Fegyőr Bandi, a jövőbe látó

Barátunk különleges képességei felől eddig sem voltak kétségeim.

Ahhoz a mértékű agresszív, és többnyire összefüggéstelen szöveghalmazhoz, amiket naponta okád a világra Facebook-posztok formájában, embertelenül sok önhitre és fantáziára van szükség, és Bandi mindkettőből kifogyhatatlan tartalékokkal rendelkezik.

A következetlen fenyegetőzés és követelőzés pehelysúlyú (értsd szó szerint) nagymestere azonban képes volt felülmúlni minden eddigi teljesítményét, és ezúttal a kétség leghalványabb jele nélkül tette tisztává mindenki számára, aki vérgőzős közösségi oldalára tévedt, hogy Magyarország alkalmatlan miniszterelnökének napjai meg vannak számlálva, az évtizedes Orbán-diktatúrának (vélhetően) saját kezűleg vet véget.


 

A szóban forgó irományban Bandi pontról pontra leírta, hogy miért teljesen elhibázott Orbán Viktor járványkezelése, és elárulta azt is, hogy ő miként csinálna mindent sokkal, de sokkal jobban.

Nem kommentálnám egyesével Bandi ígéreteit, melyek között megtaláljuk a tökéletesen zseniális megoldását az egészségügyi dolgozók megtartására, és az alig álszent módon a kisgyermekes szülőket segítő javaslatokat egyaránt (Orbánék ezekhez képest sehol sincsenek olyan gyenge próbálkozásokkal, mint a CSOK, adókedvezmények, lakáshitelek és a többi). Mindenki saját belátására bízom, hogy mennyire hajlandó kockáztatni vérnyomásának megemelkedését; saját felelősségre itt olvasható a poszt.

Jelen írás azonban azért született, hogy fejet hajtson Bandika eddig csak sejtetett szuperképessége, a jövőbe látás előtt. Bizony, csúfolhatják, szidhatják őt akárhogy, de elvitathatatlan tény, hogy nincs még egy olyan közéleti személy Magyarországon, aki olyan magabiztossággal állítaná, hogy rendelkezik a jövő tűpontos ismeretével, mint Fegyőr.

Az egy dolog, hogy ő már előre tudni véli a 2022-es választások eredményét (sőt, önmaga személyében az új miniszterelnökre is van egy erős tippje), de azt eddig nem tudtuk róla, hogy a koronavírus-járvány fertőzési adatait is két teljes héttel előre ismeri.

Pedig így van: leendő miniszterelnökünk ugyanis azzal kritizálta Orbánnak a hirtelen betörő harmadik hullámra adott reakcióját, hogy ő a helyében egy ilyen intézkedést két héttel a szigorítások életbe lépése előtt bejelentett volna, hogy legyen ideje felkészülni a bezárni kényszerült üzleteknek (jelentsen ez bármit is). Bandi tehát két héttel előre tudja, hogyan alakul a vírus terjedésének mindenki más számára kiszámíthatatlan görbéje.

Emberünk jóstehetsége annyira lenyűgöző, hogy könnyedén megtehetné, hogy akár naponta közzéteszi a 14 napos koronavírus-előrejelzését. Persze érthető, miért nem teszi.

Ha valamiben jó vagy, sohase csináld ingyen. Facebook-bejegyzésében világossá tette: ha ő lenne a miniszterelnök, hagyna időt felkészülni, előre szólna. Most azonban még nem ő az, így mindenki vessen magára. Így csak büszkeséggel teli mellkassal bejelenti, hogy ő két héttel előre szólna az embereknek, hogy itt komoly lezárásokra lesz szükség, mikor már megtörtént a baj.

Az azért sehogyan sem szép Fegyőr részéről, hogy az általa és pártja által olyannyira féltett kisvállalkozásoknak sem súgta meg, hogy jön a baj. Értem én, hogy az emberéletek fontossága eltörpül a választásokon való győzelem mellett, de ha már annyira félti őket, (a komoly szabályszegések miatt három hónapra bezáratott Központ ajtaja elé például kiírta, hogy “Itt is munkahelyek voltak”, utalva rá, hogy színtiszta gonoszságból kaptak büntetést), legalább védenceinek szólhatott volna, hogy legyen két hetük kisírni magukat, mielőtt bezárnak.

Belák Tamás - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések