Nagy Gáspár Öröknyár című versével vitte be az első gyomrost Kádár Jánosnak, amikor nyíltan, bátran szembesítette 56-tal és a megtorlással. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján újabb két versével előbb megrendítette, majd egy jobb-csapottal leterítette a diktátort. Kádárék azonnal szétzavarták a verseket leközlő Tiszatáj szerkesztőségét, de a hatalom ezúttal veszített. Minden ármánykodás, bomlasztási kísérlet ellenére az Írószövetség összefogott, és kiállt a költő mellett.
Harminckét éve, 1986 júniusában jelent meg a Tiszatáj folyóirat híres száma (itt olvasható), amely megrengette a Kádár-diktatúra amúgy is repedező talapzatát. Ekkor már túl voltunk a legendás monori találkozón (1985), ahol az „ellenzéki-ellenséges” értelmiség nagyjából utoljára még együtt kereste a választ arra a kérdésre: hogyan dönthető meg a pusztulásba (átalakulásba) rohanó rezsim? Monor után a hatalom és az állambiztonság azonnal ráerősített a viszonylagos egység bomlasztására (lásd még: Hankiss Ágnes Állambiztonsági játszmák című munkafüzetét, illetve a részben az alapján készült Szétszakadt Magyarország című filmünket), egymás ellen fordítva a népi és urbánus értelmiséget. Ehhez az ékveréshez felhasználták a történelmi ellentéteket, úgy, hogy az amúgy is meglévő törésvonalakra építkeztek.
Júdás magára vette a verset
Ebben a légkörben, a rendszerváltás
küszöbén már minden kimondott, leírt szónak különös súlya volt, nem
csoda, hogy Nagy Gáspár a Tiszatájban megjelent verseivel ismét kivívta a diktatúra és személyesen Kádár János haragját. (Öröknyár című verséről és annak fogadtatásáról előző cikkemben írtam.)
„Kádár számára Nagy Gáspár versei, mint minden visszautalás Nagy Imrére, személyes kihívást jelentett. A Tiszatáj-ügy ingerült lereagálását a PB 1986. szeptember 9-i ülésén ezek a személyes megfontolások is magyarázzák
– írta Huszár Tibor Kádár János című kétkötetes művében: – Kádár
– szabadsága előtt – júliusban szólalt meg e kérdésben, s ugyanezen
hónapban kelt a Harangozó Szilveszter miniszterhelyettes által aláírt BM
operatív jelentés, amely többek között a következőket tartalmazta:
>A Tiszatáj című folyóirat 1986. június számában megjelent Nagy Gáspár költő, belső ellenzéki személy, a Bethlen Gábor Alapítvány titkárának >Félelmen túli< és >Fiú naplójából< című két verse, amelyben emléket állít az ellenforradalomnak, illetve – burkoltan – becsmérli a rendszerünket<.”
Burkoltan? Inkább költőien:
Kádárnak a Tiszatáj
főszerkesztője, Vörös László szerint valaki el(vagy: be)magyarázta, hogy
Nagy Gáspár versében ő Júdás (ha élhetünk bibliai hasonlatokkal a
kommunistákkal kapcsolatban, ez eléggé logikus értelmezés): „Vörös
László szerint 1986. szeptember 27-én egy pesti barátja kereste föl, és
mondta el neki, hogy valaki fölkereste Kádárt a lakásán, és bebeszélte
neki, ő a Júdás, aki Nagy Gáspár emlékezetes versében szerepel. >Más
források is egybehangzóan azt bizonyítják, hogy az egész eljárás és a
leváltás Kádár János kérlelhetetlenségén múlott.<” – írta Péter László Kádár János a Tiszatájról című tanulmányában.
Kádár, a csillag / Fotó: Fortepan.hu
A büntetés nem késett sokat, a PB, azaz a Politikai Bizottság 1986. július elsején határozatot hozott, Vörös László főszerkesztőt leváltották, és pártfegyelmit indítottak a Tiszatáj
szerkesztőségének két párttagja, Annus József főszerkesztő-helyettes és
Olasz Sándor főmunkatárs ellen. A lapot visszahívták, fél évre
betiltották.
Nagy hiba volt. A hatalom ezúttal elszámolta magát: az esetből országos botrány lett, a Magyar Írószövetség pedig öt év után rendkívüli választmányi ülést hívott össze szeptember 8-ára.
(A Tiszatáj-ügy részletes állampárti dokumentációjával kapcsolatban érdemes elolvasni Müller Rolf történész kétrészes munkáját).
Én most nem törekszem ehhez hasonló teljességre, ismét „Havasi” titkos
megbízott, azaz Szokolay Zoltán munkadossziéjához fordulok.
Csoóri Sándor szerint össztűz készült
„Havasi” egy állambiztonsági feljegyzés
(1986. július 4.) szerint július másodikán költő- és írótársaival
elbeszélgetett a Tiszatáj-ügyről. Megtudta, hogy
„Csoóri Sándor véleménye szerint ez a mostani akció csak egy készülő össztűz kezdete a kultúrpolitika részéről, a nyár folyamán föltehetőleg több mindenbe hasonló módon belekötnek majd.”
Csoóri Sándor beszélget Király István irodalomtörténésszel az Írószövetség 1986-os közgyűlésén / Fotó: MTI
A titkos megbízott az Írószövetség választmányi üléséről is beszámolt, ahol végül kiálltak Nagy Gáspár mellett:
„Megkísérlem összefoglalni
benyomásaimat a Magyar Írók Szövetségének 1986. szeptember 8-i
rendkívüli választmányi üléséről; noha – bízván a precíz
jegyzőkönyvvezetésben – nem törekedtem az egyes hozzászólások részletes
feljegyzésére – jelentette „Havasi” (1986. szeptember 10.) –
Hubay Miklós rövid elnöki bevezetője után Fekete Gyula ismertette a
rendkívüli választmányi ülés összehívásának körülményeit. Ezután
ügyrendi vita keletkezett arról, hogy a József Attila Kör teljes
vezetősége részt vehessen-e a választmányi ülésen, s ha igen, akkor
tanácskozási joggal, avagy megfigyelőként. A választmány szótöbbséggel
úgy döntött, hogy a JAK vezetői megfigyelőként vehetnek részt,
tanácskozási joggal csak a JAK titkára (Kőrössi P. József) és a
KISZ-titkár (Szokolay Zoltán) rendelkezik.
Csengey Dénes mindezt úgy értelmezte, hogy módszeresen el akarják kerülni az ő hozzászólását. Dobai Péter ízetlen viccelődése (>a JAK-osok kézen állva vegyenek részt<) zavarta a vitát.”
Csoóri Sándor, Csengey Dénes és Lezsák Sándor az MDF ülésén /Fotó: MTI
A jelentés szerint az Írószövetség
nem adott túl nagy teret a fiatal írókat és költőket tömörítő József
Attila Körnek, köztük annak vezéralakjának, Csengey Dénesnek. Látjuk,
hogy döntésük következtében csak két JAK-os kapott tanácskozási jogot. A
titkár és a KISZ-titkár, a beszervezett Szokolay Zoltán. A feljegyzés folytatása szerint többen ezúttal is békülés, Kádár kiengesztelését javasolták:
„Többen javasolták, hogy tapasztalt, idős írók keressék fel Kádár Jánost, és vele tisztázódjék az ügy.”.
Bomlasztás vagy túlreagálás?
Csengey Dénes joggal érezhette úgy, hogy
kiszorították. „Havasi” fő feladata költőtársa megfigyelése volt, külön
feljegyzés készült arról, amit Csengey mondott a JAK-osok körében (a
jelentést a titkos megbízott saját kézzel írta):
„Csengey Dénes: a Tiszatáj elleni
támadás egy jól átgondolt, hosszú akciósorozat kezdete, tulajdonképpen a
párt ideológusai és kultúrpolitikusai közötti harcról van szó, Aczél György és hívei szeretnék megerősíteni pozíciójukat.
Az akció célja volt egyúttal az is, hogy megossza az írókat, valamint két táborra bontsa az ellenzéket is, ez azonban nem sikerült, mert mindenki egységesen kiáll a Tiszatáj mellett.
A teljes JAK-vezetőség részvételéről
szóló komédia a választmányi ülés előtt tulajdonképpen őneki, Csengey
Dénes személyének szól, az ő részvételét, esetleges hozzászólását
szerették volna elkerülni az Írószövetség vezetői.”
“Havasi” jelentésének részlete / Forrás: ÁBTL:
Csengey ezúttal is éles szemű megfigyelőnek bizonyult: két táborra bontani az ellenzéket, kiszorítani a radikális gondolkodókat, éppen ez volt az állampárt és az állambiztonság legfőbb törekvése. Nem véletlen, hogy „Havasi” tartótisztje (a beszervezett költő-ügynök szerint őt megzsaroló, de még a rendszerváltás után is megfenyegető (!) Gál István) is elégedett volt a jelentéssel.
„Értékelés: A tmb. jelentése
értékes, jelentése figyelmet érdemlő információkat tartalmaz a JAK
vezetőségi üléséről, CS. D. >F< [Figyelő – MG] dossziés véleményéről és a MÍSZ jövőjét érintő véleményekről.
A jelentés alapján megállapítható, hogy a JAK vezetésén belül továbbra is Csengey Dénes az, aki mindent megtesz a jelenlegi irányvonalak megváltoztatására, az ellenséges ellenzék vonalának megfelelő vezetői taktikát szeretne”.
Gál István alezredes / Forrás: ABTL.hu
Az értelmiség megosztása ezúttal csak részben sikerült. Az Írószövetség választmánya szeptember 8-i ülésén külön határozatban foglalt állást a Tiszatáj-ügyben, finoman tiltakozva a méltatlan eljárás miatt. Többen – összesen 114-en – ennél jóval keményebb hangú tiltakozó levelet küldtek az MSZMP KB-nak. Az ülésről és a fejleményekről a szamizdat Beszélő részletesen beszámolt:
„[…] A szóbeszéd szerint a
pártközpont ármánykodói a felesége közvetítésével adták Kádár János
kezébe a verset, sugalmazva, hogy a >júdásfa< kifejezés rá
vonatkozik. Akár igaz a történet, akár nem – a lap felfüggesztésének
ténye, amiről Kádárnak előzetesen tudnia kellett, azt mutatja, hogy
pártunk főtitkára kivételesen érzékeny a Júdás szóra.
A Tiszatáj eltiprását az
írótársadalom nem vette szó nélkül tudomásul. […] A választmány
Boldizsár Iván, Csoóri Sándor, Király István és Mezei András javaslata
alapján rendkívül mérsékelt hangú határozatot fogadott el, amelyet
levéllé szerkesztve megküldtek a központi bizottságnak. A határozat –
utalva a Tiszatáj sajátos arculatára, rangjára és pótolhatatlan
szerepére – 1. kifejezte a választmány aggodalmát a történtekkel
kapcsolatban; 2. elismerte, hogy a szerkesztésben előfordulhattak hibák;
3. kérte a politikai vezetést, vizsgálja felül a Tiszatáj ügyét és
tegye mérlegelés tárgyává az irodalom szempontjait és érdekeit. A
beadvány sorsáról a közgyűlésen többen érdeklődtek. A központi
bizottság, illetve a Művelődési Minisztérium állítólag elküldött válasza
nem került a választmány elé.
A választmány levelénél élesebb hangú levelet intézett a központi bizottsághoz és a kormányzathoz november 12-én 114 író. Az aláírók között voltak párttagok és pártonkívüliek, vidékiek és budapestiek, fiatalabbak és idősebbek. […]”.
Idősebbek, fiatalabbak, vidékiek és
budapestiek – itt még megvolt talán az egység. Ekkor még. A diktatúra
végül kénytelen volt meghátrálni, ez már az átmenet ideje volt, Nagy
Gáspárt és az egyre erősödő ellenzéket már nem lehetett elhallgattatni.
Folytatom.
Fotók: MTI, vezető kép: Fortepan.hu
Mező Gábor - www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése