Köszönjük szépen, ez igen!
Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.
„Sajnálom, nincs szabad asztalunk!” – mikor mondta utoljára?
Még a covid előtt, 2019 végén. A két hullám között volt néhány
alkalommal telt házunk, de mindenkit le tudtunk ültetni. Bár úgy tűnt,
hogy újraindult az élet, közel sem voltak annyian a fővárosban, mint
vidéken. Amikor kinyitottunk, déjà vu érzés fogott el, olyan volt, mint
2002 októberében, a Trattoria Pomo D’Oro megnyitásakor. Akkor az első
héten összesen két vendég jött… Az V. kerület nem az a része volt a
városnak, ahol sokan akartak éttermet nyitni. Most szinte nosztalgiával
gondolok a nyári időszakra, igazán becsülök minden vendéget, aki eljött
hozzánk. Mivel tavasszal berendezkedtünk a megváltozott körülményekre, a
második hullám nem ért váratlanul bennünket.
Most hogy bírják a helyzetet?
Egyelőre képesek vagyunk a víz felszínén maradni, szerencsére együtt
maradtunk, a teljes gárdával működünk. Január és február egyébként is
nehéz időszak a vendéglátásban, általában az év utolsó időszaka ad
akkora forgalmat, hogy ezt a két hónapot egyáltalán ne érezzük meg. A
mostani helyzetben is igaz ez: a covid ellenére a karácsonyból nem
engedtek az emberek, mi pedig igyekeztünk újfajta vendéglátói
módszerekkel élni. A tízfős korlátozást betartva házhoz mentünk főzni,
sütni, távoktatást tartottunk, távfőztünk együtt – mindent kitaláltunk,
csak hogy tudjunk kicsit együtt lenni a vendégekkel. Ez nekünk is sokat
jelentett, mivel hiányoznak az emberi kapcsolatok, pszichésen ez visel
meg minket a leginkább. Egy telefonon leadott rendelésnek és a
kiszállításnak nincs köze a valódi vendéglátáshoz.
A teljes cikk ITT olvasható el!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése