Komoly sajtótámadások Angela Merkel ellen
Még engem is megdöbbentett, milyen komoly támadások érik a német kancellárt a liberális lapok részéről is, sőt, főleg azoktól.
A cikkek szerint Merkel asszony nagyon rossz döntést hozott azzal, hogy
Brüsszel kezébe adta a vakcina beszerzését és nem kötött le nagyobb
oltóanyag kontingenst, ahogy azt pl., Magyarország is megtette. Érdemes
lenne ezen a magyar baloldalnak is elgondolkodnia. Milyen aljas
támadások érik a kormányt, hogy önállóan cselekszik vakcina ügyekben.
Pedig láthatjuk, hogy ez a helyes út.
Németországban egy nap alatt 9870 új fertőzöttet detektáltak, Berlinben elfogytak az intenzív ágyak, a legtöbb szövetségi miniszterelnök már határidő nélküli teljes lezárást követel Németország teljes területére (üzletek, gyárak, stb.,).
Még a német Biontech igazgatója is azt nyilatkozta nagyon udvariasan, hogy nem érti a kancellár asszony ezen döntését, hiszen leköthetett volna a német-amerikai Biontech-Pfizer készítményből sok millió ampullát.
A liberális Focus magazin Merkel 15 éves regnálásának legnagyobb
hibájának nevezte a vakcinával kapcsolatos tétlenségét. Joggal
példálóznak a zsurnaliszták Izraellel, ahol már 1 millió embert
beoltottak. Hasonlóan éles hangot üt meg a Bild című napilap is.
Ezért is fontos több lábon állni vakcina ügyben és nem politikai vagy
gazdasági szemszögből nézni az oltás fontosságát. Franciaország is a
saját gyártású oltóanyagra vár a Sanofi cégtől, ergo ott sem halad túl
jól az injekciózással.
Úgy néz ki, a kormányunk ismét jó döntést hozott – írja a Facebookos bejegyzésében a biztonságpolitikai szakértő.
Georg Spöttle

Merkel legrosszabb döntése,hogy a világra jött!
VálaszTörlés