Ferenc pápa ajándéknak nevezte a migránsokat

Elég volt!

A menekültek nem terhet, hanem ajándékot jelentenek – mondta Ferenc pápa a jezsuita rend által működtetett, római Astalli-menekültközpont létrehozásának évfordulója alkalmából 2016 áprilisában. Az egyházfő bevándorlással kapcsolatos álláspontja az évek múltával még inkább egyértelmű lett, amelyet a lapunk által összegyűjtött pápai megnyilatkozások is bizonyítanak.

Mindez döntő jelentőségű lehet azt a nemrég felröppent sajtóhírt illetően, miszerint a szentatya nem akar találkozni a menekültügyben az övétől gyökeresen eltérő álláspontot képviselő Orbán Viktorral és Áder Jánossal, amikor a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján Budapestre látogat.

eucharisztikus

A budapesti Szent István-bazilika előtt a visszaszámlálási óra jelzi, hány nap van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.

Ferenc pápa misét pontifikál a vatikáni Szent Péter-bazilikában
Fotó: Andreas Solaro / MTI/EPA/ANSA/AFP pool

Ősi félelmek

A katolikus egyházfő az elmúlt években számos alkalommal nyilatkozott a bevándorlás témájában. Tavaly februárban a Kirche und Leben című német portál közlése szerint kijelentette, hogy a jelenlegi migráció „korszakos dinamikájával mélyrehatóan befolyásolni fogja a Földközi-tenger régióját”. Szerinte a migránsok befogadása és integrációja „egy komplex folyamat lépései”, amelyet nem lehet úgy megközelíteni, hogy „az ember falakat épít”.

A szentatya egy évvel korábban, 2019-ben a Vatikánban szolgálatot teljesítő diplomatáknak tartott újévi beszédében mondott köszönetet az európai országoknak, valamint Jordániának és Libanonnak, akik több millió migránst és menekültet fogadtak be. A pápa elismerte, hogy az utóbbi évek migrációs hullámai gyanakvást és aggodalmat keltettek.

A migránsválság kirobbanása után három évvel, 2018-ban Ferenc pápa több alkalommal is kinyilvánította bevándorláspárti álláspontját. Nyíltan kiállt az ENSZ migrációs csomagja mellett, amikor a római Szent Péter téren, advent harmadik vasárnapján mondott beszédében kifejtette: „Az ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat”.

Még az év júniusában az egyházfő genfi látogatásáról hazafelé utazva tartott sajtótájékoztatót. Ezen ismét szorgalmazta, hogy a célországok fogadjanak be annyi menekültet, amennyit csak el tudnak helyezni, egyúttal viszont azt is hangsúlyozta, hogy pénzt kellene fordítani Afrikában arra, hogy az emberek ne forduljanak embercsempészekhez egy jobb élet reményében.

2018 januárjában a pápa szokásos, a szentszéki diplomáciai testülettel tartott találkozóján kitért a migráció kérdésére is, hangsúlyozva, hogy a ma „ősi félelmeket” keltő migráció mindig is létezett. Hozzátette, a mozgásszabadság, valamint a saját hazába való visszatérés is alapvető jognak számít.

Egyén és nemzet

Egy évvel korábban, 2017-ben a szentatya szintén az illegális bevándorlók befogadására ösztönzött, amikor a január 1-jei béke világnapjára kiadott üzenetében úgy fogalmazott, „egyesek fenyegetésnek tekintik őket. Én viszont azt kérem: lássatok bennük (…) lehetőséget a békés jövő építésére”.

Nem sokkal korábban a Vatikán részletes dokumentumtervezetet tett közzé, amely felvázolja, hogy a katolikus egyház szerint hogyan kellene az európai országoknak kezelniük a kontinenst sújtó bevándorlási válságot. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban kifejtette: az emberi méltóság tiszteletben tartása „arra kötelez, hogy mindig elsőbbséget adjunk az egyén biztonságának a nemzetéhez képest”, továbbá felemelte szavát mindennemű kollektív kiutasítás ellen.

Ferenc pápa figyelemmel kíséri a politikát is

Még abban az évben, 2016-ban, amikor az egyházfő ajándéknak nevezte az illegális bevándorlókat, a pápa a háborúk és üldözés elől menekülők számára nyitott és biztonságos humanitárius folyosókat szorgalmazott. Népes menekülttáborok helyett, amelyek a pápa szerint csak az itt tartózkodók sérülékenységét növelik és feszültséget keltenek, „szélesebb körű befogadást” sürgetett a menedékkérők befogadásának terjesztésével.

Talán csak pletyka

A Mandiner hétfői, online felületén megjelent cikke szerint csupán pletyka az, hogy Ferenc pápa nem kíván találkozni Orbán Viktor kormányfővel és Áder János köztársasági elnökkel. A cikk írói felhívják a figyelmet, hogy egyelőre semmi hivatalosat nem lehet tudni az egyházfő szándékairól. Mint írják, a hír „a tekintélyes, ám Ferenc pápával folyamatosan kritikus Edward Pentin cikkéből származik”. A Mandiner forrásai szerint viszont szinte lehetetlen, hogy bárki, aki részt vett a budapesti útról szóló egyeztetéseken, szivárogtatott volna Pentinnek. „Azaz az egész értesülés valójában nem több egy igazolhatatlan pletykánál” – szögezi le a portál.

Bencsik András a Hír TV Sajtóklub című műsorában arról beszélt, hogy szerinte Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot azzal, hogy csak háromórás tartózkodást tervez hazánkban. A Demokrata című konzervatív politikai hetilap főszerkesztője elmondta, Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak. Hozzátette: imádkozik azért, hogy az „eredeti pápa” (XVI. Benedek), próbálja megvilágosítani ezt a „különös pápatársat” arról, hogy mi az ő felelőssége és kötelessége.

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések

  1. "Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. " Máté 23.9.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése