Most „verekedős” konzervativizmusra van szükség. Ha tetszik, ha nem.
Erre a kérdésre keresem a választ jogász és jogtudós barátaimtól és ismerőseimtől.
Mert két opció van: az egyik, hogy Őszödi Gyurcsány Ferenc a törvények felett áll.
Ebben az esetben rendben vagyunk, nem szóltam semmit, a politikai kalandor bármit mondhat a Tisztelt Házban és máshol büntetlenül, tudják: következmények nélkül.
József Attila után szabadon: ha GYF támadhatatlan, „akkor a világ kicsi lesz, és én játszani hagyom.” (A bűn, 1935)
Ha viszont ez a figura nem áll a törvények felett – remélem így van –, akkor az április 7-i parlamenti ámokfutása után törvényes eljárást kellene kezdeményezni ellene. Itt és most.
Ugyanis ezt hőbörögte a parlamentben:
„Van egy kormány, aki felelős
azoknak a haláláért, akik az elmúlt hetekben elmentek. Ez foglalkozási
körben elkövetett gondatlan veszélyeztetés… Önök ölték meg őket. Sokkal
kevesebbért becsuknak embereket. Magukat is el fogják vinni. Egy év
múlva, másfél év múlva. Amikor győzünk. Maguknak nem lesz kegyelem.”
És nem azért kellene jogi eljárást indítani az őszödi kalandor ellen, mert ez valamifajta kéjes örömet okozna bárkinek. Nem is az ítélet a fontos. Hanem annak a világos és egyértelmű jelzése feléje és párttársai felé – akik korábban hozzá hasonlóan fogalmaztak, lásd Varju László és Varga Zoltán szövegeit, melyről korábban írtam –, hogy
becsületsértést, rágalmazást, rossz hírbe hozást stb. még az Országgyűlésben sem lehet elkövetni jogkövetkezmények nélkül.
Még az Országgyűlésben sem – miket írok én, hiszen arról kellene beszélni, hogy az Országgyűlésben a legkevésbé.
Gyurcsány őrjöngése egyébként, ami teljesen abszurd, nem tekinthető véleménynyilvánításnak, hiszen tényt állít, mégpedig azt, hogy a kormány közvetetten embereket ölt meg.
„Állítása” azért nonszensz, mert az egész világ küszködik a pandémiával, a világ szinte minden kormánya próbál harcolni az eleddig ismeretlen vírus ellen, amelyik mindenütt szedi az áldozatait. Ez rendkívüli helyzet, a kormányok pedig, sokszor a sötétben tapogatódzva, de mindig a legjobb szándékkal próbálják a legjobb megoldásokat megtalálni a szigorítás-lazítás-szigorítás-lazítás, nyitás-zárás, oltás-mivel oltás-még több oltás ördögi köreiben, és a dolog természeténél fogva mindenki egy kicsit – vagy nagyon – másképp próbálkozik, s ha nem jön be egy megoldás, következik egy másik és így tovább.
És ebben a küzdelemben
a magyar kormány eddig nagyon jól tette a dolgát, a vakcinák beszerzésében pedig a többi uniós országhoz képest kiemelkedő teljesítményt nyújt, modellt mutat a többi ország számára.
Mindezen túl a kormányok – amelyek egy ismeretlen ellenséggel hadakoznak – ki vannak szolgáltatva sokszor a szerencsének, a sorsnak, véletleneknek is. De ezzel a világ minden táján tisztában vannak az ellenzéki pártok is, és közülük csak a legelvetemültebbek mennek el odáig, amíg a magyarországi ellenzék, azon belül is a DK, és azon belül is a morális szempontból értelmezhetetlen őszödi kalandor. A DK emberei szerint „a kormány hamisított kínai vakcinával oltja be az embereket” (Varga), „Orbán halálhozó” (Varju), illetve, „a kormány foglalkozás körben elkövetett gondatlan veszélyeztetése az oka az emberek tömeges halálának”. És: „Önök ölték meg őket.” (Gyurcsány)
Tehát mondjuk ki:
a DK, mint az ellenzék vezető ereje, a legelvetemültebb és legembertelenebb eszközökkel akar politikai előnyöket szerezni a 2022-es választásokig.
Ez nem maradhat válasz nélkül, méghozzá nemcsak verbális, hanem jogi
válasz nélkül. Annál is inkább, mert ha válasz – méghozzá kőkemény –
válasz nélkül marad Gyurcsány ámokfutása, az igenis hat a
választópolgárokra, mert az ellenválasz gyengesége elbizonytalanítja
őket. Ez nem megengedhető egy ilyen alapvető kérdésben.
Vagy mitől félünk?
Csak nem attól, hogy ha Gyurcsány bíróság elé kerülne, akkor megharagudna ránk az unió és a globalista-liberális világ, benne Sorossal és Álmos Joe-val?
De hát még nem vettük észre, hogy már most így áll a helyzet, és rosszabb már nem lehet, vagy inkább jobb az által, hogy tiszteletet ébreszthetünk karakánságunkkal, azzal, hogy látják: komolyan gondoljuk, amit mondunk, és nem engedünk – mint például Ukrajna NATO-csatlakozásának megakadályozásában addig, amíg nem adják meg a kisebbségi jogokat a kárpátaljai magyarságnak?
Sajnos, sajnos, most az „eltartott kisujjú” konzervativizmus nem sokat segít.
Most „verekedős” konzervativizmusra van szükség. Ha tetszik, ha nem.
Fricz Tamás - www.magyarnemzet.hu

Lásuk ki ez a szem kilövető terépcsecsőn kígyózó meztelen csiga,aki ki tudja honnan származó személyi azonosító nélküli fegyveresekkel rá támadt az ország népére 2006-ban, az a hazaárulógyurcsotány ki azért harcol , hogy Magyarországot sorosista Brüsszeli globalizmus gyarmatává , hazánk népét RABSZOLGÁIVÁ téve , mint Brüsszel kollaboránsa ,aBrüsszelből érkező ukázokat maradéktalanul végrehajtva, Brüsszel helytartójaként (Vazallus) a demokratikusan megválasztott jelen kormányt megpuccsolva hatalomra tudjon kerülni,az ilyen gazembert HAZAÁRULÓNAK HÍVJÁK!Össze állva minden ellenzéki bagázzsal, hiába tagadják még a fasiszta skinhead náci jakab vezette ballik csürhével is , sikerül megalakítaniuk a fasisztoid balliberált lumpen pártot!Szava hiteléűl ne feledjük mit jelentett ki saját magáról és pártjáról az msz(M "munkás")p-ről melyből ki válva hozta létre a pufajkás bolsevik komcsi DK ( dobrev klára) maffia rt.-t !!!!!!!!
VálaszTörlésÉvek óta mondom ugyanezt, és nem értem mi ez a nagy kímélet a ballibsik iránt, miközben ők a legalapvetőbb együttélési szabályokat sem tartják be, nem beszélve arról, hogy most már nyíltan kimondják, hogy hatalomrakerülésük esetén kiírftják a jobboldalt. És ne legyenek illuzióink, az Eu ezt hagyni fogja, márcsak azért is, mert kell a migránsoknak a hely.
VálaszTörlésNagyon igaza van Fricz Tamás! Ezt várják a kormánypárti szavazók.
VálaszTörlésMég egy: Demokrácia ide, vagy oda , nincs rendben az sem, hogy hétpróbás bűnözők mentelmi jog mögé bújva ússzák meg a börtönt. Már akkor bűnöző némelyik, amikor jelölteti magát. .. vagy pl egy miniszterelnök, vagy akár képviselő, polgármester... hogy lehet valaki bármiféle minimális képzettség nélkül? Miért nem hozhat törvényt ezek ellen az országgyűlés? Jogi akadálya van?