Lady Botox szerint lopják a Köztársaságot

A "csodaszép" Ildikó megszólalt.
A „civil” szót eltulajdonítsák a CÖF számára, ahogy a „békét” a Békemenetnek.


„Régebben a zsúfolt buszon, villamoson, de az áruházak ünnepi tumultusában is figyelmeztetett a hangosbemondó: vigyázzanak értéktárgyaikra, a tömegben zsebtolvajok tevékenykedhetnek!
Könnyű azt mondani. Pláne, hogy a zsebtolvajok mellett eszmetolvajok is ólálkodnak az ünnepi forgatagban. Ellenük kevés lesz a táskát becipzárazni. Rutinosak: sikerrel loptak már mindenféle eszmét. A »nemzet«-tel kezdték, mára teljesen a magukénak tekintik. Akár a közpénz, elvesztette közérték-jellegét. Igaz, mi málén tűrtük, nem kiabáltunk, tán el is ment a kedvünk, hogy emlegessük. Hiba volt. Csak vérszemet kaptak.
---
A FACEBOOK letiltotta: ITT ELOLVASHATJA!
Niedermüller Péter irányt mutat – a sötétségbe 
Jaj lesz nekünk! Készüljünk!
 ---

 Egy füst alatt ellopták az »együttműködés«-t is, egész rendszert neveztek el róla. Elvégre olyasmit érdemes lopni, aminek az ember maga híján van. Minél jobban utálták a civil szervezeteket, annál nagyobb szükségét érezték, hogy a »civil« szót eltulajdonítsák a CÖF számára, ahogy a »békét« a Békemenetnek.
De ki gondolta volna, hogy még a „köztársaság”-ra is szemet vetnek? Hiszen maguk akarták szemétre dobni. »A köztársaság csak egy ruha«, üres szó, mondták már 2006-ban. Képesek voltak új Alaptörvényt hozni, több mint 500 törvényhelyet módosítani, az országhatáron a táblákat, a kormányszerveknél a levélpapírokat lecserélni, csak hogy mindenhonnan eltűnjön a »Magyar Köztársaság« megnevezés. Az erő és szuverenitás nélküli köztársasági elnök titulusában is csak lefokozásként hagyták meg. Látjátok, ennyit ér! – sugallják vele.
Jövőre tehát szíveskedjenek értékeikre fokozottan vigyázni. Ahogy Kossuth írta a köztársaság zászlajáról: »Lobogtassák azt erős kézzel fennen, magasan!« Magasból nehezebb ellopni.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Megjegyzések

  1. Hülye vagy Ildikó. Elvette a maradék csöpp kis eszedet a kommunista vörös homály.
    Húzzál már el a picsába, a lőtér kutya sem kiváncsi rád, de kretén kommunista bandádra sem.

    VálaszTörlés
  2. Híííjjjnye..... a ponciusát!!! Már megint hogy hazudik ez a botoxos, feszített bőrű, szejpitő szófosó hablatyoló komcsi gyökér...!
    Erre lehet mondani--, hogy ni csak kibeszél ...?!
    Ez a volt szovjetbérenc, tömeggyilkos kádár diktatúra fenntartója, cselédje, aparatcsíkja ,- haszonélvezője.....???
    Ez a hazug szófosó hablatyoló lotyó, az ország-és népnyomorító komcsi-szoci rendszerek nemzetellenes gazembere....???
    Ez a gerinctelen, elvtelen komcsi gyökér....?!
    Ez a némber---, aki lihegve éltette a szovjet-magyar örök-és megbonthatatlan barátságát.....?!
    Ez a hazug komcsi gyökér, aki amikor a "fejlett-és haladó szocialista tervgazdálkodás..." összerogyott, mint egy kártyavár---, a kádár-huszárok úgy vedlettek, mint a kígyók....! "... Demokratákká..."! Sőt- ma már "...ejropunijos demokratákká..." !!!
    Ez a puha gerincű némber,- aki az "ellenforradalmat" már forradalomnak nevezte,- nevezték....! A többpártrendszer "híveinek" vallják magukat! Akik az mszmp-ből mszp (maszoppá) vedlettek....! A pártvagyont megtartották, majd szétlopták "demokratikusan"...!!! A pártvagyonnal soha nem számoltak el----, szétlopták!
    Az ország, a " ... dolgozó nép ..." vagyonát már az elő privatizációval kezdve,--- majd a pufajkás (vodkás) ".... NA ÉS ... " korrupt szadesz-maszop kormány regnálása alatt szét privatizálták, --szétlopták, -- kiárusították.....! A gerinctelen komcsi-szoci gyökerek milliomos-milliárdosok lettek....! A magyar emberek, a " ... dolgozó nép ..." százezreit, millióit pedig munkanélküli-segélyezetté tették......!!!
    Regnálásaik alatt az embereket és az országot az adósság a nyomor gödrébe taszították....!
    Az öszödi rém, az elqró, hantás. korrupt böszme regnálása idején teljes erőbedobással részt vett az ország-és a népnyomorításban....!
    Akik az ország, a " ... qrva ország ..." képébe vágták, hogy kormányzás helyett hazudtak reggel - este-délben.....stb..!

    Ez a vén feszített bőrű szófosó hablatyoló lotyó--, aki tán még a naaagy lenyint is látta, ha máskor nem, amikor felhozták neki ölben......???
    Ez beszél tolvajlásról....?
    Ez a komcs-szoci gyökér----, a tömeggyilkos kádár diktatúra tartóoszlopa,- kedvezményezettje,--- az ország-és népnyomorító komcsi rendszer mestere....????
    Hogy nem bír már elsüllyedni -- eldugulni, ez a hazug, zsigeri gyűlölködő, gyűlölet-nyálfolyásos szipirtyó.....!!! Hiteltelen némber!
    A történelem-és a politika trágyadombján a helye!

    VálaszTörlés
  3. Ők vették el a fegyvert a munkásoktól majd a családtól a kenyeret és a munkát,és kapott boldog és boldogtalan a népvagyonból ők lettek a vállalkozók a nép vagyonból ők szőkítették az olajat és tovább gazdagodtak a népvagyonból, lejárattak mindenkit aki változást akart és a gyilkosságok megrendelői is ők voltak a nép vagyonból. Mi tőlünk levonták a fizetésünkből a szakszervezeti üdülő építésének költségét aztán maguknak privatizálták más néven. Minden kiderül előbb vagy utóbb és nem a gyűlölet beszél belőlem előző anyaggal egyetértve csak kiegészítettem a gondolatot. Ildikó ezt nagyon tudja benne volt ,nyakig.

    VálaszTörlés
  4. Azt még hozzá lehet tenni lelkileg is meg nyomoritották az embereket!!!



    VálaszTörlés
  5. Azt kívánom,hogy a minimálbér után járó nyugdíját Timpanev (DOBREV ) Klára emelje meg (egy ) 1 százalékkal.

    VálaszTörlés
  6. Ócska nép nyomoritó bolsi cenzór !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése