Emberek! Ennek a nőnek elment az esze!
T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke ritkán tapasztalt ilyen mélyreható gonoszságot politikai pályafutása során. A korábbi érdi polgármester a Magyar Nemzetnek elmondta: miközben az ország a koronavírus-járvány ellen harcol, emberek az életükért küzdenek, Bősz Anett és a DK a 2022-es országgyűlési választásra készül és súlyos beteg ellenfelük becstelen gyalázásától sem riadnak vissza. Bősz Anett, a Liberális Párt elnöke és az őt támogató baloldali lap fizetett hirdetésben gyalázta meg az intenzív osztályon ápolt, koronavírussal küzdő Aradszki András fideszes országgyűlési képviselőt. A Gyurcsány-párt jelöltje kijelentette: alig várja, hogy Aradszki felépüljön, és az általa képviselt álszent és hazug politikájával együtt agyagba döngölhessék.
„Igen, Aradszki Andrásról beszéltem. Az életéért küzd. És nem, nem tud reagálni a Szájer-botrányra. Azt hiszi bárki, hogy amikor még egészségesen állt velem szemben, nem kaptam kapva az alkalmon mindig, amikor meg lehetett ütni őt? Dehogynem! – kezdte gyalázkodó posztját a Demokratikus Koalíció jelöltjévé avanzsált Bősz Anett. A Liberális Párt elnöke úgy folytatta: most ez egy másik helyzet. Most nem lehet megütni.
„Alig várom, hogy felépüljön, és az általa képviselt álszent és hazug politikájával együtt együtt agyagba döngölhessük”
– jelentette ki Bősz Anett, aki Pest megye 1-es körzetének lett a Gyurcsány-párt jelöltje. Az országgyűlési képviselő egyébként Csőzik László, érdi polgármester felesége.
T. Mészáros András, a helyi Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: miközben a kórházakban hatezren küzdenek az életükért, köztük – Aradszki András, fideszes országgyűlési képviselő is – a baloldal azzal van elfoglalva, hogyan tud ütni egy erőteljeset a kormányon, a Fideszen és hogyan tudja a koronavírus-járványt a saját javára fordítani.
– A kormány és a magyar emberek a koronavírus-járvány ellen harcolnak, sokan az életükért küzdenek, közben Bősz Anett, a DK és a hozzájuk köthető baloldali szennyoldalukkal együtt a 2022-es országgyűlési választásra készülnek és súlyos beteg politikai ellenfele becstelen gyalázásától sem riadnak vissza
– mondta lapunknak felháborodottan T. Mészáros András. A korábbi érdi polgármester hozzátette: a szóban forgó kamumédia – ami az atlatszo.hu portál szerint is a baloldali politikai és kommunikációs stratégia egyik fő eszköze – mögött Bajnai Gordon és más vezető baloldaliak cége és akarata áll.
Az erdioldal.hu azt írja: a szennyoldal baloldali politikai érdekeket szolgál ki, köztük Bősz és a férje politikai érdekeit is. Bősz most fenyegetőzik. Ahogy korábban a férje is feljelentette blogukat a rendőrségen.
„Hiába. Kiderült, hogy ő hazudott, mi igazat írtunk. Ez az ő módszerük. Hazugság és fenyegetés. És gyalázkodás. Ezt csinálták a tavalyi önkormányzati kampányban is. Sajnos későn jött az Alkotmánybíróság ítélete, ami világossá tette az aljas módszereiket.
Most új választásra készülnek, 2022-re. És megint előjött az igazi énjük. A lelketlen, gonosz énjük.
Képmutató módon eljátsszák, hogy mennyire sajnálják a kórházban fekvő Aradszki Andrást, de a lényeg abban van, amit kiemeltünk Bősz posztjából. Minden szavuk, minden mozdulatuk gyűlölettel teli„ – írta az erdioldal.hu.
A Magyar Nemzet korábban megírta: Bősz Anett, a Liberálisok elnöke lesz a Gyurcsány-párt egyik Pest megyei jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztáson. Bősz előtérbe tolása szétverte Pest megyében a baloldali összefogást. A Liberális Párt elnökének a megjelenése miatt dr. Asztalos Éva, a Gyurcsány-párt érdi önkormányzati képviselője bejelentette: immár függetlenként indul a 2022-es parlamenti választáson.
Nagy Orsolya - www.magyarnemzet.hu

A MOCSKOS GECI ANYÁDAT.
VálaszTörlésMelyik párt tagja(?) komcsi jobbik ? !!!!!!! Ennek meg felelően kell kezelni !!!!!!
VálaszTörlés