Új fejlemény Rogán feleségének ügyében

 Undorító rágalmak!

A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így – ahogyan tegnap megírtuk – az sohasem lépett hatályba.

Lapunk már tegnap megírta, hogy Rogán Antal felesége nem szerzett földtulajdont és nem kapott hitelt erre a célra. A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így – ahogyan tegnap megírtuk – az sohasem lépett hatályba. Lapunk értesülését most a Borsod-Abaúj Zemplén megyei kormányhivatal is megerősítette.


 

A Magyar Nemzet megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal az alábbi választ küldte: „A szerződés bejegyzését megtagadták, így az nem lépett hatályba.”

A Budapest Bank tegnap már közleményben cáfolta az álhíreket: kijelentették, hogy nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának.

– Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva pénteken Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg.

Kiderült: Rogán Antal felesége semmilyen földet nem vásárolt
Semmilyen kölcsönt nem nyújtott és hitelt sem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének. Hamisnak bizonyultak tehát azok a hírek, amelyek ezzel kapcsolatban jelentek meg a múlt héten a baloldali sajtóban. Rogán Antal feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába. Tovább…

 

 

Megjegyzések