Egyre nagyobb a káosz Gyurcsányné körül.
V4NA: nyugdíjcsalás gyanúja merül fel Gyurcsányné portugál asszisztensének alkalmazásánál.
Ismert, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége egy lebukott, korrupt portugál asszisztenst dolgoztat Brüsszelben. Dobrev pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) a hírre reagálva azt írta: egyetlen politikusuk sem tudott arról, a pártelnök felesége egy lebukott, korrupt asszisztenst foglalkoztat.
A V4NA nemzetközi hírügynökség által megkérdezett jogi szakértő, ifj. Lomnici Zoltán szerint felmerülhet a nyugellátással kapcsolatos csalás gyanúja is, az Observador portugál újság szerint ugyanis azért alkalmazhatták José Alberto Alves Pereirát néhány hónapra, hogy a tisztviselőnek éppen meglegyen az uniós nyugdíjhoz előírt szolgálati jogviszonya.
Továbbra is nyitott a kérdés: kapott-e valamit cserébe Gyurcsányné a portugál szocialistáktól, és ha igen, mit, hogy korrupt képviselőjüket alkalmazta, és vajon összefüggésben lehet-e azzal, hogy az európai szocialisták (S&D) Gyurcsánynét EP-alelnöknek jelölték?
(Origo)
www.888.hu

Kínos, hogy egy év alatt sem sikerült semmi komoly balhét feltárni Dobrev Kláránál...olyasmit mint Farkas Flór, Simonka, és hasonló parlamenti képviselők ügyeiben ...:(
VálaszTörlésElég kínos az neki,hogy a férje :
VálaszTörlés6000 milliárd IMF hitelt vett fel amivel nem tud elszámolni és nem is ő fizette vissza.
Ugat a magánnyudíjpénztàrak megszüntetése miatt közben meg ő kényszerített minden munkavàllalót ebbe a rendszerbe. Havi 30 milliárd közepénzzel pumpàlta amit a piacról szerezett be. Nagyjából 5-6000 milliárd tűnt el.
Autópályàt építetett jó drágán utána külföldi kézre játszotta amit több évtizedig fizethetünk még. 30000 milliárd kár.
Privatizálta a kórházakat és jó sokat be is zárt.
Befagyasztotta a nyugdíjakat, béreket.
Elvette a 13.-ik havi nyugdíjat.
6-8 %-os infláció volt a "kormányzàsa" alatt.
10 %-os munkanélküliség.
Lefeküdt a külföldi elitnek,hogy pénzt kunyeràlhasson az államcsőd elkerülése érdekében.
A saját népébe lövetett és hazudott éjjel meg nappal..
Ezekben része volt ennek a nő imitàtornak is aki nem mellesleg egy ellopott villàból hazudozik a gyilkos komcsi unokája..
Makacs dolgok a tények..
��