Szájer József közleménye a brüsszeli házibuliról

 A botlás személyes, de felelősséggel tartozik érte 

„Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, a kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat harmincéves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre” – írja közleményében Szájer József.

Egy belga lap december 1-jén számolt be arról, hogy múlt pénteken a brüsszeli rendőrség rajta ütött egy házibulin. A jelenlévők között több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is ott volt. Szájer József a mai napon közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott:

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”


 

Szájer József, a Fidesz EP-képviselője november 29-én közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy benyújtotta lemondását az európai parlamenti képviselő tisztségéről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntését azzal indokolta, hogy egy hosszú ideje tartó gondolkodás végére tett pontot. Lemondása nincs összefüggésben a most zajló politikai küzdelem tartalmával. Továbbra is egyetért a magyar kormány álláspontjával, valamint támogatja azt.

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések

  1. Mindent egybevetve: Szájer József, az ún. magyar irtó Alaptörvény egyik fő közreműködőjét utolérte végzete...- mert ugye' "bárban az igazság"!!!...:DDD
    Örök emlékül:
    GANG-BANG GATE SZÁJER JÓZSIVAL: Fer' Oh MON - PáLoS TReND (HoZSo +aGiGaMiX)
    https://www.youtube.com/watch?v=XP3OaCX6RlQ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy ha volt is az a tabletta, azt becsempészte valaki rosszindulatból Szájer zsebébe. Érdekelne, hogy mit nevezünk manapság házibulinak ? A 4o fölöttiek összejövetelét is ?

      Törlés
  2. EGY SZO ANNYI MINT SZAZ. EN NEM VEDEM SZAJER JOZSEFET DE MINT MAGYAR HAD TEGYEM HOZZA, HOGY AZ IGAZI MAGYAR NEM MASOKRA SZOKOTT MUTOGATNI HANEM MINDEG FELELOSEGET MERT VALLALNI. MASOK IS PELDAT VEHETNENEK ROLLA MERT ILYEN AZ IGAZI MAGYAR!

    VálaszTörlés
  3. Jó harcos volt! Kár, hogy most végül ilyen szégyenteljes véget ért a pályafutás. Ez volt az a banánhéj amire rásegítették. A másik oldalon mindez semmilyen vizet nem kavart volna fel, hiszen már tapasztaltuk. Se lemondás, se kilépés a pártból. Lachner tovább lopja az önkormányzat vagyonát, Korózs továbbra is parlamenti képviselő a kamu videó után is, Hitler is elő kerül bizonyos DK-s polgármester tarsolyából, lehet patkányozni a választókat Bangónénak, Niedermüller rasszista lehet, Gyurcsány kifosztással fenyegetőzik,......stb és minden megy simán tovább!

    VálaszTörlés
  4. Elcsúszni a szexen...elemi hiba. És egy titkosszolgálat ragyogó munkája. Kilőtték a legjobb magyar EU- képviselőt épp a magyar és lengyel vétó idején. Micsoda véletlen!

    VálaszTörlés
  5. Valami felnőttparti volt férfiaknak. Na, ha ezt anyu otthon megtudja! És még az LMBTQ sem áll mellé. (Legfeljebb mögé...)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése