Miért hagyjuk? Elég volt!
Hibbant kormányzat nincsen, csak kevés alkohol.
„Mostantól az Európai Unió
valamennyi polgára adómentesen főzheti és fogyaszthatja pálinkáját, és
ezt a kontinens korábban elnyomott, jogfosztott népei egyes-egyedül a
magyarok vezetőjének köszönhetik. A jó hírt az MTI adta közre, forrása
pedig a kormányzó urunk által vívott pálinka-szabadságharc rendkívüli és
meghatalmazott haditudósítója, Tállai András. Heroikus küzdelmünk tíz
évig tartott, mint a trójai háború, avval a különbséggel, hogy most nem
egy öregedő némber hazafuvarozása volt a cél, hanem a szabad
pálinkafőzésre vonatkozó ősi és elidegeníthetetlen jogunk újbóli
érvényre juttatása, aminek híján végképp szarul éreznénk magunkat
Európában, különféle idegen népek karéjába beszorítva mi, magyar
emberek.
Kormányzó urunk azért küzdött egy álló évtizeden át, hogy ezt a züllött, deprimáló, méltatlan környezetet valahogy mégis képesek legyünk elviselni. Hatalmas harcot vállalt a magyar pálinkáért, ennek lett az eredménye a pálinkatörvény, a köztestületként működő Pálinka Nemzeti Tanács, sőt a pálinka hungarikummá szentelése is. Ezt megint csak Tállai András haditudósító mondta bő négy évvel ezelőtt Mezőkövesden, az országos pálinkaverseny és országos pálinkakóstoló megnyitóján, de valószínűleg azt követően, hogy felelőssége teljes tudatában végigízlelgette az egész felhozatalt. Különben nehéz volna elképzelni, mért kellett az alcsúti fejedelemnek hatalmas harcot vívnia annak érdekében, hogy tetszése szerinti törvényt hozzon, köztestületet állítson fel, vagy hungarikummá nyilvánítsa a Golf-áramlatot, a sarki fényt vagy bármi mást, ami az eszébe jut. Ha viszont megfelelő mennyiségű tömény hungarikumot veszünk magunkhoz, minden azonnal világos lesz, mint a nap. Évente és személyenként egy hektó pálinka elég, ennyi az, amennyit immár adómentesen lefőzhetünk, utána gond egy szál se. Hibbant kormányzat nincsen, csak kevés alkohol.”

Az eredeti, teljes írást itt
olvashatja el.

Van, aki nem létező elefántcsont tornyából nem lát le a népig...
VálaszTörlésOszt ki ez a fing matyi !
VálaszTörlés