Ezt hívják csúnya buktának!
A Helsinki Bizottság honlapján jelent meg az elemzés, amely az Európai Bizottság nemrégiben napvilágot látott jogállamisági jelentését vizsgálja. Az elemzést aláíró civil szervezetek szemlátomást elégedettek annak tartalmával, legalábbis ez tűnik ki a Varga Judit által Soros-jelentésként aposztrofált dokumentummal kapcsolatos véleményükből: „kellően visszatükrözi a magyar jogállam siralmas állapotát”, illetve szerintük „nem a tükör hazudik”.
Nos, az Alapjogokért Központ a Facebook-oldalán egy mondattal világított rá arra, mennyire kell komolyan venni a jelentést.
Bejegyzésükben csak annyit tettek, hogy összehasonlították azokat a civil szervezeteket, amelyek hozzájárultak a jelentés elkészítéséhez azokkal, amelyek a Helsinki Bizottság honlapján elégedetten nyugtázták az abban foglaltakat.
Sok kommentár nem kell hozzá, maga a bejegyzés beszédes:


És ezeknek van nevük is, mint a Bátorfy Attila és Galambos Eszter az Átlátszó blog tagjai, Hammer Ferenc az ELTE tanára. Ők írták a CMPF vagyis Média Pluralism Monitor-nak az elemzést, ami bekerült az EB jelentésbe. Mind Soros alapítványa által alaposan megtámogatva. De valóban, a többi sem különb. Pár kattintással a sor végén ott van a Open Society Foundations, vagyis Soros a "filantróp", tőzsdespekuláns!
VálaszTörlésVérlázító, éppen ideje lenne a brüsszeli vízfej megtisztítása az érzékenyített figuráktól.
VálaszTörlés