John Fonte: Az amerikai jobboldal már nem lesz olyan, mint Trump előtt
– Számítsanak a legrosszabbra a Biden-adminisztrációtól, olyasmire, mintha Obamáék lennének meghatványozva. Valószínűleg be akarnak avatkozni a magyarországi választásokba is, pénzt adnak a Fidesszel szemben álló civil szervezeteknek, és összedolgoznak a magyarországi ellenzékkel – mondta a Magyar Nemzetnek telefonon Washingtonból John Fonte. A Hudson Intézet konzervatív agytröszt programigazgatója szerint a következő budapesti amerikai nagykövet várhatóan valamely liberális internacionalista lesz, aki jól megtalálja a hangot az Orbán-ellenes civil szervezetekkel.
– Tavaly áprilisban, amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, a
nemzetközi jobboldal szempontjából sorsdöntő lehet Donald Trump
újraválasztása. Ám az amerikai elnök távozni kényszerült hivatalából.
Reményt jelenthet-e még az Egyesült Államok a jobboldal számára?
– Az amerikai konzervativizmus, az amerikai jobboldal már nem lesz
olyan, mint amilyen Trump előtt volt. Igaz ez olyan területekre, mint a
kemény bevándorláspolitika, a kereskedelem- vagy családpolitika, a
szuverenitással és a hazafiassággal összefüggő kérdések – mégpedig éles
szembenállásban a politikai korrektséggel és a genderideológiával.
Azelőtt nem létezett az ezekkel való szembeszegülés. Trump most elment
ugyan, de átadta másoknak a zászlót. Naponta kapok e-mail-üzeneteket
olyanoktól, akik valamikor majd amerikai elnökök akarnak lenni:
szenátoroktól és kormányzóktól. Úgy beszélnek már, mint Trump. Élnek még
a szabadpiacról vagy a korlátozott kormányzásról szóló szokványos
republikánus beszédpanelekkel, de új elemként hangsúlyozzák a politikai
korrektséggel szembeni harcot is. Trump távozása kétségkívül
visszalépést jelent, de a Republikánus Párt időközben megváltozott. Most
kell egy pár hónap, hogy lecsengjen az impeachment eljárás,
megmutatkozzon Joe Biden politikája, de a 2022-es félidős kongresszusi
választások jegyében a trumpizmus visszatérésre készül – Trumppal vagy
nélküle.
– Az Orbán-kormány gördülékenyen együtt tudott dolgozni a Trump-adminisztrációval. Hogyan látta, mindenben megvolt az összhang?
– A magyar politika jól illeszkedik az amerikai konzervativizmushoz az
olyan kérdésekben, mint a nemzeti szuverenitás, a migráció, a
családpolitika, a genderideológiával való szembenállás vagy az üldözött
keresztények védelme. De egyvalamire érdemes odafigyelniük, mert ebből
konfliktusforrás lehet – ez pedig Kína, pontosabban a Kínai Kommunista
Párt, a KKP. Ahogyan a fő belső ellenséggé Amerikában a politikai
korrektség lett a konzervatívok szemében, úgy a fő külső ellenség a KKP,
amiben Trumpnak is nagy szerepe van. Ez a kérdés az elmúlt egy évben, a
Vuhanból indult koronavírus-járvány nyomán különösen kiéleződött. De
kémkedésről, szellemi tulajdon ellopásáról is szó van. Az amerikai
konzervatívoknak nehezebb lesz támogatniuk a magyarokat, ha utóbbiak túl
szoros kapcsolatot ápolnak a kínaiakkal, noha tisztában vagyunk azzal,
hogy ez a hozzáállás nem idegen az európaiaktól, így a németektől sem.
Most Amerikában még Joe Biden elnök és a demokraták is nyomás alatt
vannak, hogy ne legyenek puhányak Kínával szemben.
– Mire számíthat a magyar kormány a Biden-adminisztrációtól?
– Arra, amit az Obama-adminisztrációtól is kapott: a folyamatos
nyomásgyakorlásra. Biztosan emlékszik rá, hogy Biden októberben
Belarusszal említette egy lapon Magyarországot és Lengyelországot.
Valószínűleg be akarnak avatkozni a magyarországi választásokba is,
pénzt adnak a Fidesszel szemben álló civil szervezeteknek, és
összedolgoznak a magyarországi ellenzékkel. Visszatér a washingtoni
külügyminisztériumba – mégpedig a harmadik legfontosabb posztra,
politikai államtitkárként – Victoria Nuland, de hozzá hasonlóan a CIA, a
Központi Hírszerző Ügynökség új igazgatója, William Burns is tett
Orbán-ellenes kijelentéseket. Az egész társaság liberális
internacionalistákból, nemzetek feletti progresszívekből áll. Ők nem a
nemzeti szuverenitásban, hanem a globális kormányzásban hisznek.
Elvennék a hatalmat a demokratikus nemzetállamoktól. Szóval számítsanak a
legrosszabbra a Biden-adminisztrációtól – olyasmire, mintha Obamáék
lennének meghatványozva. Megpróbálják aláásni Orbánt olyan érvekkel,
hogy totalitárius, tekintélyelvű. Persze Nuland figyelmét várhatóan
Oroszország és Kína is leköti majd.
– Említette a bevándorlási és a családpolitikát – forrásaink
szerint az ezekben meglévő különbségek máris kiütköztek a
magyar–amerikai diplomáciai egyeztetéseken, noha Bident nemrég iktatták
be. Ezek maradnak a továbbiakban is a konfliktuspontok?
– Bidenék várhatóan a németek és az EU fő sodra mögé állnak: azt a
vonalat erőltetik Magyarországgal szemben, amelyet az Európai Bizottság
is hangsúlyoz. Ha a sajtószabadságot, akkor azt, ha a jogállamiságot,
akkor azt.
– Jelenleg nem szolgál amerikai nagykövet Budapesten, Trump
elnök megbízottja, David Cornstein még az ősszel hazautazott. Mit
gondol, milyen misszióvezetőt küldenek majd Washingtonból Budapestre?
Ismét csak demokrata politikai kinevezettet, ahogyan az új
külügyminiszter, Antony Blinken apja, Donald Blinken is dolgozott a
magyar fővárosban, még Bill Clinton küldöttjeként?
– Olyasvalakit, aki Cornstein teljes ellentéte lesz: egy liberális
internacionalistát, aki jól megtalálja a hangot az Orbán-ellenes civil
szervezetekkel.
Névjegy
John Fonte a Hudson Intézet főmunkatársa és programigazgatója, illetve az American Enterprise Institute – egy másik washingtoni konzervatív agytröszt – vendégkutatója. A Chicagói Egyetemen doktorált világtörténelemből. Könyve, a Szuverenitás vagy alávetettség – Magukat fogják-e irányítani az amerikaiak avagy mások irányítják őket? szakmai díjat nyert, és az Amazon sikerlistáján is az élen végzett. Cikkei és esszéi többek között a Foreign Affairs, a Commentary és a párizsi Le Figaro hasábjain jelentek meg. Fonte külpolitikai tanácsadóként segítette Newt Gingrich republikánus elnökjelölt-aspiráns 2012-es előválasztási kampányát.
Szőcs László - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése