„Nagy nap ez a mai. A nagy szemfényvesztő, a politikai hullarablók vezéralakja is megkapja a maga vakcináját. Az az ember, aki – szövetségesei lázas asszisztálásával – ellenzékből is felmérhetetlen károkat volt képes okozni a világjárvány elmúlt egy évében” – írja a közösségi oldalára feltöltött legfrissebb bejegyzésében Rákay Philip.
„Az az ember, aki még a legutóbbi Facebook-bejegyzéseiben is a legaljasabb húrokon játszik, kvázi legyilkosozva a magyar kormányt. Az az ember, akinek DK nevű pártja a mai napig aláírásokat gyűjt a kínai vakcina ellen, miközben most éppen azzal fenyegeti a kormány tagjait, hogy bíróság előtt kell majd felelniük azért »a nemzeti tragédiáért, amit a harmadik hullámban okoztak«.”
„Az az ember, aki az elmúlt harminc esztendő legkárosabb politikai ámokfutójaként a legmélyebb árkokat ásta a magyar társadalomban magyar és magyar közé. S ez az ember ma nyugodt lelkiismerettel leballag az oltópontra, s ahogy pár hete még ő maga terjesztette a magyar nyilvánosságban, az »oltáskáosz« kellős közepén nagy kegyesen elfogadja a gonosz, alkalmatlan, gyilkos kormány által beszerzett vakcinát…”
EZ A NAP IS GYORSAN ELJÖTT: MA OLTJÁK GYURCSÁNY „CIPOLLA” FERENCET... Nagy nap ez a mai. A nagy szemfényvesztő, a...
Közzétette: Rákay Philip – 2021. március 31., szerda

Megjegyzések
Megjegyzés küldése