Baloldali politikusok zsebébe vándorolt a kistermelők pénze

 Az ellenzék kifizetőhelye lett a budapesti nagybani piac: milliárdos osztalék, többmilliós bónuszok.

A profitot is meghaladó, 1,4 milliárd forintos osztalékfizetésről döntött idén a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése, a javaslatot támogató igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok pedig fejenként három és fél millió forintos jutalomban részesültek a piac 2020-as évre vonatkozó beszámolója szerint. A kistermelőktől beszedett helypénz alkotta profitból több száz millió forint folyt be a többségi tulajdonos fővároshoz és Futó Péter nagyvállalkozóhoz, de az ismert baloldali politikusok alkotta, belharcoktól sem mentes igazgatóság is jól járt a járványévvel. A lakosság kevésbé: a zöldség- és gyümölcsárakba is beépül a gazdák terhe. 

Jelentős, 1,131 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. A napokban közzétett, nyilvánosan hozzáférhető, 2020-as üzleti évről szóló beszámolóból kiderül, hogy a járvány ellenére a nagybani nyeresége enyhén nőtt 2019-hez képest.

A profitnövekedés meglepő, mivel a világjárvány miatt bevezetett tavalyi intézkedések átmenetileg – főként tavasszal – érdemben érintették a zöldség-gyümölcs ágazatot és megnehezítették az áruszállítást, ami főleg a nemzetközi értékesítőket érinthette. A fővárosi nagybani bevételét szinte teljes egészében a kistermelőknek bérbe adott árusítási hely díjából befolyó összeg teszi ki.


 

A több mint 1,1 milliárdos profitot az elmúlt évek gyakorlatát követve osztalékként a tulajdonosok kapják.

Az osztalék ugyanakkor 1,4 mil­liárd forint, a profiton felüli, közel háromszázmillió forintos összeg kifizetését az eredménytartalék növekedésével indokolva, annak terhére hagyták jóvá. A közgyűlés a piac igazgatóságának javaslatára erről még április közepén döntött, május közepéig pedig a kifizetést is teljesíteni kellett.

A nagybani legnagyobb részvényese 48,95 százalékos tulajdoni hányadával a fővárosi önkormányzat. A fennmaradó részvények jelentős része, 38,81 százaléka négy kft. tulajdonában van, amelyek közvetlenül vagy közvetve Futó Péter ingatlanfejlesztő nagyvállalkozó érdekeltségébe tartoznak.

Futó Péternek az egyes becslések szerint a százmilliárd forintot is elérő vagyonával stabil helye van az ötven leggazdagabb magyar listáján.

Baloldali kifizetőhely

A Budapesti Nagybani Piac Zrt.-ben évtizedek óta jelentős befolyással bíró Futó Péter nevéhez köthető számos olyan, jelentős volumenű ingatlanfejlesztés, mint a budapesti Corvin negyed.

A nagyvállalkozó emellett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (Mgyosz) elnökeként jelentős befolyással bír az országos érdekegyeztetésben is.

Futó hagyományosan jó kapcsolatot ápol a baloldallal: a Gyurcsány-kormány idején már a régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjeként akart helyt adni az akkor tervezett kormányzati negyednek. Bajnai Gordon egykori kormányfő elhibázott válságkezelési javaslatainak pedig egyik legmeghatározóbb támogatója volt.

Az önkormányzati választásokat követően a Karácsony Gergely-féle városvezetés lecserélte a nagybani ötfős igazgatóságának és a hatfős felügyelőbizottságának tagjait. Ezeket a kulcspozíciókat a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Momentum politikusai szerezték meg.

Közülük több ismert baloldali politikus már a Demszky Gábor-féle városvezetés alatt fontos pozíciókat töltött be.

Nem meglepő tehát, hogy a baloldali politikusokkal feltöltött igazgatóság tagjai osztalékfizetésre tettek javaslatot, amelyet a közgyűlés, vagyis a Karácsony vezette önkormányzat és Futó képviselői elfogadtak.

Az igazgatóság emellett a tagjainak, valamint a felügyelőbizottsági tagoknak csaknem negyvenmillió forint összegben bónuszt is megszavazott 2020-ra, vagyis

a baloldali politikusok a bérükön felül fejenként mintegy három és fél millió forintos jutalomban részesültek a Covid–19-járvány kitörésének évében.

Közben a gazdák alig tudják kigazdálkodni a helypénzt, amit a zöldség- és gyümölcsárakban kell érvényesíteniük.

Egymásnak esett a baloldal

A Magyar Nemzet értesülései szerint az elmúlt hónapokban

komoly feszültséget szült a piac kulcspozícióinak betöltése a DK-s és a szocialista politikusok között.

Úgy tudjuk, a viszály hatására távozott tavasszal az igazgatóság korábbi elnöke, Bakonyi Tibor MSZP-s politikus, aki korábban Demszky Gábor főpolgármester helyettese volt. Bakonyit Simon Domokos Lajos váltotta.

Az Index korábbi összefoglalója szerint Simon Domokos Lajos az MSZP legfelsőbb köreinek bizalmasa, egyben a párt tanácsadója. Ez arra utal, hogy a szocialistáknak fontosak a nagybani vezetésében megszerzett, jól jövedelmező pozíciók megtartása.

A lakosság fizeti a számlát

A kistermelőknek ugyanakkor komoly kihívást jelent az árusítási hely díjának kigazdálkodása.

A milliárdos profitból a járvány miatt amúgy is nehéz helyzetbe került gazdák semmilyen támogatást sem kaptak, emellett továbbra sem sikerült felszámolni a nagybanin jellemző maffiaszerűen működő hálózatot és a zöldség-gyümölcs ágazat egészét hátrányosan érintő feketézést.

Az osztalékfizetés ugyan nem szabálytalan, de a kistermelők szerint etikátlan és aránytalan, mivel a jelentős terhet csak úgy tudják megfizetni, ha a felvásárló-nagykereskedők átláthatatlan árszabását beépítik a fogyasztói árakba.

Ez tehát azt jelenti, hogy

a baloldal politikusai, a baloldalhoz köthető üzleti kör gyarapodása és a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat tevőlegesen is hozzájárul a zöldség- és gyümölcsfélék magas árához, amit így a lakosság finanszíroz.

Ráadásul az árak emelkedéséért a baloldali pártok időről időre a kormányt teszik felelőssé.

Nagy István agrárminiszter korábban országgyűlési képviselői kérdésre adott válaszában kiemelte: a hazai zöldség-gyümölcs forgalom nyolc százalékát bonyolítja a budapesti nagybani. Ez lokálisan jelentős mennyiségnek számít, tehát érdemi hatással van a budapesti árakra.

Nagy Kristóf - www.magyarnemzet.hu

 

 

 

Megjegyzések

  1. komcsi mafia , trükkök százai mondta volt az őszödi (kígyó) csupasz csiga !

    VálaszTörlés
  2. Innen nem engedi a face megosztani... letiltotta...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baksa Veronika Ki kell másolni a weboldalt, vagy a szöveget, és be lehet illeszteni a facebookba

      Törlés
  3. Kellene a nagybani piac mellett, vagy a közelében, 1 piacot építeni az államnak, ami nonprofitként működne, mert ezek miatt olyan drága a zöldség gyümölcs kínálat. Igy meg lehetne szűntetni a nagybanin levő tulajdonosok nagykereskedők nepperek és egyéb pénzhajhász emberek privilégiumát.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése