Mikor élvez Bangóné? – Jelentés a homokozóból

Egy nyúlfarknyi mesefélével állnék elő, ha megengedik. El tudják képzelni, hogy Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Szél Bernadett színes szalagocskákkal copfos hajukban, s hogy egy fiú is legyen köztük Varju László rövid nadrágban, mint a kisgyerekek, ülnek a homokozóban és vödröcskéjükbe lapátolják a homokot? Játszadoznak, huncutkodnak, gyerekcsínyt eszelnek ki, hogy borsot törjenek az orr alá.
Kissé komolyabbra fordítva a szót – de tényleg csak kissé – Bangóné, a szocialisták piros alsója a következőképpen idézte fel a homokozós történetet az ATV Egyenes beszédében, ami a valóságban természetesen a parlament plenáris ülésén zajlott le: ”Két fideszes volt bent, az egyik az előterjesztő, Kósa Lajos. (…) Láttuk, hogy iszonyatosan szenved. Én egyszer mondtam is neki, hogy csak azért nyomok gombot, mert én most ezt élvezem, hogy magának itt kell ülnie és szenvednie és ezt végig kell hallgatnia. S akkor találtuk ki, ha innentől fogva – miután a törvény lehetőséget ad rá – beszéljünk még jó sokat. Van véleményünk, mondjuk el a véleményünket és nyomjunk gombokat.”
Marad a gyerek, ha játszik, szoktuk mondani. Ez esetben szerintük még a demokrácia szabályait sem kell komolyan venni, pedig azért aztán a libsik mindig körömszakadtáig harcolnak. Kizárólag akkor tesznek rá, ha nekik kéne azt betartani. De most a mintegy öt órás parlamenti vitában, éjfél felé már ez sem volt fontos. Az sokkal inkább, hogy Kósa Lajossal ki lehessen babrálni, mert ez olyan jó.
Azt már amúgy is kitalálták, hogy a törvénymódosítást rabszolgatörvénynek keresztelik el, hadd döbbenjen meg tőle a tájékozatlan hallgatóság. Hadd higgyék az „egységsugarú síkidomok”, szocinyelven ezek a szavazóik, hogy ezek a nagyszerű MSZP-sek, dékások, színjátszó zöld-vörösök éjszakába nyúlóan is képesek megvédeni a munkavállalók érdekeit a Fidesz aljas kizsákmányolásától.
Akiket persze csak akkor érint a többletmunka lehetősége, ha maguk is akarják. Míg ha vállalnák a pluszmunkát, de nem módosul a jogszabály, akkor hiába szeretnének, mégsem kereshetnek többet. Ildiék tehát éppen kétkezi munkavállaóik érdekei ellen igyekeztek obstruálni, de ez nem számít. Ennél sokkal fontosabb, hogy Kósával kibabráljanak.
Igen ám, de a házszabály szerint ugyanazt, ami elhangzott a vitában még egyszer nem lehetett elővenni, ezért Demeter Mártikától bizony meg is vonták a szót. Varjú Lacika viszont úgy homokozott, hogy felolvasta a törvényjavaslat teljes szövegét. – Hi-hi-hi – vihogtak magukban a lányok. De nem sokáig, mert Lezsák Sándor levezető elnök gyorsan elvette a jókedvüket és a szót egyaránt, miután érdemben még annyira sem tudtak a témához szólni, mint Varju Lacika, viszont az ülésvezetés bírálatát a jogszabály nem engedi. A jobbikos Varga-Damm Andika pedig valamiért azt akarta igazolni, hogy nála tényleg elmentek otthonról, mert szerinte, ha elfogadják a törvénymódosítást, akkor Budapestnek égnie kell.
Summa summarum: Lezsák Sándor nem hagyta magát lóvá tenni, könnyűszerrel túljárt a homokozós társaság eszén, ha tetszik ők égtek szénné, nem a magyar főváros.
Kósa Lajos pedig zárszavában nyugodtan megállapíthatta, hogy „ennyi marhaságot régen hallott”. Meg azt is, hogy az értelmetlen kritikák elhangzása ellenére sem változott a lényeg: a munkavállalók csak akkor dolgozhatnak többet, ha maguk is vállalnák. Viszont ha akarják, akkor nem akadályozhatja meg őket ebben a frissen módosított jogszabály.
Itt a vége, fuss el véle.
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu/

Megjegyzések