Zolika ezt nagyon megérdemelted!
Orbán Balázs: Hiteltelen a Jobbik nemzetpolitikája.
Napirend előtti felszólalásában Balczó Zoltán (Jobbik) a romániai önkormányzati választások eredményét értékelve örömét fejezte ki, hogy számos helyen magyar jelölt nyert, ugyanakkor kifogásolta, hogy a magyarországi kormánypártok kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) támogatták.
– Természetesen az RMDSZ a meghatározó politikai erő Erdélyben, csak azt kifogásoltuk, hogy egyoldalú beavatkozás történt – emelte ki Balczó.
Hozzátette: a Jobbik szerint fontos, hogy a legmegfelelőbb pártok és jelöltek nyerjenek támogatást.
Mint ismert, a baloldali Jobbik szövetségese, a Momentum román pártok mellett állt ki.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azzal kezdte válaszát, hogy felsorolta, a kormány milyen intézkedésekkel támogatta a határon túli magyarokat az elmúlt évtizedben.
Megemlítette többek között a magyar állampolgárság megadását a határon túliaknak, s hogy a kabinet megtízszerezte a nemzetpolitikai célú források összegét, programok és támogatások révén pedig hozzájárul évente háromezer magyar szervezet fennmaradásához és fenntartásához. Az RMDSZ támogatásával kapcsolatban kiemelte: a politikai logika azt diktálja, hogy érdemes a legerősebb magyar pártot, a legerősebb jelöltet támogatni, hogy legyen esélye a magyarságnak önmagát képviselni.
A Jobbik nemzetpolitikájával kapcsolatban rámutatott: a párt együttműködik Gyurcsány Ferenccel, aki 2004-ben és a közelmúltban is kampányt indított a határon túli magyarok ellen, jogfosztásukért.
– Hiteltelen a Jobbik politikája, s ha komolyan aggódik a képviselő úr a határon túli magyarokért, akkor forduljon el a jelenlegi szövetségeseitől
– fejezte be felszólalását Orbán Balázs.
Forrás: Magyar Nemzet

Szerencsétlen félórás! Inkább ne mocskolnád ezt a Balczó nevet.Volt, van a családodban aki beragyogtatta ezzel a névvel nem csak hazánkat, de az egész világot! Míg Te a görbe gerinceddel, mindent és mindenkit elárulták eddig! Épen úgy mint egy igazi román! Mert ugye románnak lenni az foglalkozás!!! Nos Te elárultad Csurka Istvánt, majd igazi románként azt a valamikori Jobbikot is elárultad és most Jakab Rabbikjában tartod a markodat a júdáspénzért, behódolva Gyurcsánynak és az ávóscsemete nejének!Szégyelld magad Zolika!
VálaszTörlésSzuper írás!
TörlésSzerencsétlen félórás! Inkább ne mocskolnád ezt a Balczó nevet.Volt, van a családodban aki beragyogtatta ezzel a névvel nem csak hazánkat, de az egész világot! Míg Te a görbe gerinceddel, mindent és mindenkit elárulták eddig! Épen úgy mint egy igazi román! Mert ugye románnak lenni az foglalkozás!!! Nos Te elárultad Csurka Istvánt, majd igazi románként azt a valamikori Jobbikot is elárultad és most Jakab Rabbikjában tartod a markodat a júdáspénzért, behódolva Gyurcsánynak és az ávóscsemete nejének!Szégyelld magad Zolika!
VálaszTörlésPontosan ugy ahogy irod. Sajnalom hogy egy nemzeti erzelmu magyar ikon nevet ilyen elhajlott rokon szennyezi.
TörlésKuss gané , inkáb rágd tovább a gittet ezzel a Szemlőhegyi csicska ballibnáci csürhével !
VálaszTörlésZolika bácsi a megélhetési lyobbikus.
VálaszTörlés