Botrányok uralják a baloldali előválasztási kampányt

Újabb törésvonalak keletkezhetnek a baloldali pártok között 

Az elmúlt hetekben különböző intenzitással, de folytatták a baloldali előválasztásra készülő miniszterelnök-jelöltek a kampányukat. A sorból Jakab Péter és Dobrev Klára botrányos utcafórumai emelkednek ki, miközben Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter szinte teljesen a háttérben szorult.  

– Jakab Péter és a Dobrev Klára látványos országjárást folytat, azonban egyik botrányból a másikba esnek. Ennek hatására ezek a kampányesemények nem javítanak, hanem inkább rontanak a baloldal választási esélyein

– nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, majd hozzátette: mindezt a DK-hoz közelálló kutatóintézet, az IDEA legfrisseb felmérése is alátámasztja, mivel a biztos pártválasztók körében már ennél a cégnél is a kormánypártok vezetnek és pontosan mérhetővé vált, hogy elbizonytalanodtak a baloldali szavazók.  

 


A szakértő szerint ez javarészt a baloldali politikusok borányos országjárásának köszönhető. A baloldali kormányfőjelöltek közül Jakab Péter országjárása keltett nagyobb visszhangot, amikor ordítozva kérte számon egy munkagép vezetőjét, mert az elkezdett feléjük tolatni, miközben egy építési terület bejáratánál vettek fel kampányvideót. Azóta a „melósok” nevében politizáló Jakab Péter stábja feljelentést tett a gépkezelő ellen. Ugyanakkor Dobrev Klárának, a DK miniszterelnök-jelöltjének a kampánykörútja is eseménydús, mivel legutóbb Békéscsabán tartott utcafórumán a cirkuszból ismert Gladiátorok bevonulása című művet játszották be a közönség irányából.

Miközben Dobrev Klára és Jakab Péter az utcán kampányol, addig Fekete-Győr András visszafogottabban készül a baloldali előválasztásra. Ezzel összefüggésben Deák Dániel elmondta, hogy vélhetően Fekete-Győr András ki kell tartania még egy ideig, hiszen

a korai visszalépés egyet jelentene a politikai pályájának végével, azonban az is rendkívül kínos lenne számára, ha például az előválasztáson egy-két százalékot érne el, így elképzelhető, hogy még az előválasztás előtt visszalép.

A szivárványkoalíció kormányfői jelöltjei közül Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországért Mozgalom (MMM) elnöke is keveset hallatott magáról, legutóbb viszont arról beszélt, hogy a Momentum az egyetlen baloldali párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást. A hódmezővásárhelyi polgármester szavai újabb törésvonalról árulkodhatnak a szivárványkoalíció pártjai között, továbbá egy esetleges, Momentum-MMM közötti paktumot is felvet.

Márki-Zay Péter helyzetét elemezve Deák Dániel elmondta, hogy a Mindenki Magyarországáért Mozgalom elnökének az okozza a problémát, hogy nem áll mögötte egy országos párt, emellett az általa hangoztatott jobboldali identitás nem szimpatikus a balliberális szavazótábornak,

– Emiatt neki sincsen sok esélye a baloldali miniszterelnök-jelöltek versenyében, ezért nem meglepő, hogy Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan ő is eltűnt a nyilvánosság elől, nem sokat hallani felőle

– emelte ki a szakértő, aki szerint Márki-Zay utolsó reményként jelölte meg a korrupcióellenes harcot, amiben a Momentummal együttműködve tudnának kampányba kezdeni.

Az elemző szerint erre jó alapot szolgál az, hogy a Karácsony Gergely vezette együttműködés beállt Zuglóban a korábban a főpolgármester által is korrupcióval vádolt szocialista Tóth Csaba mögé.

– A gyengeség és az egymásrautaltság miatt könnyen elképzelhető, hogy a Momentum együtt fog működni a Márki-Zay Péter vezette formációval, de közösen sem várható, hogy komoly sikereket érnek el – tette hozzá Deák Dániel.

Mint ismeretes: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megméretteti magát az előválasztáson aki az elmúlt hetekben ugyancsak kampányba kezdett és a kormány családtámogatási politikája ellen emelt szót utcafórumain, és a kabinet oltási stratégiáját támadja. A főpolgármester legutóbb azt nyilatkozta, hogy szerinte a kínai oltást kapott idősek negyede nincs biztonságban, amire Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Semmelweis Egyetem kutatásai alapján úgy reagált: Karácsony Gergely álhíreket terjeszt, de lebukott.

Máté Patrik - www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése