Már most kiborította az Orbán-gyűlölő ellenzéket!
Az elmúlt év is bizonyítja, hogy ha baj van, „mi magyarok összefogunk” – mondta péntek reggel a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában a kormányszóvivő, aki azt is kiemelte: „minden okunk megvan, hogy reménnyel tekintsünk a 2021-es évre”.
Szentkirályi Alexandra arról beszélt: az emberek az új év elején mindig visszatekintenek az előző év minden emlékére, tapasztalatára, összegezik örömeiket és bánataikat. A 2020-as év azonban más volt, mint a többi – jegyezte meg, kiemelve: „a koronavírus-járvány átírta terveinket, vágyainkat, elképzelt céljainkat”.
Ugyanakkor
felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi év minden nehézsége mellett több
örökséget is hagyott ránk, amelyeket érdemes tovább vinni. Ezek: az
egymásról való gondoskodás fontossága, a család összetartó ereje, az
idős emberek iránti felelősség, továbbá hogy az „egészségünk mindenek
előtt való”.
Szentkirályi Alexandra kiemelte: „most
minden okunk megvan arra, hogy reménnyel tekintsünk a 2021-es évre,
ugyanis már megtörténtek az első koronavírus elleni oltások és a tervek
szerint az év első felében tömegessé is válhatnak”. Így remélhetőleg az
élet mielőbb visszatér majd a megszokott kerékvágásba – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy más okból, több most életbe lépő kormányzati intézkedés miatt is van ok bizakodásra. A kormány elindította Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, melynek révén segítik új otthonok vásárlását, a meglévők megújítását, akár kedvező, állami hitel igénybevételével is. Azt mondta: abban hisznek, hogy a stabil lábakon álló családokon múlik az ország fennmaradása és sikere. Ezért nyártól a csecsemőt nevelő anyák fél évig magasabb juttatást fognak kapni, mint a fizetésük volt.
Kiemelte továbbá, hogy a „koronavírus-járvány okozta gazdasági
válsághelyzetben a kormány nem az adók emelésében, hanem azok
csökkentésében hisz”. Annak érdekében, hogy minél több pénz maradjon a
családoknál és minél több munkahelyet meg tudjanak őrizni, nem csak
csökkentik, de egyszerűbbé is teszik az adózást. Mindeközben fenntartják
a hitelmoratóriumot és a válság miatt nehéz helyzetbe került ágazatok
támogatását – közölte.
A kormányszóvivő felhívta a
figyelmet arra is, hogy az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók
emberfeletti munkát végeznek, akiknek köszönettel tartoznak. Ennek
jegyében is, a korábbi évek emelései után, 2021-ben soha nem látott
mértékű orvosi béremelés indul három lépcsőben.
„Mint ahogy eddig, úgy ezután is összefogásra lesz szükség ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségeket legyőzzük. Ez egyszer már sikerült, és együtt újra sikerülni fog!” – jelentette ki a kormányszóvivő, aki egészségben és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánt.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése