Kínos pillanatokat okozott az ATV-ben Kunhalmi

Ágika mattolta az egész bandát!

Az MSZP-s politikus kellemetlen helyzetbe hozta kollégáit, a momentumos Orosz Annát, valamint a gyurcsányista Vadai Ágnest.

Az ATV Nap híre című műsorának vendége volt csütörtökön Orosz Anna, Vadai Ágnes, és Kunhalmi Ágnes. A három ellenzéki politikus beszélt a korlátozások meghosszabbításáról és Varga Judit ingatlanvásárlásáról.


 

A műsor második felében szóba került egy felmérés, miszerint Dobrev Klára és Karácsony Gergely vezeti az ellenzéki miniszterelnök-jelölti versenyt. A kérdés az volt, kit tartanak alkalmasnak a kormányfői posztra a választók. Két százalékot kapott ezen a listán a szocialista Kunhalmi is, aki így reagált a felmérésre:

„Azt hiszem, hogy a Fekete-Győr András és a Jakab Péter jelentették be, hogy elindulnak...”

„Fekete-Győr András még nem. Februárban fogjuk” – vágott közbe Orosz Anna.

Kunhalmi azonban ezután sem zavartatta magát attól, hogy gyakorlatilag kiszedte egy másik ellenzéki párt politikusából a még nem nyilvános információkat, hanem rátért a DK-ra. „Gyurcsány Ferenc ugye azt mondta – de majd Ági megerősít – hogy ha indul valaki, az a Klára lesz”.

Érdemes megnézni a műsorvezető illetve a másik két ellenzéki politikus arckifejezését, valamint gesztusait az alábbi videóban. A jelenet a huszonegyedik perctől látható.

 

www.mandiner.hu

 

Megjegyzések

  1. Ajton ugri bugrizó gibon , igen ilyen az őt támogató húgy agyú msz(M)p s csürhe !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése