Veszélyben az ország, veszélyben a nemzet!

Utolsó figyelmeztetés!
Az ellenzék kormányrúdhoz engedése súlyos veszélybe sodorná Magyarországot: eltűnne a gazdasági növekedés, elszállna az infláció.
„Ez az ellenzéki politika részben beérett 2019 őszére, és sikerült Budapesten és néhány nagyobb városban nyernie. Október 13-a óta pedig a városokban pozícióba került ellenzék kimutatta a foga fehérjét. Míg az egyik vonalon az országot csődbe vivő Gyurcsány- és Bajnai-kormány embereit reaktiválják, és helyezik jól fizető posztokra, addig a másik vonalon a Momentum Mozgalom vezetésével egy teljesen leplezetlen magyarellenes politika vette kezdetét.
Nagy hiba lenne, ha valaki nem kötné össze ezt a két politikai vonalat. Mivel mára az ellenzéki pártok között semmilyen különbség nincsen, így ezt a politikát magáénak vallja a Jobbiktól a DK-ig mindegyik párt. Az ellenzéki pártok azzal, hogy nyilvánosan is felvállalták azt, hogy egy határon túli választáson a kisebbségi magyar pártokkal szemben kampányolnak, végleg kinyilvánították azt, hogy nem a magyar érdekek a fontosak a számukra, hanem hogy az uniós szinten lévő pártszövetségeik révén megszerezzék a hatalmat.
És mit is jelent, ha ők hatalomra kerülnek? Budapest esetében már most látszik, hogy a fő cél minden beruházás leállítása, a nihilizmus és a merjünk kicsik lenni szemlélet diadalra juttatása. Már több mint egy hónap eltelt a budapesti ellenzéki vezetés kormányzásából, de eddig semmilyen tervet, vagy ötletet nem láttunk arra vonatkozóan, hogyan is lesz Budapest jobb hely annál, mint amit most látunk.
Egyértelmű, hogy az elmúlt több mint egy hónapban látottak alapján az ellenzék kormányrúdhoz engedése súlyos veszélybe sodorná Magyarországot. Egyik pillanatról a másikra eltűnne az 5 százalékos gazdasági növekedés, elkezdene száguldani az államadósság és az infláció, és az államháztartás is elszállna. Óriási a tét, ezért egy percig sem szabad elhinnie bárkinek is, hogy a 2022-es választás eldőlt. Számomra világos, hogy az ellenzék képtelen jól vezetni az országot, de még legalább 3 millió emberre szükségünk van! Gyerünk előre!”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Megjegyzések

  1. Nagyon kell figyelni, vigyázni, mert ezzel az összefogásukkal érték el, hogy kaptak nèmi hatalmat, de ezt nem szabad engedni! A jelenlegi kormànypárt jól végzi a munkájat, mégis aljas rágalmakat szórnak szet az éteren keresztül, a piacokon, a kocsmákban és a parlamentben is. Ezt nem szabad tűrni, mert a nèp elhiszi a sok rágalmat, hazugságot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, hatalomra akarnak törni mindenàron, a kormàny hiába tesz meg mindent, igyekszik a gazdaságot növelni, a népnek mindenben kedvezni, ezek a hazug propagandájukkal elhitetik a politikához nem értő, irigysegre hajló emberek ezreivel a hazugsagaikat. Tényleg veszèlyben van a fūggetlen országunk, külföldi segítséggel káoszt akarnak és egyre nagyobb a hangjuk, az alja viselkedésük, a legalja szavakkal illetik a kormányt és a kormányfőt.

      Törlés
  2. Azért hiszik el, mert nem nemzetként működik a magyar, hanem népként. Csak a pitiánert jólétük érdeklik az embereket, nem gondolnak arra, hogy ha elveszítjük az országunkat, akkor hiába sírnak majd a jólétük után. Ld. a nyugatiakat, nem telik bele 20 év és az eddigi jólétük elszáll. Akkor nyavalyoghatnak. Nem gondolkodtak előre. Csak a profitot nézték.

    VálaszTörlés
  3. A történelem számtalanszor bebizonyitotta hogy ha a kommunisták, liberálisok dolgoznak abból az ország a lakosság csak rosszul jön ki. A jelenlegi uniós helyzet rosszabb mint a Szovjetunio volt. A ruszkiknak leginkább az anyagi javaik kellettek, az EU nak a lelkünk, a magyarságunk magyarul az országunk rá tartanak igényt szorostul-borostul. Ezt akarják megvalósítási a moszkovitak, liberálisok hathatós segítségével. A 2022-es választásnak a tétje hogy az ország megmarad e magyarnak, vagy egy leigazott része lesz az unionak, a jövőnk a tét, érdemes komolyan venni. Ha másért nem hat a gyermekeink unokáink érdekében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek Farizeusok sátán imádók alantas emberek gyülekezete, tudjuk régen is meg most is tönkre tesznek mindent hisz látjuk, halljuk mit művelnek hosszan sorolhatnánk a korrupt ügyeiket,megnyilvánulásaikat!!! Fel kell készülnünk, el kell takarítanunk őket remélem örökre!!!!

      Törlés
  4. Érsek György írását nagyon komolyan kell venni!!!

    VálaszTörlés
  5. Ellképesztő,hogy nem képes sok ember komolyan végiggondolni,hogy mit érdemes megtartani.

    VálaszTörlés
  6. Az őket beszavazók is szívnak mint a Pedrolo! Csak nekik fájdalmasabb lesz,mert tovább nem kellenek! Majd 2022-ben majd megint átverik őket! Nem érdemtelenül!

    VálaszTörlés
  7. Hónapok óta írom , hogy a "demokrácia örve alatt " az anarchia fog bekövetkezni , ha ilyen korlátlanul engedélyezik az utcai randalírozást . Tudom , hogy aki a politikai pályát választja , tűrnie kell a megalázást . De ez az újonnan bekerült parlamenti "ellenzék " a Parlamentben is és az utcán is csa k a hivatalosan megválasztott Kormány ellen "dolgozik" . Érdemi munkát nem végeznek . Nyugaton és az USA-ban is lejárató kampányokkal szégyenítik Hazánkat . Eközben a hivatalos szervek felfokozott toleranciát tanusítanak . Nem gátolták meg a "soroshálózat "tevékenységét , ezért tudtak győzni Budapesten és sok vidéki településen . Október óta is fojtatják az aknamunkájukat . Sajnos sok a tájékozatlan fiatal , akiket meg tudnak vezetni , ezért kellene velük foglalkozni !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilonka!vityánál és kakadú szíjártónál jobban senki nem tudja lejáratni kis Hazánkat!

      Törlés
    2. kaszantal- Valami konkrétumot, ha kérhetnék erre a levegőbe kilőtt lufira.

      Törlés
    3. kaszantal
      Mit mondtak a bolsik 2010 előtt ,merjünk kicsik lenni ,azaz segg nyalok lenni , ugye balliberáltnáci hazaáruló fos alak !

      Törlés
  8. Mi, magyarországi, Kárpát-medencei magyarok, folyamatosan az igazságra hivatkozunk. Az igazságot keressük. Tudomásul kell vegyük, hogy nem az igazság számít, hanem az érdekek és az, hogy ezen érdekek mögött milyen erők állnak. Ha nem vagyunk erősek. ha nincsenek erős szövetségeseink, akkor semmire nem megyünk az igazsággal!

    VálaszTörlés
  9. 2022 tétje , RABOK LEGYÜNK - MEGINT - VAGY SZABADOK !!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése