Ákos Jerikó című új dala küzdelemre szólít fel

 Tűpontos üzenet ez a mai korban is. Az ellenség mindössze gúnyát váltott.

Ákos a Beatrice egy 1979-ben szerzett dalának remake-jével lepte meg a 75. születésnapját ünneplő Nagy Ferót. A bibliai képekre épülő dal üzenete a kommunista rémuralom közepette természetesen félreérthetetlen volt. Csakhogy a mondanivaló napjainkban is tökéletesen célba talál...

A dal alapjául szolgáló történetben a választott nép fiai szembetalálják magukat a bevehetetlennek tűnő Jerikó városával. Isten azonban Izrael bizalmát kéri, egyben megígéri a győzelmet. A zsidóknak nincs más feladatuk, mint teljesíteni Jahve utasítását: körbejárják a rettegett ellenség városát, miközben Istent dicsőítik.


 

A nagy küzdelem napján – az isten által adott jelre – hatalmas üdvrivalgásban törnek ki, megszólalnak a kürtök és a trombiták, magasztalják és dicsőítik Istent.

Ennek hatására, Isten ígéretének beteljesüléseként, Jerikó falai mintegy „maguktól leomlanak”, és Izrael hadserege könnyűszerrel beveszi az ellenség városát.

Nagy Feró 1979-es dala a kommunizmus ellen megfogalmazott határozott üzenet volt. Azok számára, akik érteni akarták – és tudták –, komoly mozgósító erővel bírt, illetve reményt adott; azt jelezte, hogy nem tarthat örökké a kommunista-szocialista álmennyország. „De várj, várj, lesz még idő! Eljutok a falak mögé. És a kürt hangjával lerombolom, hogy meghalljátok a győzelmi indulót!”

Kovács Ákos amellett, hogy felköszöntötte az előadó kollégát, minden bizonnyal nem véletlenül vette elő ezt az éneket, amelynek józan számítás szerint ma már legfeljebb csak nosztalgikus üzenettel kellene bírnia. De nem. Semmi hangulatoskodás, semmi üres visszarévedés nincsen itt –

tűpontos üzenet ez a mai korban is. Az ellenség mindössze gúnyát váltott. Mintha Jerikó falait is szorgosan újra felépítették volna közben.

Jerikó dala (eredeti címén Támadás!) a küzdelemre mozgósít minket. Egybegyűjti a választottakat, vagyis mindazokat, akik figyelni akarnak az isteni jelre – és a győztes oldalon állnak. A bevehetetlennek tűnő falak mintha napról napra magasabban tornyosulnának előttünk. A csillagok ígérete azonban él.

Ahogy Jerikóban, úgy a kommunizmusban – és ma is.

www.vasarnap.hu

 

 

 

Megjegyzések

  1. RETTENTŐ SZÁNALMAS...- AMIKOR 1 REGNÁLÓ REZSIM KITARTOTTJA KÖSZÖNT FEL 1 MÁSIK KORMÁNY ZSOLDOST, AKIK MUNKA NÉLKÜL is TÖBBET KASZÁLHATNAK ÉVENTE, MINT 1 HALANDÓ ÁLLAMPOLGÁR 20 ÉV ALATT!!!...- HOLOTT RENDRE és RENDELÉSRE MINDIG is az EFFÉLE BOLSEVIK IVADÉKOK és EX KISZ TAGOK ROMBOLJÁK NAPONTA PORIG...- NAP=NÉPünk ÉDES HAZÁJÁT!!!
    ÉBRESZTŐNEK:
    ORBÁN 30 ÉVE TARTÓ ORBITÁLIS ORGAZDAGODÁSA, LELKIISMERETLEN HAZAÁRULÁSA (EBRD DIKTÁTUM 2015. 02. 09.) és MÉSZÁROSAINAK ÉLVHAJHÁSZÁSA ŐRÜLETES SZEGÉNYSÉGBE DÖNGÖLTE „MAGYARORSZÁGOT”…- GYARMATTÁ SILÁNYÍTVA; - JÓISTENÜNK PARADICSOMÁT!!!...- ÉDES HAZÁNKAT!!!
    A LÁTSZAT MINDIG IS CSAL/T – HÁT MÉG A VÉRNARANCSOS HAZAÁRULÓK ESETÉBEN‼️‼️‼️�
    ORBÁN VIKTOR DEVIZAKUPEC KÖZVETLENÜL ÉS KÖZVETVE MÁR TÖBB MINT 5000, azaz ÖTEZER SEVIZAHITELES MAGYAR EMBER ÖNGYILKOSSÁGÁÉRT FELELŐS: BÉKEIDŐBEN!!!
    ÚGY, HOGY ENNEK A HÍRHEDT NÉPIRTÓNAK "MEGADATOTT" KORLÁTLAN HATALOM VESZÉLYESEBB A MAGYAR NEMZETRE NÉZVE...- MINT A COVID-19 BIOLÓGIAI "FEGYVER"!!!...- MERT SEMMILYEN VÍRUS SEM KÖVETEL ANNYI ÁLDOZATOT, MINT A FELCSÚTI MIGRÁNS, alias, GYŐRI GÁBOR!!! - CION-BOLSEVIK ÜGYNÖK... SZEMÉLYESEN!!!
    Ugyan a felcsúti már mindent lenyomott a torkunkon és lyukat is beszélt (nem kicsit!) a hasunkba az ez évi magyarországi minimálbérrel kapcsolatban, már most garantált, hogy nemzetközi viszonylatban ORBÁNIA a felzárkózás helyett a leszakadás útján halad tovább...- így Magyarország ebből a szempontból is MAGYARMAT marad az OLAJ-MAFFIA most is HATALOMBAN TARTOTT BANKÁR és POLITIKUS-BŰNÖZŐI, ÁTKOZOTT ORSZÁGRONTÓI MIATT!!!
    Papíron csak a lettek és a bolgárok vegetálnak kevesebb minimálbérből euróban számolva. A bruttónál azonban keservesebb a nettó összeg…- és az is vásárlóerő-paritáson számolva.
    Így nézve Magyarország a tolvaj kormányának köszönhetően még gyalázatosabb helyzetben és rongyosabb állapotban van, hiszen becslésünk szerint a magyar nettó minimálbér vásárlóereje 503,7 euró, a románé pedig 553,5 euró (…és még ez is az ún. „hivatalos” adatok szerint!).
    Vagyis a román minimálbér vásárlóereje 50 euróval nagyobb a magyarnál…- nem beszélve arról, hogy ma Magyarországon a VEREJTÉKES VALÓSÁG és TÉNYLEGES IGAZSÁG az, hogy 1 magyar dolgozó átlagban 125.000 – 150.000.-Ft-ot kap!!!
    Szlovákiában már október 20-án jóváhagyták a minimálbér-emelés mértékét, aminek értelmében 580 euróról 623-ra nő jövőre a kötelezően adandó legkisebb fizetés - vagyis 7,4 százalékos emelésről döntöttek.
    Így a minimálbér már a bruttó átlagbér 57 százalékának megfelelő összeg lesz.
    Északi szomszédunknál egyébként rögzített cél a következő évek emelései során, hogy elérje a minimálbér az átlagbér 60 százalékát.
    Lengyel barátaink országában, novemberben döntött az ottani kormány így 2600 zlotyról 2800-ra nő jövőre a minimálbér, ami a szlovákhoz hasonló mértékű, 7,7 százalékos emelésnek felel meg.
    Az eset pikantériája, hogy nettóban 2061 zlotyt kapnak majd az érintettek, az összeg forintban véve megközelítőleg 166.000.-Ft.
    Vagyis több pénz üti a markukat, mint amennyit a magyarországi kormánypropaganda „hivatalosan” a magyar érintettek bérlapján szerepeltet bruttóban!!!

    Sajnos Orbán a multik csicskájának kormánya most sem srófolta fel a minimálbért Magyarmaton.
    Tehát a szegénység a pokolnál is pokolibb mélységbe taszítja immár a végleg hátrahagyott és leszakadó 3.000.000 azaz hárommillió kortárs kifosztott embert!!!...- szociális katasztrófát és ÉLHETETLEN MAGYARORSZÁGOT TEREMTVE!!!
    GYALÁZATOS TÉNY, hogy a jelenlegi euró-árfolyamokat figyelembe véve
    • a magyar minimálbér 447 euró lesz,
    • a román 467,6,
    • a szlovák 623,
    • a lengyel pedig 625 euró.
    Az emelés mértéke mellett VÉRLÁZÍTÓ az a TÉNYEZŐ is a nemzetközi összehasonlítás során, amit az AGYALÁGYULT MATOLCSY GYÖRGY PRODUKÁLT (FORINT GYENGÍTÉS CÍMÉN!!!) a magyar emberek kárára!!!

    ÚGY, HOGY IGENIS TÁMADÁS!!!... (ami csak most lett JERIKÓ!)!!!...- az INGYENÉLŐK ELLEN: KOVÁCS ÁKOS!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése