Megírhatjuk a védett nők történetét

 Horváth József szenzációs írása!

„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” – közel száz esztendővel ezelőtt írta ezeket a sorokat Karinthy Frigyes. Milyen hatalmasat változott azóta a világ. Ma már a balliberális média céltáblájává válna, hisz férfi és nő kapcsolatának boncolgatása legalábbis unalmas, maradi, sőt kirekesztő, homofób jelzőket kapna.

A genderlobbi pedig karanténba zárná az írót, aki ilyen botrányos mondatokat le mer írni.

 

Aztán ötven évvel később Robert Merle francia író a Védett férfiak című regényében már a férfiak feleslegessé válásáról vizionált a nem túl távoli jövőben. A mű az Egyesült Államokban játszódik, ahol az új jelszó a demográfiai rekonstrukció, a leszbianizmus pedig kötelező iskolai tantárgy lett. Az író nem is sokat tévedett. Napjainkban azonban Észak-Amerikában és Nyugat-Európában már nem egyszerűen a heteroszexuális, nemzőképes férfiak megbélyegzése, lejáratása folyik, hanem a szintén heteroszexuális, fogamzóképes nőké is. Sőt, lassan a nők elleni támadás kerül az első helyre. Ami érthető is, hiszen a zsidó-keresztény kultúrkörben a nő a klasszikus család megtestesítője, védelmezője. Ahogy a rómaiak mondták, a családi tűzhely őrzője. Amit persze ne a mai világunk szemüvegén át akarjunk értelmezni.

Ezer esztendővel ezelőtt Szent István királyunk törvényeiben is helyet kaptak a nők védelméről szóló passzusok. Legyen az erőszakos lányrablás, házasságra kényszerítés, vagy az özvegyek életének védelme. Első királyunk is tudta, hogy országának egyik legfontosabb támaszai a családok, amelynek kereteit írásban is le kellett fektetni. 
 

Napjainkban a nők elleni támadás sokkal körmönfontabban zajlik. Az LMBTQ-propaganda és a genderlobbi a nők jelenlegi társadalmi státusát fenyegeti. Lehet, hogy elsőre nem is vesszük észre, de az elmúlt száz esztendő feminista mozgalmainak eredményei most kezdtek erodálódni. Nézzük hol tartunk manapság! A nők egyenjogúságának egyik alapvető kritériuma a tanuláshoz, munkához való jog, természetesen a férfiakkal egyenlő fizetésért. Ám nyugaton már itt is kezdenek megjelenni a kvóták. Az amerikai tőzsdén bejelentették, hogy az alkalmazottaik esetében bevezetik a kötelező LMBTQ-kvótákat. Nyilvánvaló, hogy a multinacionális óriásvállalatok is hamarosan követni fogják a példát. 
 

A nők a sportban is kivívták az egyenjogúságot, szinte nincs olyan sportág napjainkban, amelynek ne lennének kiváló női művelői.

Azonban a tokiói olimpián már közel százötven (!) LMBTQ-sportoló indulását engedélyezte a nők között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az az új-zélandi versenyző, aki harmincöt éves koráig férfiként emelt súlyt mérsékelt sikerrel, gondolt egyet, és a nők közé regisztráltatta magát mint gender. Az ilyen lehetőség kinyitása a tolerancia és az elfogadás nevében teljes női sportágakat tehet tönkre. Hiszen egy férfinak született, küzdősportos vagy súlyemelő, kosárlabdázó és sorolhatnám a példákat, a fizikai adottságaiból adódóan eleve előnyös helyzetből indul egy nőnek született sportolóval szemben.
 

De nézzük a nők biztonságos, erőszakmentes élethez való jogát. Joe Biden elnök nemrég engedélyezte, hogy ne a biológiai, hanem a felvállalt nem szerint zárják el az elítélteket. Néhány hónap után ennek az lett a tragikus következménye, hogy a női foglyok férfi szexuális ragadozók prédájává váltak. Több száz nőt erőszakoltak meg és sokakat ejtettek teherbe a magukat állítólag nőnek érző egyedek. Jelenleg erre a problémára az az amerikai „megoldás”, hogy óvszert osztanak a női börtönökben. Végül pedig, elveszik a nőktől az új élet kihordásának, világra hozatalának a csodáját is. A balliberális genderlobbi jelentős médiahátszéllel és magukat tudósnak mondók szakvéleménye alapján már merev arccal jelenti ki, hogy a férfiak is szülhetnek. Amihez aztán lelkesen felcsatlakozott az Európai Parlament is. Megjelentek azok a számomra értelmezhetetlen, bornírt propagandaanyagok, amelyeken szakállas férfiak „adnak életet” egy újszülöttnek. Ami nem egyszerűen gusztustalan, hanem az emberi butaság csúcsteljesítménye is.

De ha mindez nem lenne elég, a nők eddig megszerzett és napjainkra természetessé vált jogait fenyegeti a nyugati világban az iszlám radikalizmus is. Hiszen azokban a no-go zónákban, ahol a saría vált a legerősebb jogforrássá, elképesztő dolgokat látunk. Gyereklányokat adnak férjhez, dívik a többnejűség, a nők csak engedéllyel és magukat eltakarva léphetnek az utcára. Strandon, uszodában csak speciális, egész testet fedő öltözetben jelenhetnek meg. Jellemző módon a nyugati divatházak szinte azonnal kihozták a saját burkini modelljeiket. Hiába, az üzlet az üzlet. A házasság előtti szüzességi vizsgálatokat több nyugati orvos is hajlandó elvégezni. Ezen túl pedig arról még nem is beszéltünk, hogy hány és hány európai nő esett áldozatul migráns hátterű szexuális támadásnak. Tizenévesektől a nagymamákig senki sincs biztonságban. Hiszen a radikális iszlám szerint az európai nők erkölcstelenek, kihívóan öltözködnek, ezért nem érdemelnek tiszteletet.

Úgy gondolom, hogy napjainkban már megírhatjuk a „Védett nők” történetét is. Csak ez sajnos már nem a fantázia szüleménye. Az erőszakos LMBTQ-propaganda és a radikális iszlám térnyerése kettős szorításba fogta az európai nők mindennapi életét. Ami szembeötlő, az az, hogy a jólismert harcos feminista szervezetek és aktivistáik hallgatnak. Pedig milyen erélyesen lépnek fel – helyesen! – a családon belüli erőszak minden formája ellen. Szomorú, hogy nem érzik legalább ekkora veszélynek a nőkre a fenti két új fenyegetést. Persze ne legyünk naivak, hiszen a radikális feminista szervezetek döntő része a nemzetközi, ultraliberális hálózatba ágyazódott be, onnan finanszírozzák őket. Hallgatásuk így már sokkal jobban érthető, sőt árulkodó.
 

Végezetül a nők elleni genderpropagandának van még egy vetülete. Ez pedig a nemzetállamok, az európai életforma elleni összehangolt támadás koordinátarendszerében értelmezhető. Ez a lassú, de egyre gyorsuló, szisztematikus folyamat a bomlasztás fogalmával írható le leginkább. Ahogy a szovjet titkosszolgálatok a XX. században nyugati kommunista pártokat támogatták a világforradalom ábrándját hajszolva, napjainkban hasonló logika alapján akarják szétverni az európai életformát és végső soron a nemzetállamokat. Ahol már egyre kevésbé lesz szükség európai nőkre, édesanyákra. Majd jönnek helyettük migránsok, a divatlapok címlapjaira pedig már felkerültek a transznemű modellek, nőimitátorok. A bomlasztás lassú folyamat, de ha nem érezzük meg ennek a veszélyét, mi nők és férfiak közösen, akkor a gyermekeink és unokáink már könnyen ebben a valósággá váló rémálomban találhatják magukat.

 Horváth József

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője

www.magyarnemzet.hu