Orbán fejét akarja, na és persze a zsíros megbízásokat...
„Az SZFE példásan és lélekemelően ellenálló fiataljai ezeket akarják – csak idejük és kiapaszthatatlan belső szabadságuk van; nincs színházuk, amit el lehet venni, nincsenek gyerekeik, akiket el kell tartani, zsarolhatatlanok, és kibújnak a kiszolgáltatottság minden gonosz csapdájából.
Ráülni az ő ügyükre persze nem helyes, a színész- és rendezőhallgatóknak nem dolga, hogy megoldják a változó potenciájú ellenzék problémáit. Mégsem kárhoztathatóak azok, akik a kuratórium összetételén túlmutatónak látják a helyzetet, hiszen tényleg jóval többről van szó az egyébként önmagában is botrányos intézkedésnél.
2019 beigazolta azt, amit évekig hajtogattunk előtte; az előválasztás sikert jelent majd. Ez fontos gyakorlati tudás az összefogás politikusainak, ehhez kaptak most spirituszt is, ezt kell életben tartani. Elő kell készíteni 2022 előválasztásait, és ebbe a munkába kell becsatornázni azt az energiát, amit az ellenzéki szavazók az egyetemistáktól kaptak.
Jövőre lesz vakcina, ami lehetőséget nyit az ellenzéknek a példamutatásra. Példamutatásra szabadságszeretetből, önállóságból, felelősségből. A jókedvűek oldalára kell csábítani a bizonytalanokat, és bizonyítani kell az Orbán-hívőknek, hogy parancs és póráz nélkül, önálló elképzelések és szándékok szerint is lehet vigyázni egymásra. Vigyázzunk egymásra addig is, és ha eljön a karanténmentes szabadság, tegyünk érte, hogy kisvártatva politikai szabadság is kövesse azt.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Ilyen képmutatónak is kell lenni, mint ez az ember. Jó lesz elrettentő példának!
VálaszTörlés