Egy eddig eltitkolt történet...
Még a kollégáik is lenézték azokat a részeges és tehetségtelen egykori ávósokat, akik az 56-os forradalom leverésekor nemcsak dicstelen és visszataszító tetteket hajtottak végre, hanem még alkalmatlanok is voltak a feladatuk végrehajtására.
A belső jelentések szerint iszákos, tehetségtelen, műveletlen, többnyire hat elemit vagy annyit sem végzett emberekből verbuváltak egy létfontosságú szervezetet az 1956-os forradalom leverése után Magyarországon. Pedig nem is akármilyen feladattal bízták meg a többnyire Rákosi levitézlett ávósaiból szervezett egységet: a katonai elhárításról van ugyanis szó, amelynek a feladata a néphadsereg állományának és szolgálati titkainak védelme, a kémek leleplezése lett volna. Minderről Okváth Imre, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője beszélt az elmúlt napokban a Történelmi KávéháZ című előadássorozatban.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) elhárító csoportja (törzse) 1956. november 8-án jött létre, Münnich Ferenc, a fegyveres erőket felügyelő miniszter parancsára. Ez az egység csak pár hétig működött, de hátborzongató cselekményeket hajtott végre. Közvetlenül a szovjet beavatkozás után az elhárítók - Selmeci György ezredes parancsnoksága alatt - "ellenforradalmárok" őrizetbe vételével, a szovjet csapatoknak való tolmácsolással foglalkoztak. Időnként tehát nem titkosszolgálati, hanem rendfenntartó szerepet is játszottak, a fegyveres ellenállás leverésében, a kádári megtorlás első szakaszában is részt vettek Okváth szerint. Elsősorban a Bondár József őrnagy (egykori ÁVH-s tiszt) vezetésével működő egység "tüntette ki magát". Minthogy nem volt elég hóhér, Bondár emberei kivégzéseket is végrehajtottak ekkoriban. A Nyugati pályaudvarnál, Egerben, Vácon és a Balaton-felvidéken avatkoztak be az "elhárítók".
Újabb átszervezés: a "hazaárulók" felderítése
1957 januárjában ismét átszervezték a katonai elhárítást, ennek kapcsán Uszta Gyula nevét említette a történész szakértő. Ekkor már valódi elhárító-szerepkörben is feltűntek az immár HM II. osztálynak nevezett részleg "munkatársai". Feladatuk volt többek között a fegyveres erők tagjainak felülvizsgálata, ami természetesen az 56-os forradalom résztvevőinek, esetleg a forradalommal még mindig rokonszenvezőknek a kiszűrését jelentette. Kétezer tiszt fegyelmi felelősségre vonása következett ezután, többségüket leszerelték, s négyszáz embert jogerősen elítéltek Okváth adatai szerint. Mindezek után a "hazaárulók" felderítése következett - 1957-ben persze ez nem egészen az a kategória volt, amire első pillanatban gondolnánk manapság. Az elhárítók foglalkoztak a külföldre menekült katonatisztek, a Nemzetőrség vezetőjeként 1956-ban aktivizálódott Király Béla elleni kompromittáló iratok beszerzésével is.
Vissza a belügybe
1957 májusától aztán pár évre stabilizálódott a katonai elhárítás szervezete: ekkor visszakerültek - akárcsak az ötvenes években - a Belügyminisztériumba. Korábban, a Rákosi-korszakban egyértelműen a belügyhöz, illetve az ÁVH-hoz tartoztak, csak az 56-os forradalom után tartott pár hónapig a HM-felügyelet.
A BM II/1. osztálynak nevezett újabb szervezet öt évig működött, s csak 1962-ben következett az újabb átszervezés, Okváth előadásában addig, 1962-ig követte az eseményeket.
Nem foglalkozott előadásában a második világháború után pár évig működő Katonapolitikai Osztállyal, a Katpollal sem. Pedig megemlítette Okváth, hogy ennek a kémelhárítási szervezetnek a parancsnoka, a Rajk-perben kivégzett Pálffy György beosztottjainak megmondta, hogy az ügynöknek beszervezett nőkkel lépjenek minél közelebbi kapcsolatba.
Egy ravasz olasz katonai attasé
De térjünk vissza 1957-hez! A kémgyanús alakok leleplezése lett volna a feladata a harmadszor is átszervezett katonai elhárításnak, immár ismét a BM alá rendelve. Ezt a feladatot azonban képtelenek voltak végrehajtani a képzetlen, műveletlen egykori ÁVH-sok. A nyugati katonai attasék, akiknek a Varsói Szerződéshez tartozó Magyarország katonai titkainak a kifürkészése volt a feladata, kiválóan és szinte zökkenőmentesen hajtották végre 1957-től e munkájukat.Okváth szerint az amerikai attasékat ugyan egy ideig korlátozták a mozgásukban Magyarországon, a helyüket azonban gyorsan átvették a britek a felderítésben. Az olasz attasé volt a "legravaszabb", ő a feleségével és a kisgyerekével ült általában autóba, és míg a nő vezetett, gyorsan kattintgatott fényképezőgépével a katonai objektumok környékén.
Mint utóbb kiderült, a NATO a magyar katonai titkok 90-95 százalékával tisztában volt ebben az időben, miközben a magyar kémelhárítás több ezer embert foglalkoztatott (informátorként, ügynökként vagy rezidensként). Valódi kémet el se fogtak, csak gyanús nevek merültek fel az iratok között, cáfolhatatlan bizonyítékok híján azonban csak a pletykálgatásig, hírbehozásig jutottak a magyar katonai elhárítók. Nem véletlen, hogy - amint az az állambiztonsági levéltárban folytatott vitából kiderült -, ez a részleg volt a magyar titkosszolgálatok között a legkisebb presztízsű, a leglenézettebb szervezeti egység.
Még Hofi is velük példálózott...
Az 1957-62 között "illetékes" magyar elhárítók mindössze odáig jutottak, hogy a szigorúan védett katonai objektumok mellé kirakták a fényképezni tilos táblákat. Később persze ezen csak Hofi Géza röhögött, hiszen így ha addig valamilyen titkos objektumot elmulasztottak volna megfigyelni a nyugati "szakértők", akkor a táblák kihelyezésekor már biztosan tudhatták, hogy ott valami gyanús dolog rejtőzik.
A másik "kiszorítási módszer" a katonai objektumok környéki utak lezárása volt, ez persze még feltűnőbb volt, mint ahogy az is, amikor a rendőrökkel együttműködő elhárítók próbálták a diplomaták autóit elterelni a "védett bázisok" környékéről. S hogy mit kellett ekkoriban a leginkább védeni?
A Varsói Szerződésben egy ideig Magyarország nagyon megbízhatatlannak számított, az 1956-os forradalom után közvetlenül a szovjetek nem mertek a magyar haderőre támaszkodni. A hatvanas évek elejétől azonban a konszolidálódó Kádár-korszakban a rakétaegységek telepítésével komoly fegyverek kerültek Magyarországra, s ezek titkosszolgálati védelme sürgette alighanem azt is, hogy hamarosan, a hatvanas évek elején, ismét átszervezték a katonai kémelhárítást.
www.origo.hu - Szegő Iván Miklós
Megjegyzések
Megjegyzés küldése