Tíz éve 670 millió forint veszteséggel működött a vállalat, a múlt évre várhatóan 4,4 milliárd lesz az eredmény. 2010-ben 2,9 millió látogatója volt a fürdőknek, most ez a szám már ötmillió felett van – sorolta Szőke László, aki a vezetői tevékenységének legfontosabb eredményei között említette, hogy 276 százalékra nőtt a vállalat fizikai dolgozóinak jövedelme.
– A Karácsony nevével fémjelzett városvezetés mindössze arra hivatkozva hangoztatta, hogy megrendült a bizalma a csapatomban és bennem, hogy egy közbeszerzési pályázatunkban az értékelés egyik szöveges része hibás volt. Ez véletlen hiba volt, a szöveges részhez kapcsolódó táblázatokban minden adat pontos volt. A hibát mi magunk vettük észre és jeleztük a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, amely elismerte, hogy nem szándékos elírás történt, és nem is büntetett meg bennünket – fejtette ki az egykori igazgató.
Szőke vezetése alatt hat gyógyfürdőt fejlesztettek, téli használatra is alkalmassá téve azokat. Megújították a Rudas, a Paskál, a pesterzsébeti, a Dandár, a Palatinus és a csillaghegyi fürdőt. A fejlesztéseket önerőből, piaci alapon működve valósította meg a BGYH, állami támogatást csak energia előállítására kapott a vállalat, hétszázmilliónyi KEHOP-os forrás formájában.
Kárpáti András - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése