Kunhalmi szavaiba az ATV nézői is belepirultak

Ágika olyat tett amit eddig soha!

Szerinte „megjelent a Fidesz” az MSZP körül.

Mint ismert, áll a bál az MSZP háza tája körül: a szeptember 19-én esedékes tisztújítás előtt pár nappal feloszlatták a párt Pest megyei szervezetét. Többek között ezért is kérte Mesterházy Attila – aki indul az elnöki posztért – lapunknak adott interjújában Tóth Bertalan jelenlegi elnököt, hogy halasszák el a párt tisztújítását. Erre azonban nem került sor, ráadásul Mesterházy nem is indulhat el a megmérettetésen, aminek így biztos a végeredménye.

A történtek néhány párttagnál is kiverték a biztosítékot, a Pest megyeiek csütörtökön tüntetést is szerveztek a párt székháza elé. Rónai Egon először erre reagált az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnesnek – aki a társelnöki pozícióért indul – címezve. „Ennél kínosabb képeket nehéz mutatni egy párt életéről, amikor a párt tagjainak egy része a párt tagjainak másik része ellen tüntet” – mondta a műsorvezető.


 

„Ezek nem ők voltak, nem MSZP-sek, biztos vagyok benne” – válaszolta Kunhalmi, aki szerint Fidesz-bérencek tüntettek a székház előtt. „Az MTV és a Hír TV riporterei már ott köröztek 30-40 perccel az esemény előtt” – „bizonyította” szavait a politikus.

Kunhalmi szerint most „megjelent a Fidesz” az MSZP körül, mert Budai Gyula „nyíltan és vállaltan” elmondta, kit szeretne az ellenzéki párt elnökének látni. „Mesterházy fideszes?” –kérdezte Rónai. Kunhalmi szerint erről nincs szó, a Fidesz csak kihasználja azokat az egyébként létező vitákat, amik az MSZP egésze és Mesterházy Attila között alakultak ki.

Az adásban szó esett még Tüttő Kata szavairól, a társelnöki rendszerről és a nők politikában betöltött szerepéről is.

www.mandiner.hu

Megjegyzések

  1. Az MTV ajtajáról vissza táncolva jól be verte a nyakán cipelt tököt !

    VálaszTörlés
  2. Ennyi ésszel és egy vider vízzel ........... !

    VálaszTörlés
  3. Ha nem szólaltál volna okos is marad(ha)tál volna !

    VálaszTörlés
  4. Az ajtó egyszer már kifogott kunhalmin, most még annak hatása alatt van...

    VálaszTörlés
  5. Ez a senkiházi állandóan be van lőve!!!!

    VálaszTörlés
  6. Ágika! Majd kapcsold le a villanyt.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a komolytalan nőszemélyt csak Pestlőrinc egy komolytalan része ajnározza!

    VálaszTörlés
  8. Azért megdugnám.Arra talán jó.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése