Rendkívüli hír! A baloldal a megszorult embereken nyerészkedne

 Felháborító lépésre szánták el magukat! Ön melyik kerületben lakik?

A járvány alatt emelnének adót.
A kormány a járvány elleni küzdelem részeként folyamatosan csökkenti az állami adókat, számos baloldali vezetésű városban, kerületben azonban emelnék a helyi közterheket.
A lakosság és a vállalkozások védelmében el kellett rendelnünk az adóemelési stopot”

– mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a Világgazdaságnak csütörtökön, miután a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy az önkormányzatok jövőre emeljenek a helyi adókon, új közterhet vezessenek be, vagy megkurtítsák az adókedvezményeket.


 

Hangsúlyozta: a kormány az elmúlt hónapokban több adócsökkentésről is határozott,

az állam négyszázmilliárd forint adóról mondott le, s ezt azért tette, hogy a válság sújtotta ágazatok vállalkozásai talpon maradhassanak, a munkavállalók megtarthassák állásukat.

Ehhez képest egyes helyi önkormányzatok adót akarnak emelni, ami teljességgel érthetetlen” – tette hozzá. A politikus külön is beszélt a fővárosról, ahol – mint mondta – „a főpolgármester százmilliárdos nagyságrendű állampapíron és több tíz milliárdnyi készpénzen ül, mégis durva adóemelést fontolgat, amit cinikus módon újraindítási adónak keresztelne el”.

Tállai András szerint

a baloldal válságkezelése mindig csak megszorításokból áll, így volt kormányzásuk alatt, és a jelek szerint most, a koronavírus-járvány idején is ezt az utat választották.”

Az államtitkár több olyan ellenzéki vezetésű kerületet, illetve települést sorolt fel a lapnak, ahol megemelték a közterület-használati díjakat vagy a temetkezési, közlekedési díjakat, ahol elbocsátanak, vagy fizetést csökkentenek.

Az államtitkár leszögezte: a kormány döntése nyomán

a baloldali adóemelésekből biztosan nem lesz semmi, helyi adót jövőre nem lehet növelni, kedvezményt, mentességet nem lehet csökkenteni, és új teher sem vezethető be.
 www.888.hu 

Megjegyzések