Szél Bernadett végzetes hibát követett el

 Bernike és az ő féltve őrzött titka.
A gödi különleges gazdasági övezet kijelölésére vonatkozó rendelet minimum négy ponton sérti az Alaptörvényt.

„Ombudsmanhoz fordultam a gödi különleges gazdasági övezet kijelölésének alkotmányosságával kapcsolatban, mert úgy látom, hogy a rendelet minimum négy ponton sérti az Alaptörvényt és innentől kezdve az alapjogi biztosnak dolga van a helyzettel.
---
A FACEBOOK letiltotta, ITT elolvashatja!
Gyurcsány Ferenc önmagát leplezte le 
Szánalmas!
---

Kiemelem, hogy a gödi ügy fenyegetést jelent nem csak a közvetlenül érintettek, a gödiek számára, de mindenkinek! Ez a kormányzati rablás új formája. A gödi különleges gazdasági övezet kijelölésének ugyanis semmi köze a járványhoz, teljesen szükségtelen és aránytalan lépés, alkotmányellenes tulajdonelvonásával pedig ellehetetlenít egy települést és veszélyezteti annak működőképességét, magyarul minden létező ponton sérti a hazai jogrendet és számos tekintetben a nemzetközit is. A járvány ürügyén, azt kihasználva és a felhatalmazással brutálisan visszaélve rabol ki Orbán egy települést és a nagyberuházói érdekeket érvényesíti agresszív módon, semmibe véve a helyi közösség demokratikus akaratát és a környezeti érdekeket. Mélyen antidemokratikus az egész és kristálytisztán mutatja azt is, mennyit is ér a Fidesz és KDNP »zöld fordulata«.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
www.mandiner.hu 

Megjegyzések

  1. És Göd város polgármesteri hivatala mivel,és mennyivel járult hozzá ehhez a nagyberuházáshoz?Ja,semmivel.De jogot formál minden nemű előnyére.Arról a számtalan támadásról,amit a Samsung kapott a gödiektől,arról nem is beszélve.Mi itt a környéken röhögve olvastuk,hogy egyik nap az EU-hotz fordultak a beruházás leállításáért,másnap a környezetvédők óbégattak gőzerővel,következő nap a lakosság vonyított a munkásszálló miatt,és a vendégmunkások miatt,aztán ezt a támadás sorozatot kivédendően a kormány jobbnak látta a védőszárnyai alá venni a gyárat,mert veszélybe érezte a milliárdos támogatását,saját hatáskörbe vonta.Jól tette.
    Aztán ezt megfejelte meg az önkormányzat azzal,hogy korrupciót tárt fel a momentumos polgármester a DK-s képviselőnél,amit a koalíció nevében eltusolni látszik.Ezek után mondja bárki hogy nincs igaza a kormánynak.

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlen , hogy ezt a nőt valaki is idézi , komolyan veszi . Mindenhonnan kibukott a mezőny legaljára Hadházy , VágóGyurcsányné , Bangoné stb szintjére. Nem hiszem , hogy a puszta bunkóság jelentené a szólásszabadságot. Nincs ezeknek férje , hogy leállítsa őket ?

    VálaszTörlés
  3. Ezt a transzgender izét , volt pártja (LMP) etikai bizottsága ebrudalta ki ,és van még képe véleményét nagydobra verni , a Szemlőhegyi öszödi csótány és csótányné hátsó fertályának takarítójaként ez természetes !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése