Lendvai Ildikó is a bukás után világosodott meg

 Szégyen! Ildikó, Ildikó...

Akárcsak Hadházy Ákos, az MSZP egykori elnöke, Lendvai Ildikó is csak a szerencsi időközi választás után ismerte fel, mekkora hiba volt a baloldali pártok részéről az antiszemita, rasszista Bíró Lászlót indítani. Bár Lendvai szerint az ellenzék együttműködés tantárgyból jól vizsgázott, és vasárnap óta bizonyította „kudarcálló-képességét” is, ám a jelölés tantárgyból igencsak gyenge vizsgaeredményt produkált. – Kezdetben túl jóhiszeműek és elővigyázatlanok voltunk, később meg nem vettük észre a pillanatot, amikor akárhogy is, de változtatni kell – írta az MSZP volt elnöke a Népszavában megjelent elemzésében.

 


Mint fogalmazott, „a jelölés bűneiért nem a körzetben fizettünk meg. De még nem tudni, milyen ára volt máshol, országosan”.

 

– Energiákat kötött le a kampányból, amelynek középpontjába kényszerből a vádak elleni védekezés, az összefogás önértékének hangoztatása került, a térség problémáiról és esélyeiről szóló mondandók helyett – írta Lendvai Ildikó, aki szerint „a tanulság nem egyszerűen az előválasztás általános gyógyszere”. – Ott is lehet mellényúlni, bár a problémák még időben nyilvánosságra kerülnek, és a vita rákényszeríti az indulókat terveik bemutatására. De legalább ennyire fontos volt a fővárosi előválasztásban az az erkölcsi-politikai nyilatkozat, amelynek elveivel egyet kellett érteniük a jelölteknek, sőt a regisztráló előválasztóknak is. Borsod bizonyította: ilyen közös ellenzéki alapvetés, hitvallás nélkül nem lehet továbblépni.

Ez a programnál is sürgősebb. Demonstrálni: van olyan határ, amelyet a szövetség egyetlen résztvevője sem hág át – hangoztatta az MSZP egykori elnöke, aki szerint „nem elég koalíciót kötni, annak is kell látszani”.

 

– Ideje az ellenzéki szövetséget ütőképes szervezetté tenni, annak rendszeresen működő hivatalos fórumait megalkotni. Nemcsak a programírásra, hanem a sürgős operatív lépésekre is. Hol van a Szabad Városok Szövetsége, ha az Uniónak írt közös levél első aláírói között nincs ott a három legnagyobb vidéki ellenzéki város polgármestere? Hol van a tervezett alternatív operatív törzs a járványkezelésre? Hol van a civilekkel kiegészült ellenzéki kerekasztal, alternatív parlament, alternatív (valódi) alkotmánybíróság, ombudsman? És nem elég kormányképesnek lenni, annak is kell látszani. Sőt, úgy is kell beszélni. Hogy van az, hogy a Hadházyval való kínos vitában villámgyorsan születik hatpárti nyilatkozat, de a színművészeti, a Dunaferr vagy a Klubrádió ügyében nem? – bírálta a baloldali pártok összefogásának minőségét Lendvai Ildikó.

www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések

  1. 60 as évek elején-mint 7-8 éves csitri nebuló- általános iskolából hazafelé , azon rágodtam hogy magyarázzam a matek 1 osztályzatot apámnak -a dádát kerülendően -otthon ,apám le intet , a süketelést másnak nyomd , az 1-s az 1 -s mondta , mit jól eszembe véset a nadrágszíjjal !

    VálaszTörlés
  2. kommunista kutyából nem lesz szalonna , ági cucli !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése