Kiderült az ördögi terv!
A német sajtóban már 2017-ben arról ötleteltek, hogy magyar állami vagyont kellene lefoglalni, ha nem fogadunk be migránsokat!
A német sajtó már 2017-ben elkezdett arról cikkezgetni, hogy ha a magyar kormány nem teljesíti a brüsszeli parancsokat, akkor az európai normákkal teljes összhangban lehet lefoglalni a magyar állami vagyont bünetésképpen! Nem tévedés, ez teljesen komoly. Ha Magyarorsszág nem hajlandó migránsokat betelepíteni, akkor, természetesen némi jogállami hercehurca után, mert a jogállam fontos, simán kirabolnak bennünket. Persze ez valójában nincs benne az EU alapszerződésében, csak le lehet vezetni belőle. A levezetést persze azok intézik, akik bármikor bármilyen jogszabályból, akár egy építési szabályzatból is képesek kimutatni, hogy a nemváltoztatás alapvető emberi jog. Mert ilyen a birodalmi jog. És a lelkük mélyén azért németek is németek maradtak.
És persze ennyit azokról az ellenzéki hazugságokról, hogy a “jogállamiság” nincs összekapcsolva a muszlimok erőszakos betelepítésével. Az EU szervei és persze a magországok liberálisai, folyamatosan keresik azokat a jogi és adminisztratív lehetőségeket, amelyekkel az EU joganyagából levezethetik a saját politikai céljaikat és az EU “jogrendszere” segítségével rákényszeríthetik arra a többi országot.
Napokkal azután, hogy az európai sajtó akkoriban Angela Merkel “Magyarország elleni háborújáról” írt, a Die Zeit német lap arról hozott le egy cikket, hogy le kellene foglalni magyar állami vagyontárgyakat, ha Magyarország nem engedi a migránsok kényszerbetelepítését.
“Az Európai Unió területén a magyar államhoz tartozó földterületeket és ingatlanokat is le lehetne foglalni és el lehetne adni” abban az esetben, ha Magyarország nem fogadja el az Európai Bíróság döntését, és nem hajlandó azonnal megkezdeni a migránsok betelepítését! – állt a Die Welt beszámolójában. A Die Zeit szakértőkre hivatkozva szintén azt írja, hogy “a magyar állami vagyon lefoglalása teljes mértékben összhangban lenne az európai normákkal.”
A beszámoló szerint, bár korábban soha nem volt példa ehhez hasonló intézkedésre, az Európai Uniónak nem lesz más választása, ha Magyarország elutasítja az Európai Bíróság döntését, és nem akar részt venni a kötelező elosztási kvóta programjában. A lap szakértője kifejtette, hogy amennyiben Magyarország nem kezdi meg a betelepítést, az Európai Unió bírságokat szabhat ki; és ha a magyar kormány nem akarja kifizetni a bírságot sem, erre válaszként az Európai Unió megkezdhetné az EU területén lévő magyar állami tulajdon lefoglalását. ez persze ez ebben a formában még jogászkodás, de az EP az elmúlt hónapokban határozottan megfogalmazta azt a hatalmi akaratot, amely rá akarja kényszeríteni a nagyobb magországok akaratát a közép-európaiakra. Ezekben a szövegekben olyan hatalmi gőg testesül meg, amellyel legutoljára nyugati irányból Hitler idején találkozhatott Magyarország.
És ha nem lenne egyértelmű, miről is van szó, felhívnám mindenkinek a figyelmét arra az idézetre, miszerint “az európai szerződések a tagállamok nemzeti identitását rögzítik és védik nem pedig az etnikai homogentitását”. Teljesen világos, hogy az “etnikai homogenitás” itt a lehető legnegatívabb értelemben, elpusztítandó,lerombolandó állapotként szerepel. Mennyire kell pofátlannak és gonosznak lenni ahhoz, hogy ezt komolyan lehessen gondolni? Tulajdonképpen már maga ez a mondat is egy teljes beismerés. Az EU Magyarország név alatt egy arab országot akar itt létrehozni.
Idézetek a WELT vonatkozó cikkéből:
Mivel Magyarország megtagadja a menekültek elosztását ezért a szakértők egy olyan ötlettel álltak elő ami erősen érintené Magyarországot. Eddig, egy még nem használt szabály értelmében, egy országnak a vagyonát eltudná kobozni az EU.
Ungarn weigert sich, die Entscheidung des EuGH zur Verteilung von Flüchtlingen zu akzeptieren. Nun zeigen Experten eine Maßnahme auf, die Ungarn hart treffen könnte. Es wäre ihr erster Einsatz in der Geschichte der EU.
„Azok a telkek vagy épületek amik a Magyar Államhoz tartoznak, de az EU területén fekszenek elidegeníthetőek és kisajátíthatóak. Az EU ezt akkor hajthatja be, ha Magyarország nem hajlandó fizetni.” – mondta Stefan Lorenzmeier európai és nemzetközi jogász.
„Grundstücke oder Gebäude, die dem ungarischen Staat gehören, sich aber auf EU-Territorium befinden, können enteignet und veräußert werden. Die EU könnte zwangsvollstecken, wenn Ungarn nicht zahlt“, sagte der Völker- und Europarechtler Stefan Lorenzmeier
„Jogilag egy ilyen lépés megengedett hogyha Magyarország továbbra is megtagadja az Európai Bíróság döntését.” /Lorenzmeier/
(Itt a migránsbefogadásra utalnak.)
„Juristisch wäre so eine Maßnahme zulässig, wenn Ungarn sich weiterhin weigert, die Rechtsprechung des Europäischen Gerichtshofes anzuerkennen“, sagte Lorenzmeier.
Az Európai Bíróság döntése alapján szerződésszegési eljárást és felfüggesztési eljárást lehetne Magyarország ellen kezdeni, de az EU-s forrásokat nem lehetne megvonni vagy csökkentenia, mert akkor az EU is jogsértést követne el. A szerződésben rögzített kifizetéseket nem befolyásolja, hogy Magyarország az Európai Bíróság ítéletét figyelmen kívül hagyja, mert ezek a 2020-as költségvetési ciklus végéig rögzítve vannak.
Die EU könne nach dem EuGH-Urteil zur Flüchtlingsverteilung sofort ein Vertragsverletzungsverfahren und ein Suspendierungsverfahren gegen Ungarn einleiten. Sie habe aber nicht die Option, Subventionsgelder zu kürzen, die aus dem EU-Haushalt nach Ungarn fließen, sagte der Jurist. Dann würde die EU selbst Rechtsbruch begehen. Diese vertraglich vereinbarten Zahlungen hätten mit der Missachtung des EuGH-Urteils durch Ungarn nichts zu tun und sind bis zum Ende der Finanzperiode 2020 festgelegt.
Idézetek a Zeit vonatkozó cikkéből:
Jogi szemmel nézve Magyarországnak engedelmeskednie kell, az Európai Bíróság ítélete alapján. Magyarország a döntést a népszavazás eredményével fellebezte meg, azonban egy jogilag nem érvényes, mivel annak az eredmény az európai alapértékekkel ütközik. Ebben az esetben az országnak, csak az a lehetősége marad, hogy kilépjen az EU-ból. Egyébként az európai szerződések a tagállamok nemzeti identitását rögzítik és védik nem pedig az etnikai homogentitását. Egy à la carte Európai Unió, melyben a szerződéseknek való engedelmesség az ország belátására van bízva, ellent mond az EU-s jogszabályoknak.
Juristisch gesehen muss Ungarn das EuGH-Urteil befolgen. Eine Berufung Ungarns auf den ungarischen Volkswillen greift rechtlich nicht. Falls dieser Volkswille den europäischen Grundwerten entgegenstehen sollte, verbleibt dem Land nur die Möglichkeit des Austritts aus der Union. Im Übrigen umfasst die in den EU-Verträgen geschützte “nationale Identität” der Mitgliedstaaten nicht deren ethnische Homogenität. Und eine EU à la carte, in der das Befolgen von Vertragsbestimmungen dem staatlichen Ermessen überlassen bleibt, widerspricht dem EU-Recht
Magyarország viszont egyáltalán nem akarja elhagyni az EU-t, így ezen a ponton válik a probléma bonyolulttá.
Doch Ungarn will die EU gar nicht verlassen. Und an dieser Stelle beginnen die Probleme kompliziert zu werden.
Jogilag két, egymástól független lehetőség alkalmazható. Az egyik a szerződésszegési eljárás, a másik a 7-es cikkely szerinti eljárás.
Szerződésszegési eljárást (EUMSZ 258-260 cikkely) azonnal kezdhetne az Európai Bizottság. Ennek az eljárásnak az előfeltétele: Az Európai Bíróság ítéletével szembeni engedetlenség. Elméletben ennek az eljárásnak a vége fizetési kötelezettség lenne Magyarország részéről az EU felé.
Rechtlich sind vor allem zwei voneinander unabhängige Möglichkeiten anwendbar: Erstens ein Vertragsverletzungsverfahren und zweitens ein Suspendierungsverfahren nach Artikel 7 des EU-Vertrages.
Ein Vertragsverletzungsverfahren (wie in den Artikeln 258 bis 260 AEUV beschrieben) könnte von der EU-Kommission sofort begonnen werden. Die Voraussetzungen sind im Falle der Nichtbefolgung eines EuGH-Urteils gegeben. Theoretisches Ende dieses Verfahrens: eine Zahlungspflicht Ungarns an die EU.
Még nem állt elő olyan helyzet hogy egy tagállam megtagadta volna a fizetést. Viszont az EU-nak az EUMSZ 280. és 299. cikkelye alapján lehetősége van a tartozás behajtására. /innentől már úgy folytatódik mint a Welt-ben “Azok a telkek…”/
Die EU könnte zwangsvollstrecken, wenn Ungarn nicht zahlt. Interpretiert man Artikel 280 und 299 des Vertrages über die Arbeitsweise der Europäischen Union entsprechend, lässt das EU-Recht es zu, dass die EU ihre Forderungen eintreibt.
Németül egyébként még rémesebbek ezek a szövegek, érdemes néhány fogalomra rákeresni. Még szerencse, hogy legalább a “der Lebensraum”, “élettér” kifejezés nem szerepel bennük.

Nem bírom az olyan újságírókat akik azt hiszik (mert német) bármit össze firkálhat. Azt sem szeretem, hogy a náci múltat letagadva, amikor Európát kirabolták és millió számra ölték az európai embereket, most új kommunista módjára szeretnék ugyanezt megtenni. Mert ne legyen kétségünk Brüsszel egyenlő a német érdekekkel. Hogy ki mindenki áll még az "árnyékban", azt most ne részletezzük.
VálaszTörlésSzóval, menjenek a pokolba a terveikkel!
"német érdekekkel" ? hát ahogy a dolgok mostanság állnak ez inkább a német nép megsemmisítésének a bevégzése. Sok német rokonom és barátom van, tudom, hogy a német nép nem ezt akarja! Egy liberális bolsevik csürhe tartja terrorban Németországot, tessék utána nézni! Merkel is egy rohadt migráns szaporulat, nem német, s a sleppje sem. Ja német nevük van? Ès?
TörlésSajnos , hogy IGAZAT kell adnom önnek. A családom egy résxe él 50 éve NémetorsZágban. De ez nem az a Németorság ami annak idején volt.Itt kussolni kell a népnek, pontosan ugy mint adolfka idejében. Megint azt csinálnak velük amit akarnak. Aki ellenük szól azt egy kettöre elhalgattasák.
TörlésAmennyiben érdekel Merkel az NDK fötitkára Honecker jelölte ki az egyesítés előzetes feltétele volt ,hogy minden felelös poszton NDK s emberek legyenek nem véletlen !!
Törlés19. században szovjet tankokkal hajtották Magyarország népét rabigába !
VálaszTörlésA 20. századi gyarmatosítást , komcsi-náci libernyák sorosenzus brüsszeliták jogi csűrés csavarással -hazugságok tömkelegével akarják el érni !
Az EU. parlamentre mi szükség , az Uniót az alapító atyák nem politikai (birodalmi ) hanem gazdasági összefogás érdekében hozták létre ,kivel szembe ? Azzal a hatalommal szemben , melynek a ki nevezet vezére a filantróp tőzsde spekuláns !!!!!
Komcsi-internacionalista libernyákok szerintem!
TörlésEzek töröl metszet nácik !
VálaszTörlésIgen ezek a németek megint felsöbbrendűnek képzelik magukat.
TörlésEgy régi Magyar közmondás szerint a vér nem válik vízzé!!!!! Nácik ezek bizony zsigerből!!!!! Azonnali hatállyal kilépni az unióból úgy is az lesz a vége!!! Egyébként a karlendítést hiányoltam a végén!!!
VálaszTörlésHeil Merkel.......hogy szakadnál már meg,német idióta!
TörlésSe német, se náci! Migráns bolsi a velejéig.
TörlésRózsi
TörlésEbböl a velejéig romlott Eu ból nagyon hamar ki kell lépni,arra sem kell őket méltatni,hogy kikérnénk a véleményüket.Ezer évig megtettük,hogy alkalmazkodunk,de térdre borulni elöttük nem fogunk! Hajrá Magyarország hajrá Magyarok!
VálaszTörlésMiden áron még kell védeni a magyarország érdekeit, és máshol megtalálni, ha itt már nem lehet érvényesíteni....
VálaszTörlésEnnyi baromság amit ez a Pomlényi valaki itt összehord.Én is a Petrikben végeztem de nem vagyok felsőfoku szerves vegyésztechnikus.Pedig ugyanott tettem le ahol Keser Pomlényi.Aki nagyzolási mániában szemved szegény szerencsétlen .És mit tesz isten Németországban Hamburgban Stade-DOW-konszernnél dolgoztam utoljára a pandémia előtt.Nem mindenkit lehet etetni ilyen baromságokkal mint ebben a banánköztársaságban a hazug becstelen hiénák világában..A jellemtelen orbánistacigánymaffia és egyre inkább a legembertelenebb világszemete bűnözői által befolyásolt Magyar-országnak nem nevezhető senki foldjén.Jó szórakozást hozzá T.Keserű.Pomlényi felsőfoku szervesvegyésztechnikus.Méregkeverő!!
VálaszTörlésBarom állat
TörlésElképesztő,hogy ez a kommunista luvnya mire képes. Még a szeme sem áll jól,tehát ezért olyanok ezek amilyenek, a vezetőjük dirigál, és akkor mi még ott bandázunk az EU-ban, nem kellene, elég volt már. Elég volt!
VálaszTörlésFelmenőim 1452-től 1945-ig generációról generációra permanens harcot, ellenállást folytattak a németek ellen.
VálaszTörlésÚgy látszik, itt az idő, hogy folytassam ezt a tradíciót:
Ne higgy magyar a németnek
-------------
Ne higgy magyar a németnek,
akármivel hitegetnek,
mert ha ád is oly levelet,
mint a kerek köpenyeged,
s pecsétet üt olyat rája,
mint a holdnak karimája –
nincsen abban semmi virtus,
verje meg a Jézus Krisztus!”
Mégis huncut a német,
Hogy a fene enné meg!
A tüdejét a máját,
Minden oldalbordáját!
Ha azt mondja: "Das ist gut!"
Akkor csal meg a huncut.
Mégis huncut a német,
Hogy a fene enné meg!
/kuruc nóta, amelyet a határon kellene kórusban énekelni
1708 körül egyenesági felmenőim ezt torokszakadva dalolták/
Arra senki nem gondolt,hogy mi is lefoglalhatjuk az ő vagyonát ami itt van.
VálaszTörlésTiszta 1944 márciusa. Ezek nem tanulnak?
VálaszTörlésNem hinnem hogy megteheti az EU mindazt magyarorszaggal mit itt olvastam!!! Az Eu-ba lepesunk utan mit alairtunk es telyesitenunk kell, megtettuk! Mindazt amit az Eu LIBERALIS szarnya es a komcsik kik a tobseg eggyenlore az EU-ba (de tavasszal masziv valtozas jon es a nemzetiek feltoroben- mozditani fog a merleg nyelven es szamunkra elonyossen- ezt elore joslom !!!Es ha megsem sikerulne abszurdum a nemzetiek tobsege 5 ev mulva es a regi tema marad!!!Mi a gond KIIS LEPHETUNK az EU- Sorpsista-Rocshi;ldi erdekszferabol anelkul hogy kirabolna az EU- elvarasaik nem telyesitese miatt! A kilepesunk az EU bol a legbiztosabb es elonyos szamunkra ha jol politizalunk! Ne haggyuk az EU zsarolasat, ha nincs kiut inkabb az EU-bol valo kilepest mint arabositasunkat bevalajuk! Ahol ma arabok elnek 20 ev mulva arab kalifatus esw kereszteny irtas jon ! Emellet az arabok tonkreteszik a fejlett allamokat es tovabbalnak ha akad barom ki befogadja oket! Mi sose haggyuk nepunket arabba valni mert a Rocshildi erdekek ezt akarjak! Tonkretetele zajlik azEU nak a szabadkomuves vilag reszerol lathatoan ! Szamukra a feherember utjaba all Soros es Rocshild eltervezett ,,VILAGURALMI' politikajuknak!Az1-2 vilaghaborut is Rocshild es a nagyhatalmak vezetoi eggyutmukodese altal ertek el es hazam 2/3 reszenek masoknak adasa a Rocshild es azok csatlosnemzetei celja volt! Most hiszem a tervuk meghiusul es megter a vilag , lefegyverezi a vilag rabloit a 100 leggazdagabb rablot, haborukat szitokat es vegleg kiiktatjak a vilag erdekeben-maskent ok iktatik ki a vilagot es a maradekot RABSZOLGAIKA tennek ! Azt ne varjuk meg es semisitsuk meg a vilag rabloit midanyit!
VálaszTörlés