Megint hatalmasat hazudott a magából kifordult Szabó Tímea

Sajátos performance - Timike megőrült!
A Párbeszéd társelnöke korábban a halálozási adatokkal riogatott, most már történelmi bűnt vizionál – erről is beszélt Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője és Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője Bayer Zsolt műsorvezetése mentén.

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa bement a parlamentbe és ismét előadta sajátos performance-át. Az ellenzék képviselő úgy fogalmazott, a „magából kifordult és eltévelyedett” miniszterelnök saját népe ellen vív szabadságharcot Brüsszelben. Szerinte Magyarország a vétóval nem kapja meg azt az ingyen pénzt, amelyet válságkezelésre adna az unió minden magyarnak. Szabó állítja, amit Orbán csinál az nem hiba, hanem történelmi bűn.


 

Ebben a beszédben csak hazugság volt

– jelentette ki Szabó Tímea szavaira reagálva Bencsik András. Nyomatékosította, 

ingyen pénz, mint olyan nem létezik, hanem egy gigantikus hitelről van szó,

amit az uniós államok együtt vennének fel és ebből a hitelből támogatnák elsőrendűen a bajba jutott déli államokat, de - tette hozzá - jutna mindenkinek.

Amit Magyarország felvesz hitelt annak egy jelentős részét oda kell adni Portugáliának, Spanyolországnak, Görögországnak, Olaszországnak, egy része pedig a saját céljainkra fordítható. Erre mondta Orbán Viktor, jobban járnánk, ha ebben nem vennénk részt, de felelősséggel tartozunk a bajba jutott déli államokért – mutatott rá a Magyar Demokrata főszerkesztője.

Felelőtlenül mindenki azt rikácsol, amit akar

– erről már Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője beszélt. Közlése szerint egyedül arról van szó az Európai Unióban, hogy azokat a pénzeket, ami például a költségvetés alapján alanyi jogon jár, azt is úgy akarják ideadni, hogy mindenféle mondvacsinált, homályos politikai feltételekhez kötnék.

Orbán Viktor akkor fosztaná meg a magyarokat ettől a pénztől, ha belemenne ebbe a hülye alkuba, hogy jogállamisági feltételekhez lehessen kötni a kifizetéseket, mert akkor könnyen elfordulhatna az, hogy valaki (…) kitalálná, hogy nálunk mi nem úgy van, ahogy az neki tetszik

– tette hozzá.

Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy amióta kitört a járvány a Párbeszédnek semmilyen olyan megnyilvánulása nem volt, ami igaz lett volna.

Pont Szabó Tímea volt az, aki telerikácsolta a világot azzal, hogy Magyarországon halnak mg az egész kerek világon a legtöbben, ő volt az, aki a Németh Athina nevű álmentőst a Korózs-féle kamuvideóból először szóba hozta és azóta is a halottakkal kampányolnak nyakra-főre a Facebookon, ami egyébként a baloldali értelmiségnél is kiverte a biztosítékot

– emlékeztetett Néző László.

Teljes adás ITT Tekinthető meg.

www.hirtv.hu

 

 

Megjegyzések

  1. Ez a némber egyszerűen ALJAS HAZAÁRULÓ mint sorosista Brüsszelita csicska balliberált komcsi-náci ellenzéki politikai prosti társai !

    VálaszTörlés
  2. Ingyen pénz az eu-tól? Èrdekes!

    VálaszTörlés
  3. Álljon ki megméretni 2022 -ben fingilingi pártját képviselve , ja azt nem meri , mint a többi kamu párt mint az lmp ,msz(m)p ,jobbik ( azaz szarabbik ) ja és a szadeszes momo , be se kerülnének a parlamentbe , igaz nem is oda valók ,hanem reterák mélyére !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése