Ez nagyon kemény! - Olvassák el!
Megosztja a volt szlovák miniszterelnököket a Postoj portálon közölt interjú Orbán Viktorral. A lap megkeresett négy egykori kormányfőt, hogy kommentálják Orbán Közép-Európával kapcsolatos mondandóját. Mutatjuk, ki mit mondott.
A héten a magyar kormányfővel interjút közlő szlovák Postoj Orbán Viktor Közép-Európa víziójával szembesítette a korábbi szlovák kormányfők közül Ján Čarnogurskýt, Mikuláš Dzurindát, Robert Ficót és Peter Pellegrinit – írja a ma7.sk.
A konzervatív lap a következő két kérdést tette fel az egykori szlovák miniszterelnököknek (csak Iveta Radičová és Igor Matovič nem adott választ a lapnak):
1. A magyar miniszterelnök az EU jövőjéről szólva úgy látja, hogy 2030-ra a francia-német kétpólusú együttműködés mellett létre kellene hozni egy harmadik pólust is, amelyet Közép-Európa, pontosabban a V4 alkotna. Mit gondol erről a jövőképről?
2. Orbán Viktor jobban hisz Közép-Európa, mint Nyugat-Európa jövőjében. Közép-Európa számára egy „nagy közép-európai reneszánszot” jósol. Osztja ezt az optimizmust, vagy Közép-Európa jövőjéről szólva inkább aggályai vannak?
A kereszténydemokrata Čarnogurský, aki 1991 és 1992 között állt a szlovák kormány élén, határozottan kiáll Orbán Közép-Európa felfogása mellett: „Közép-Európának, legyen az a V4 (vagy akár más formában, például Ausztriával kibővítve), megvan a lehetősége egy ilyen pozíció kialakítására, és
– vélte Ján Čarnogurský.
A politikus hangsúlyozta, hogy ennek előfeltétele, hogy rendezzék, megerősítsék a szlovák-magyar kapcsolatokat. Hozzátette: Szlovákia nem tagadhatja le a saját múltját, ami Pannóniához és a történelmi Magyarországhoz köti, egyszersmind az országnak tisztában kell lennie a jelenlegi képességeivel és lehetőségeivel.
Az 1998 és 2006 között kormányzó Mikuláš Dzurinda szerint
Dzurinda szerint ha a V4 önálló erőközponttá növi ki magát a francia-német tengellyel szemben, az gyengíti Európát. Álláspontja szerint a mag-Európa nagyhatalmaiban Közép-Európának nem riválist kellene látnia, hanem olyan tényezőket, amelyek felelősségteljesen szavatolják a kontinens biztonságát.
Dzurinda szerint Szlovákia számára áldás az Európai Unió, ezért nemzeti érdek, hogy a jövőben is erős szövetség maradjon az EU. Szerinte a nemzeti egoizmus, a reformok fékezése jelenti a legnagyobb veszélyt az Európai Unió jövőjére.
Robert Fico szerint az elmúlt években meggyengült a francia-német tengely, s ez felértékelte Közép-Európa szerepét. Fico kiemeli, a közép-európai együttműködésnek köszönhetően fantasztikus eredményeket sikerült elérni, sikerült feltartóztatni a migránsáradatot.
amelyen olyan intenzíven dolgozik a kormányunk, mert tévesen azt hiszi, hogy Lengyelország és Magyarország nézetei a kulcsfontosságú témákban toxikusak” – hangsúlyozta a volt kormányfő. Fico szerint az elmúlt évek bebizonyították, hogy Közép-Európa nemzetállamai életképesek, és rugalmasabban tudnak reagálni a kor kihívásaira, mint a dekadenssé váló Nyugat-Európa.
Peter Pellegrini szerint, aki 2018-2020 közt volt kormányfő Pozsonyban, összeurópai konszenzusra van szükség a kontinens jövőjéről folytatott vitákban. Pellegrini ugyanakkor híve a szoros visegrádi együttműködésnek, ami megfelel Szlovákiai nemzeti és regionális érdekeinek, de a V4-eket nem állítaná szembe a német-francia tengellyel.
A volt kormányfő hangsúlyozza, Közép-Európa az Európai Unió elválaszthatatlan része, erről a térség polgárai döntöttek még 2003-ban. Pellegrini ugyanakkor hozzáteszi, Európán belül fontosak a helyi értékek, a szubszidiaritás.
(Fotó: Robert Fico, Mikuláš Dzurinda és Peter Pellegrini, https://www1.pluska.sk)
www.mandiner.hu

ORBÁN VÍZIÓI HELYETT ÍME MAGYARMAT/ORBÁNIA VÉRES VALÓSÁGA!!!
VálaszTörlésORBÁN HAZUDIK!!!...- MIVEL TOVÁBBRA IS KILAKOLTATJA és UTCÁRA DOBATJA a MAGYAR CSALÁDOKAT!!!
By PáLoS TReND 2021 May Fri
ORBÁN az EBRD diktátum (2015. 02. 09.) aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!...- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!...- MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!...
- hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!!
ÚGYHOGY SEMMI SEM TÖRTÉNT a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK JAVÁT SZOLGÁLANDÓ; - CSUPÁN SZOKÁS SZERINT ORBÁN és BANKÁR-KORMÁNYA PARASZTVAKÍTÁSSAL MEGINT MEGTÉVESZTETTE a LAKOSSÁGOT!!!
MIKÖZBEN SZÁZÁVAL RENDŐRI KEGYETLENKEDÉSEK KÖZEPETTE GŐZERŐVEL FOLYTATJÁK a KILAKOLTATÁSOKAT, ELLEHETETLENÍTVE és ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETVE a CSALÁDOKAT!!!
"…A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!…"
Tehát valójában az Adóskamara és Szepesházi Péter az alábbi rövid közleménnyel, valamint a közlemény alapját képező Kormányrendelet közreadásával valójában bűnpártolást és félretájékoztatást követ el épp úgy, mint a KILAKOLTATÓ ORBÁN KORMÁNY!!!
„Engedett a szociális szadizmusából a Kormány.
A nyomásgyakorlás, és a hatalomféltés megtette hatását!
Folytatjuk a harcot a letiltások, az árverezés teljes leállításáért!
A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!”
Ez nem az igazság győzelme, hiszen ettől a faktorok, amit csak lehet papíron levezényelnek, méghozzá a Kjtv. 112.§ (2) bek. és a Vht. 23/C. (2) bekezdésének MEGSÉRTÉSÉVEL.
Egyetlen a szerződéskötéssel egy napon KÖZJEGYZŐ ÁLTAL írásba foglalt NYILATKOZAT és KÖLCSÖNSZERZŐDÉS sem alkalmas a záradékolásra!!!... - mert feltételhez kötöttség okán hiányzik mellőlük egy AZONOS ÜGYSZÁMMÚ (további sorszámú), újabb nyilatkozat a folyósítás megtörténtéről, pontos összegekről, a „használt” árfolyamokról (vételi eladási), a bank pontos megnevezése „akinek” az árfolyama szerint számoltak s azon pontos dátum, amikor is az alapirat fizetési kötelezettségvállalás megtörtént.
A HITELEZŐRŐL a KÖLCSÖNÉRT folyamodóra fordul, azaz amikortól valóban ADÓSI POZICÓBA LÉPETT a fogyasztó.
Egyetlen közjegyzői irat mellett SINCS meg az azonos ügyszám alatti ezen ÜGYLETI OKIRAT!!!
Ennek okán ezek a nyilatkozatok, közjegyzői irományok ALKALMATLANOK az ADÓSOK TERHÉRE TÖRTÉNŐ ZÁRADÉKOK KIÁLLÍTÁSÁRA feltételhez kötöttségük okán nem ténytanúsítványok, közhiteles okiratok.
Gondoljuk már végig, itt még a hitelező az, aki fizetési kötelezettséget vállal!!!
Azok a nyomorult, 28 éve illegálisan működő pénzéhes közjegyzők nem hajlandók vizsgálni ezen szerződéskötéssel egy időben készült irományok ZÁRADÉKOLÁSRA VALÓ ALKALMASSÁGÁT!!!
Úgy viselkednek, mintha a Kjtv. 112.§ (2), és a Vht. 23/C (2) bekezdését csakis a felmondások vonatkozásában kell/kéne vizsgálniuk!!!
„Egyébként azt is megteszik, hogy az általuk közhiteles okiraton vállalt fizetési kötelezettséget durván meghaladó összegre állítják ki a végrehajtást kérő diktátuma szerint a záradékot, PEDIG a még a birkásított Szegedi Törvényszék IV-es tanácsa is felhívta a figyelmet, hogy erre azért ügyelnie kell a közjegyzőnek…
Igaz csak az árfolyamgátasnál, ahol a követelt összeg sokkal alacsonyabb volt, mint az szerződéskötés kori közjegyzői iratban legfeljebb 10.800.000,- Ft.
A teljes összegre szóló záradék elleni fellebbezésemre adott válaszban ezt mellőzték, hiszen ott az igényelt összeget majd 50 %-kal meghaladó tőkeösszegre és járulékaira szóló követelésnél ezt kihagyták, mert ha valóban közhiteles lenne az alapirat, akkor bizony dr. Hűvös Ferenc közjegyző KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST KÖVETETT VOLNA EL.
A birkásított IV-es tanács ezen hiányosságot HIVATALBÓL NEM ÉSZLELTE.”
ÍME EGYKORON az ún. ORBÁN VIKTOR, AMIKOR MÉG NEM SZÖVETKEZETT a BANKÁR KASZTTAL a MAGYAR EMBEREK ELLEN és KÁRÁRA!!!
https://www.youtube.com/watch?time_continue=5v=ciREIW3qISofeature=emb_logo
Szerrel és tettel: KőVáRi LeNKe és PáLoS TReND.
Beteg vagy!!??
TörlésBalázs - ezt kérdezni se kellett volna..
TörlésAki kölcsönt vesz fel,olvassa el a kisbetűset! Nem Orbán vette fel a kölcsönt,miért az állam feleljen egy magánszerződsért? A családokat se Orbán lakoltatja ki, az adóság rendezését törvények szabályozzák.Egy ország sincsen,ahol az adósságot csak úgy elereszti a bank!
TörlésAz a probléma a Pálos Trend elméletével, hogy az igazságszolgáltatás is egy önálló hatalmi ág. OV. parlamenti beszéde a 6/2013 Pje előtt történt. Azt a jogegységi határozatot vszínű mindenki ismeri aki érintett devizahitel ügyben.
TörlésOrbán megpróbált irányt mutatni, de a Kúria erre nem volt vevő.
Azt is lehet tudni, hogy a 6/2013 Pje kissé túl megy a jogértelmezésen, átcsúszik a jogalkotás területére. Ez sérti az alkotmány hatalmi ágak szétválasztásáról szóló rendelkezését.
A kormány az AB.hoz fordult, még '13-ban. Az Ab. '14-ben meghozta a határozatot, elfogadta a Kúria jogértelmezését. Ebben talán az is közrejátszott, hogy baloldali közgazdászok bankcsőddel, sőt egy újabb válság okozásával "fenyegetőztek".
Ha az AB.-t a kormány felülbírálja, rögtön jogállamisági szankciókat vont volna maga után és jogosan. Az AB. határozat után azzal ellentétes törvényt már nem hozhat a kormány, de a Kúria még tán ma is gyártja az újabb és újabb jogegységi határozatokat devizahitel ügyben, ami visszamenőleges hatású jogalkotásként funkcionál. Egyesek a pénzügyi-jogi háttérhatalomnak a helytartóit próbálják visszasegíteni a hatalomba, dacára annak, hogy a devizahitelt éppen nekik köszönhetjük!
Tökéletesen igazad van !!!! Nem Orbánt kell hibáztatni az emberek meggondolatlansága miatt. Észre kellett volna venni minden hitelfelvevőnek, hogy a baloldali vezetők szándékosan sodorják az országot bele az adósságba- mint kiderült a végén a házaikat a szeretett migránsaiknak akarták átadni. Egy mocskos baloldali banda gazemberségeiért nem Orbánt kell hibáztatni. Mindenki vessen magára!!!!!
TörlésORBÁN VÍZIÓI HELYETT ÍME MAGYARMAT/ORBÁNIA VÉRES VALÓSÁGA!!!
VálaszTörlésORBÁN HAZUDIK!!!...- MIVEL TOVÁBBRA IS KILAKOLTATJA és UTCÁRA DOBATJA a MAGYAR CSALÁDOKAT!!!
By PáLoS TReND 2021 May Fri
ORBÁN az EBRD diktátum (2015. 02. 09.) aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!...- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!...- MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!...
- hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!!
ÚGYHOGY SEMMI SEM TÖRTÉNT a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK JAVÁT SZOLGÁLANDÓ; - CSUPÁN SZOKÁS SZERINT ORBÁN és BANKÁR-KORMÁNYA PARASZTVAKÍTÁSSAL MEGINT MEGTÉVESZTETTE a LAKOSSÁGOT!!!
MIKÖZBEN SZÁZÁVAL RENDŐRI KEGYETLENKEDÉSEK KÖZEPETTE GŐZERŐVEL FOLYTATJÁK a KILAKOLTATÁSOKAT, ELLEHETETLENÍTVE és ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETVE a CSALÁDOKAT!!!
"…A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!…"
Tehát valójában az Adóskamara és Szepesházi Péter az alábbi rövid közleménnyel, valamint a közlemény alapját képező Kormányrendelet közreadásával valójában bűnpártolást és félretájékoztatást követ el épp úgy, mint a KILAKOLTATÓ ORBÁN KORMÁNY!!!
„Engedett a szociális szadizmusából a Kormány.
A nyomásgyakorlás, és a hatalomféltés megtette hatását!
Folytatjuk a harcot a letiltások, az árverezés teljes leállításáért!
A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!”
Ez nem az igazság győzelme, hiszen ettől a faktorok, amit csak lehet papíron levezényelnek, méghozzá a Kjtv. 112.§ (2) bek. és a Vht. 23/C. (2) bekezdésének MEGSÉRTÉSÉVEL.
Egyetlen a szerződéskötéssel egy napon KÖZJEGYZŐ ÁLTAL írásba foglalt NYILATKOZAT és KÖLCSÖNSZERZŐDÉS sem alkalmas a záradékolásra!!!... - mert feltételhez kötöttség okán hiányzik mellőlük egy AZONOS ÜGYSZÁMMÚ (további sorszámú), újabb nyilatkozat a folyósítás megtörténtéről, pontos összegekről, a „használt” árfolyamokról (vételi eladási), a bank pontos megnevezése „akinek” az árfolyama szerint számoltak s azon pontos dátum, amikor is az alapirat fizetési kötelezettségvállalás megtörtént.
A HITELEZŐRŐL a KÖLCSÖNÉRT folyamodóra fordul, azaz amikortól valóban ADÓSI POZICÓBA LÉPETT a fogyasztó.
Egyetlen közjegyzői irat mellett SINCS meg az azonos ügyszám alatti ezen ÜGYLETI OKIRAT!!!
Ennek okán ezek a nyilatkozatok, közjegyzői irományok ALKALMATLANOK az ADÓSOK TERHÉRE TÖRTÉNŐ ZÁRADÉKOK KIÁLLÍTÁSÁRA feltételhez kötöttségük okán nem ténytanúsítványok, közhiteles okiratok.
Gondoljuk már végig, itt még a hitelező az, aki fizetési kötelezettséget vállal!!!
Azok a nyomorult, 28 éve illegálisan működő pénzéhes közjegyzők nem hajlandók vizsgálni ezen szerződéskötéssel egy időben készült irományok ZÁRADÉKOLÁSRA VALÓ ALKALMASSÁGÁT!!!
Úgy viselkednek, mintha a Kjtv. 112.§ (2), és a Vht. 23/C (2) bekezdését csakis a felmondások vonatkozásában kell/kéne vizsgálniuk!!!
„Egyébként azt is megteszik, hogy az általuk közhiteles okiraton vállalt fizetési kötelezettséget durván meghaladó összegre állítják ki a végrehajtást kérő diktátuma szerint a záradékot, PEDIG a még a birkásított Szegedi Törvényszék IV-es tanácsa is felhívta a figyelmet, hogy erre azért ügyelnie kell a közjegyzőnek…
Igaz csak az árfolyamgátasnál, ahol a követelt összeg sokkal alacsonyabb volt, mint az szerződéskötés kori közjegyzői iratban legfeljebb 10.800.000,- Ft.
A teljes összegre szóló záradék elleni fellebbezésemre adott válaszban ezt mellőzték, hiszen ott az igényelt összeget majd 50 %-kal meghaladó tőkeösszegre és járulékaira szóló követelésnél ezt kihagyták, mert ha valóban közhiteles lenne az alapirat, akkor bizony dr. Hűvös Ferenc közjegyző KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST KÖVETETT VOLNA EL.
A birkásított IV-es tanács ezen hiányosságot HIVATALBÓL NEM ÉSZLELTE.”
ÍME EGYKORON az ún. ORBÁN VIKTOR, AMIKOR MÉG NEM SZÖVETKEZETT a BANKÁR KASZTTAL a MAGYAR EMBEREK ELLEN és KÁRÁRA!!!
https://www.youtube.com/watch?time_continue=5v=ciREIW3qISofeature=emb_logo
Szerrel és tettel: KőVáRi LeNKe és PáLoS TReND.
Totál elmebeteg vagy!

Gyurcsányodékkal együtt szét is loptátok az országot ,erre mondta sunyin zárt körben Gyurcsányod hogy elqurtátok.
TörlésVannak a föderális globalista-sorosenzus- seggnyalók velük szemben a hazájukért küzdő szuverenista patrióták !
VálaszTörlésEkkora badarságot, ökörséget, hogy ne mondám hülyeséget egycsomóban még soha nem olvastam. Szégyen és gyalázat!
VálaszTörlésAz, hogy ez a Rothschild bankár-ficsúr Magyarországon is elsőre a zsidók temetőjébe megy hajbókolni a kétes körülmények között Balatonba "fulladt" bolsevik ügynök-kurvához (Heller Ágnes!)!!!...-mindent elmond Magyarország apartheid Israhell általi megszállásának tényéről!!!
VálaszTörlés...és Orbániának, mint Magyarmatnak a 1,5 milliós "sohakinemirtottak" általi fertőzöttségéről!!!
INNI, HA NEM is ISZOM ELŐRE SCHADL (N)AGYONBARNÍTOTT BŐRÉRE...- ENNI AZÉRT ESZEK 1 LEKVÁROS BUKTÁT!!!
Az ORBÁN…OK és holmi (K)ÁDEREK SZAVATOSSÁGI IDEJE HAMAROSAN LEJÁR!!!
ÁDER JÁNOS KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, SCHADL GYÖRGY ADÓCSALÓ (TÖBBES ÁLLAMPOLGÁR!!!) LAKÁSMAFFIÓZÓ, SPEKULÁNS MBVK ELNÖK KINEVEZŐJEKÉNT 100%-os FELELŐSSÉGGEL BÍR A MAGYAR EMBEREK KIFOSZTÁSÁÉRT ÉS A LAKÁS és KÖZJEGYZŐMAFFIA EZERMILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSAIÉRT‼️‼️‼️
AZ MBVK OLDALA 1 FIKTÍV LICITHÁLÓ!!!
KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI BELTERJES CSALÓK ALKOTJÁK MÉG az ún. KÓDNEVEK és/vagy KÓDSZÁMOK ALATT LICITÁLÓKAT IS, AKIK „SZEMÜNK LÁTTÁRA” VÍZIONÁLJÁK az ún. „ÉRDEKLŐDÉST”!!!! - időről-időre, MINTHA LEGITIM ÉRDEKLŐDŐK LENNÉNEK EBBEN a SZÍNLELT az MBVK-nak évente százmilliárdokat fialó VIRTUÁLIS ARANYBÁNYÁBAN!!!
VÉRLÁZÍTÓ, HOGY ENNEK az EGÉSZ LICITÁLÓSDINAK és ÁRVERŐSDINEK a KIÖTLÓJE és FENNTARTÓJA az a MEGÁTALKODOTT BŰNÖZŐI CSOPORT SCHADL GYÖRGY KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐVEL és LAKÁS-MAFFIÓZÓVAL az ÉLEN aki/akik KORRUPT TAGJAINAK KINEVEZŐJE maga az ún. ÁLLAMFŐ (ÁDER JÁNOS!!!)!!!
MAGYARORSZÁG ÁLLAMFŐJE TEHÁT DIREKTBEN és INDIREKTBEN is 1 ÓCSKA, MEGFELELÉSI KÉNYSZERES, HAZAÁRULÓ!!!
AKINEK MINDEZEN BŰNÖKÉRT MÁR ÉVEK ÓTA 1 SOK EZER ÉVES ÜSTBEN (a SAJÁT LEVÉBEN!) KÉNE FŐNIE a KARMELITA KOLOSTOR ELÖTTI TÉREN!!!
MAGYARORSZÁG SZÉGYENE, HOGY az ún. (K)ÁDER JÁNOS ÁLTAL KINEVEZETT ZSIDÓ- SPEKULÁNS, INGATLAN ELBITORLÓ SCHADL GYÖRGY, akit az ún. szakma is csupán „PATKÁNYNAK” hív és nevez…- többszörösen ELÍTÉLT, SCHMIDT MÁRIA KEGYENC ADÓCSALÓ lehetett az MBVK ELNÖKE!!!
Mivel a Földhivatal felé a Végrehajtó és Közjegyző-maffia tagjainak csak csupán 10.000.-Ft és 6.000.-Ft illeték befizetésével kell igazolni a VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ által hitelesnek titulált ún. „ÁRVERÉSI LICIT” keretein belül, hogy a bennfentes és belterjes licitáló ezt megtette a NAV felé…- minden fiktív százmilliós és milliárdos pénzmosás (a be nem fizetések ellenére!!!) legitimációt nyer!!!...- mintha ki és vagy befizették volna a licitált ingó és vagy ingatlanok ellenértékét…- ezzel tulajdonjogot szerezve felette!!!
MIKÖZBEN MINDEZ CSAK EGY ORBITÁLIS CSALÁS, ÁTUTALÁS NÉLKÜLI SZEMFÉNYVESZTÉS ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSOK MAGASISKOLÁJA!!! - MIKÖZBEN A NAV FELÉ SEMMILYEN TÉNYLEGES INGATLANT és/vagy INGÓ KIFIZETÉS BIZONYLATOLT IGAZOLÁSÁRA NEM KERÜL SOR!!! – SOHA!!! - a már említett 16.000.-Ft illetéken és az ún. B400 NAV adatlap kitöltésén kívül!!!
ÜGYES?!
KORÁNTSEM!!!
VÉRT KÍVÁN!!! – és AZONNAL, MERT A KÖZJEGYZŐK ÉS A VÉGREHAJTÓK 520 FŐS TÁRSULATA 29 ÉVES ILLEGÁLIS MŰKÖDÉSÜK SORÁN IDESTOVA 13.000, azaz TIZENHÁROMEZER MILLIÁRD FORINTOT LOPTAK EL A MAGYAR ADÓFIZETŐKTŐL illetve MAGYARORSZÁG ÁLLAMKASSZÁJÁBÓL!!!
EZÉRT IS TARTOZIK MINDEN KÖZJEGYZŐMAFFIÓZÓ ÉS VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ TELJES VAGYONÁVAL AZ EDDIG ÁLTALUK KIFOSZTOTT ÖSSZES MAGYAR KÁROSULTNAK, ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETETT ÁRTATLAN ÁLDOZATNAK!!!
TEHÁT ITT AZ IDŐ!!! - BEFOGNI EZT A KB. 520 GÁTLÁSTALAN (közjegyző-maffiózót és ún. végrehajtó-gyilkost!!!), KORMÁNY KEGYELT, KORRUPT ADÓCSALÓ SZARZSÁKOT!!!
Szerrel és tettel ❤🇭🇺: PáLoS TReND