A hét végén Bécsben tragikus hirtelenséggel elhunyt Princz Gábor, a
harmadik Magyar Köztársaság eredeti tőkefelhalmozásának vagy, ha úgy
jobban tetszik, a rablókapitalizmus kezdeteinek egyik főszereplője, és
mint ilyen, ma is kényes politikai, gazdasági, rendőri és
titkosszolgálati titkok tudója volt.
A Postabank élére 32 évesen, 1988-ban választották a Moszkvában született, az általános és középiskolai éveit is ott töltő, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzettséget szerzett közgazdászt. A szocialista Magyarország első kereskedelmi bankja megtörte az OTP-hegemóniát, és lakossági betétgyűjtéssel és számlavezetéssel is foglalkozhatott.
A bank pénzére támaszkodó Princz komoly gazdasági és politikai befolyást szerzett. Horn Gyula szocialista miniszterelnökkel baráti kapcsolatot ápolt, miközben a Postabank VIP-listáján az SZDSZ és az MSZP számos politikusa, valamint újságírók sora, rendőri és titkosszolgálati vezetők szerepeltek, akik kedvezményesen, akár soron kívül is jelentős összegekhez juthattak a banktól. Ugyanakkor valamennyi parlamenti pártot is támogatta valamilyen formában, ám leginkább az MSZP és politikusai profitálhattak a jó kapcsolatból.
Az Új Magyarország című napilap szerint akkori áron 100-120 millió forintot ért az a Remetehegyi úti ingatlan, amely Horn Gyula tulajdonában állt, és amelyhez a miniszterelnök a Postabank Invest révén jutányos áron jutott hozzá. A kormányfő előző, Újpesti rakparton lévő lakása pedig annak a kivitelező cégnek, a Dóm Rt.-nek a tulajdonába került, amely a Remetehegyi úti házat építette. Horn tagadta a postabankos támogatást, szerinte a telek megvásárlását és a villa felépítését a családja tulajdonában lévő két belvárosi lakás eladásából, valamint a család megtakarításaiból fedezték, és a lakások eladásával, valamint a családi ház építésével összefüggő adózási kötelezettségeinek eleget tett.
A Postabank-vezér ugyanakkor bőkezű mecénásnak bizonyult, irodalmi művek kiadását támogatta. A Postabank szponzorálta az 1996-ban bemutatott A három testőr Afrikában című, Bujtor István rendezte filmet, amelyben Princz a bankárt alakította, de az FTC-t is szponzorálta. Ugyanakkor felépíttette a rendőrségnek a Teve utcai székházat, cserében a Postabanké lett az ORFK Széchenyi-hegyi, valamint a BRFK Deák téri épülete, telekkel együtt milliárdos értékek. Princz saját médiabirodalmat is létrehozott. A Postabank adta ki a Magyar Nemzetet, a Kurírt, a Világgazdaságot, a Pesti Műsort, a Szabad Földet, a Tallózót, a Magyar Narancsot, a Beszélőt, a Nemzeti Sportot, a 168 Órát és több megyei napilapot is.
1997. február 28-án azonban beütött a csőd. Egy biztosítótársaság tisztviselője indította útjára azt a körlevelet, amelyben a Postabank közeli napokban várható csődjére figyelmeztettek – a tisztviselőt később a bíróság felmentette. A hír nem volt igaz, a Postabank ekkor még nem volt csődben. A levél kiszivárgott, a pánikba esett betétesek pedig megrohamozták a Postabank fiókjait, és néhány nap alatt 70 milliárd forintot vettek ki, megrendítve ezzel a pénzintézetet.
A Postabank ekkor már csak a betétállomány töredékére rendelkezett biztosítékkal, az ügyfelek igényeinek kielégítéséhez kénytelen volt túladni legértékesebb likvid eszközein. Mindez pedig katasztrofálisan lerontotta a pénzintézet addig is gyenge eszköz-forrás arányát. A részvények névértékét tízezer forintról öt forintra kellett leszállítani, így a többségében állami tulajdonú bank 42 milliárdos jegyzett tőkéje 20 milliósra csökkent. A költségvetésnek később 152 milliárdba került a bank konszolidálása. A Postabankot végül 2003-ban az állam privatizálta, az Erste Bank vette meg.
Princz tekintélye a Horn-kormány idején a Postabank-pánikig megkérdőjelezhetetlen volt. Hatalmának jellemzője a mára már a politikai legendárium részévé vált történet arról, hogy Horn Gyula előszobájában rendre két bankár és egy vállalkozó várakozott bebocsátásra, egyeztetésre. Az egyik bankár Princz Gábor, a vállalkozó Fenyő János volt. Mivel az utóbbi elhatározta, hogy médiaérdekeltségeit tovább bővíti, így egyenes út vezetett a Postabank-vezérrel való ellenségeskedésig.
Így érthető, hogy – a többek között a médiaproducer-sportvezető Gyárfás Tamás mellett – Princz az egyike volt azoknak, akik képbe kerültek lehetséges felbujtóként Fenyő János 1998-as meggyilkolása után. Fenyőnek a Vicóban komplett lapcsoport állt a rendelkezésére a Nők Lapjától a Népszaván át a Buci Maciig. Gyárfásnak volt a Színes RTV nevű műsorújságja, sportnapilapja, Nap TV-je, Fenyő pedig műsorújságot és tévét akart. A Színes RTV-t meg is szerezte, a Nap TV-be pedig egy cégen keresztül bevásárolta magát. Gyárfásnak két évébe tellett a televízió visszavétele.
Fenyő a médiaterjeszkedést hitelből tervezte, ám Princz Gábor, a Postabank elnöke politikai nyomásra sem adott hitelt. Horn Gyula környezete úgy tudta, maga a miniszterelnök tiltotta meg a hitel nyújtását. Ugyanakkor nyomozati iratok szerint Portik Tamás, az olajozás zászlóshajója, az Energol Rt. marketingigazgatója is médiabirodalom létrehozásába akart kezdeni, amihez vallomások szerint megnyerte Gyárfást, Fenyőt és a postabankos támogatást, Fenyő azonban visszalépett, mert saját birodalmat akart, nem közösködni.
A Princz-érdekeltségű Magyar Nemzet Fenyő viselt dolgairól cikkezett, a Népszava pedig arról, hogy a Nap TV Angol utcai építkezése során visszaigényelt áfa miatt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hallgatta ki Gyárfást. A háború 1997 végére fajult el. Akkorra már túl voltunk az úszóbotrányon. Az atlantai olimpiára nem létező eredményekkel neveztek néhány úszót, hamis jegyzőkönyvek alapján. A Népszava írta meg a sztorit, mire Gyárfás lemondott a hazai úszószövetségi elnöki posztjáról, hogy aztán ismét megválasszák.
Fenyő bizalmasa és pszichológusa, Perczel Tamás közben az ÉS-ben fejtette ki kritikai gondolatait a helyzetről, természetesen Fenyő mellett állva. Főnöke, barátja, „kezeltje” 1998. februári megölése után aztán tucatnál is több órát beszélt Brády Zoltánnak, a Kapu főszerkesztőjének Fenyőről, illetve arról, hogy Horn Gyuláék hogyan engedték el Fenyő János kezét, valamint hogy leginkább kiknek állt érdekében megöletni őt. Perczel Gyárfás Tamást, Princz Gábort és Székely Herbertet nevezte meg. Utóbbi gyorsan kiesett a nyomozók rostáján a lehetséges megbízók közül, csakúgy, mint Princz Gábor.
Utóbbi azért, mert nem voltak olyan alvilági kapcsolatai, akik végre tudták volna hajtani a merényletet. Gyárfásnak azonban voltak. Például Tasnádi Péter, aki a Fenyő-ügy perében tanúként elmondta: őt Gyárfás megbízta Fenyő megölésével, amit aztán végül nem hajtott végre. Az úszószövetség egykori elnöke szorosabb kapcsolatban állt Portik Tamással, akivel a villáikat is elcserélték. A jelenlegi állás szerint Portikot gyanúsítják azzal, hogy megölette Fenyő Jánost, Gyárfást pedig azzal, hogy felbujtotta Portikot.
Visszatérve Princz Gáborra és a Postabank-botrányra, már az első Orbán-kormány idején Sepsey Tamás, az akkori Kehi-elnök által jegyzett vizsgálatról készült dokumentum több hiányosságot is megállapított az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) Horn-kormány alatti ellenőrzési tevékenységében. A jelentés szerint a Postabanknál felhalmozódott jelentős veszteség miatt a bank ügyvezetésén kívül az ÁPTF, a Horn-kormány, valamint a Medgyessy Péter vezette pénzügyminisztérium felelőssége is megállapítható volt.
Komolyabb következményekkel azonban nem kellett számolnia senkinek, bár Princzet és helyetteseit 2004-ben 36 milliárdos hűtlen kezelés vádjával állították bíróság elé. A vád szerint 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és prosperáló bank látszatát keltették.
Végül 2009-ben Princz Gábort mindössze hanyag kezelés miatt mondták ki bűnösnek, jogerősen. Princz három és fél millió, három egykori helyettese pedig fejenként másfél millió forint pénzbüntetést kapott.
Szemán László János - www.magyaridok.hu
A Postabank élére 32 évesen, 1988-ban választották a Moszkvában született, az általános és középiskolai éveit is ott töltő, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzettséget szerzett közgazdászt. A szocialista Magyarország első kereskedelmi bankja megtörte az OTP-hegemóniát, és lakossági betétgyűjtéssel és számlavezetéssel is foglalkozhatott.
A bank pénzére támaszkodó Princz komoly gazdasági és politikai befolyást szerzett. Horn Gyula szocialista miniszterelnökkel baráti kapcsolatot ápolt, miközben a Postabank VIP-listáján az SZDSZ és az MSZP számos politikusa, valamint újságírók sora, rendőri és titkosszolgálati vezetők szerepeltek, akik kedvezményesen, akár soron kívül is jelentős összegekhez juthattak a banktól. Ugyanakkor valamennyi parlamenti pártot is támogatta valamilyen formában, ám leginkább az MSZP és politikusai profitálhattak a jó kapcsolatból.
Az Új Magyarország című napilap szerint akkori áron 100-120 millió forintot ért az a Remetehegyi úti ingatlan, amely Horn Gyula tulajdonában állt, és amelyhez a miniszterelnök a Postabank Invest révén jutányos áron jutott hozzá. A kormányfő előző, Újpesti rakparton lévő lakása pedig annak a kivitelező cégnek, a Dóm Rt.-nek a tulajdonába került, amely a Remetehegyi úti házat építette. Horn tagadta a postabankos támogatást, szerinte a telek megvásárlását és a villa felépítését a családja tulajdonában lévő két belvárosi lakás eladásából, valamint a család megtakarításaiból fedezték, és a lakások eladásával, valamint a családi ház építésével összefüggő adózási kötelezettségeinek eleget tett.
A Postabank-vezér ugyanakkor bőkezű mecénásnak bizonyult, irodalmi művek kiadását támogatta. A Postabank szponzorálta az 1996-ban bemutatott A három testőr Afrikában című, Bujtor István rendezte filmet, amelyben Princz a bankárt alakította, de az FTC-t is szponzorálta. Ugyanakkor felépíttette a rendőrségnek a Teve utcai székházat, cserében a Postabanké lett az ORFK Széchenyi-hegyi, valamint a BRFK Deák téri épülete, telekkel együtt milliárdos értékek. Princz saját médiabirodalmat is létrehozott. A Postabank adta ki a Magyar Nemzetet, a Kurírt, a Világgazdaságot, a Pesti Műsort, a Szabad Földet, a Tallózót, a Magyar Narancsot, a Beszélőt, a Nemzeti Sportot, a 168 Órát és több megyei napilapot is.
1997. február 28-án azonban beütött a csőd. Egy biztosítótársaság tisztviselője indította útjára azt a körlevelet, amelyben a Postabank közeli napokban várható csődjére figyelmeztettek – a tisztviselőt később a bíróság felmentette. A hír nem volt igaz, a Postabank ekkor még nem volt csődben. A levél kiszivárgott, a pánikba esett betétesek pedig megrohamozták a Postabank fiókjait, és néhány nap alatt 70 milliárd forintot vettek ki, megrendítve ezzel a pénzintézetet.
A Postabank ekkor már csak a betétállomány töredékére rendelkezett biztosítékkal, az ügyfelek igényeinek kielégítéséhez kénytelen volt túladni legértékesebb likvid eszközein. Mindez pedig katasztrofálisan lerontotta a pénzintézet addig is gyenge eszköz-forrás arányát. A részvények névértékét tízezer forintról öt forintra kellett leszállítani, így a többségében állami tulajdonú bank 42 milliárdos jegyzett tőkéje 20 milliósra csökkent. A költségvetésnek később 152 milliárdba került a bank konszolidálása. A Postabankot végül 2003-ban az állam privatizálta, az Erste Bank vette meg.
Princz tekintélye a Horn-kormány idején a Postabank-pánikig megkérdőjelezhetetlen volt. Hatalmának jellemzője a mára már a politikai legendárium részévé vált történet arról, hogy Horn Gyula előszobájában rendre két bankár és egy vállalkozó várakozott bebocsátásra, egyeztetésre. Az egyik bankár Princz Gábor, a vállalkozó Fenyő János volt. Mivel az utóbbi elhatározta, hogy médiaérdekeltségeit tovább bővíti, így egyenes út vezetett a Postabank-vezérrel való ellenségeskedésig.
Így érthető, hogy – a többek között a médiaproducer-sportvezető Gyárfás Tamás mellett – Princz az egyike volt azoknak, akik képbe kerültek lehetséges felbujtóként Fenyő János 1998-as meggyilkolása után. Fenyőnek a Vicóban komplett lapcsoport állt a rendelkezésére a Nők Lapjától a Népszaván át a Buci Maciig. Gyárfásnak volt a Színes RTV nevű műsorújságja, sportnapilapja, Nap TV-je, Fenyő pedig műsorújságot és tévét akart. A Színes RTV-t meg is szerezte, a Nap TV-be pedig egy cégen keresztül bevásárolta magát. Gyárfásnak két évébe tellett a televízió visszavétele.
Fenyő a médiaterjeszkedést hitelből tervezte, ám Princz Gábor, a Postabank elnöke politikai nyomásra sem adott hitelt. Horn Gyula környezete úgy tudta, maga a miniszterelnök tiltotta meg a hitel nyújtását. Ugyanakkor nyomozati iratok szerint Portik Tamás, az olajozás zászlóshajója, az Energol Rt. marketingigazgatója is médiabirodalom létrehozásába akart kezdeni, amihez vallomások szerint megnyerte Gyárfást, Fenyőt és a postabankos támogatást, Fenyő azonban visszalépett, mert saját birodalmat akart, nem közösködni.
A Princz-érdekeltségű Magyar Nemzet Fenyő viselt dolgairól cikkezett, a Népszava pedig arról, hogy a Nap TV Angol utcai építkezése során visszaigényelt áfa miatt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hallgatta ki Gyárfást. A háború 1997 végére fajult el. Akkorra már túl voltunk az úszóbotrányon. Az atlantai olimpiára nem létező eredményekkel neveztek néhány úszót, hamis jegyzőkönyvek alapján. A Népszava írta meg a sztorit, mire Gyárfás lemondott a hazai úszószövetségi elnöki posztjáról, hogy aztán ismét megválasszák.
Fenyő bizalmasa és pszichológusa, Perczel Tamás közben az ÉS-ben fejtette ki kritikai gondolatait a helyzetről, természetesen Fenyő mellett állva. Főnöke, barátja, „kezeltje” 1998. februári megölése után aztán tucatnál is több órát beszélt Brády Zoltánnak, a Kapu főszerkesztőjének Fenyőről, illetve arról, hogy Horn Gyuláék hogyan engedték el Fenyő János kezét, valamint hogy leginkább kiknek állt érdekében megöletni őt. Perczel Gyárfás Tamást, Princz Gábort és Székely Herbertet nevezte meg. Utóbbi gyorsan kiesett a nyomozók rostáján a lehetséges megbízók közül, csakúgy, mint Princz Gábor.
Utóbbi azért, mert nem voltak olyan alvilági kapcsolatai, akik végre tudták volna hajtani a merényletet. Gyárfásnak azonban voltak. Például Tasnádi Péter, aki a Fenyő-ügy perében tanúként elmondta: őt Gyárfás megbízta Fenyő megölésével, amit aztán végül nem hajtott végre. Az úszószövetség egykori elnöke szorosabb kapcsolatban állt Portik Tamással, akivel a villáikat is elcserélték. A jelenlegi állás szerint Portikot gyanúsítják azzal, hogy megölette Fenyő Jánost, Gyárfást pedig azzal, hogy felbujtotta Portikot.
Visszatérve Princz Gáborra és a Postabank-botrányra, már az első Orbán-kormány idején Sepsey Tamás, az akkori Kehi-elnök által jegyzett vizsgálatról készült dokumentum több hiányosságot is megállapított az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) Horn-kormány alatti ellenőrzési tevékenységében. A jelentés szerint a Postabanknál felhalmozódott jelentős veszteség miatt a bank ügyvezetésén kívül az ÁPTF, a Horn-kormány, valamint a Medgyessy Péter vezette pénzügyminisztérium felelőssége is megállapítható volt.
Komolyabb következményekkel azonban nem kellett számolnia senkinek, bár Princzet és helyetteseit 2004-ben 36 milliárdos hűtlen kezelés vádjával állították bíróság elé. A vád szerint 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és prosperáló bank látszatát keltették.
Végül 2009-ben Princz Gábort mindössze hanyag kezelés miatt mondták ki bűnösnek, jogerősen. Princz három és fél millió, három egykori helyettese pedig fejenként másfél millió forint pénzbüntetést kapott.
Szemán László János - www.magyaridok.hu
aztán a vagyonát, több milliárdot kivitte Bécsbe a feleségével együtt.
VálaszTörlésMinden, kinek el kell számolnia a tetteivel! Most Princen a sor!!
VálaszTörlés