Kihagyhatatlan!
A DK képviselője Facebook-videójában beszélt
arról, hogy szóvá tette a házelnök utóbbi időszakban való viselkedését a
házbizottság ülésén. A házbizottságnak azt javasolta, hogy tárgyalják
meg, hogyan lehetne “a sorozatosan sértő magatartása miatt” Kövér
Lászlóra valamilyen büntetést kiszabni.
Vadai Ágnes beszámolója szerint ezután azt mondta a házelnök, hogy
“pusztán biológiai adottságai alapján senki sem tekinthető nőnek és férfinak, erkölcsi és mentális értelemben pedig nem minősíthető nőnek az, aki nem teljesíti a női princípiumot”.
Hozzátette azt is Kövér László, hogy nem mindenki férfi, akinek 1-essel kezdődik a személyi száma.A DK képviselőjének elmondása szerint egy ellenzéki önkormányzati képviselőt Kövér “szúnyogcsödörnek” nevezett, és élcelődött az isztambuli egyezménnyel. “Közölte, hogy a TASZ és a Nane nem azzal foglalkoznak, amivel kell” – mondta a videóban a képviselő.
Vadai arról is beszélt, hogy Kövér kijelentette, hogy ha tolvajnak vagy gazembernek nevezi az ellenzék a képviselőket, akkor el fogja venni tőlük a szót.
ATV - nyomán - Vadhajtások
Milyen sértődékeny a madám!
VálaszTörlésA Házelnök Úr ha a legtrágárabb jelzőket használná Vadai és társai meghatározására, akkor is csak távolról közelítené meg ezeknek a lelki korcsoknak "emberi" minőségét...
VálaszTörlés