Újabb ellenzéki kudarc

A teljes szétesés szélére sodródott Márki-Zay Péter gittegylete.
Az úgynevezett mozgalomból már Hadházy Ákos is távozott, de várhatóan mások is elhagyják majd a teljesen lejáratódott szervezetet. Márki-Zayék korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy olyan személyeket írtak fel az általuk támogatott polgármesterjelöltek közé, akik erről nem is tudtak. Hódmezővásárhely vezetője közben továbbra sem foglalkozik az általa irányított várossal, helyette nevelési tanácsokkal próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt. 

Márki-Zay Péter unokatestvére, Hadházy Ákos lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alelnöki pozíciójáról, a független képviselő levélben jelentette be elhatározását – tudta meg a Népszava. Ezzel a héttagú vezetésből már ketten távoztak. (Ábrahám Júlia – aki Hadházy Ákossal együtt korábban az LMP színeiben politizált – már korábban lemondott.)

Hadházy: Nincs esély a célok elérésére

A független parlamenti képviselő megerősítette a hírt, de nem akarta bővebben kommentálni. Mindössze annyit mondott: „nem akarok senkit megbántani, nagyon tisztelem Márki-Zay Pétert, de nem érzem úgy, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak a jelenlegi helyzetében jó esélye lenne céljai betöltésére”.
A lap úgy tudja, van még más vezetőségi tag is, aki fontolgatja, hogy lemond. – Az utóbbi időben semmi értelme az elnökségi üléseknek, mert olyan mély személyi ellentétek alakultak ki a Mozgalomban, hogy ezek az alkalmak gyakran csak egymást sértegető vitákba fulladnak. Volt, hogy kiabáltunk egymással. Ez senkinek nem hiányzik – fogalmazott az egyik forrás. Egy másik alapító tag pedig azt mondta, „nem cáfolja”, hogy a szétesés szélére került a Mozgalom.

Komoly és mély ellentétek

A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak. Többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy „belső kört” alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől, ráadásul ők határozottan jobboldali értékeket vallanak, míg mások a baloldal felé is nyitnának.
Az a baj, hogy ez a mozgalom elvileg politikamentes lenne, a pártok, az ideológiai törésvonalak fölött szeretne lebegni, Márki-Zay Péter mégis sorra teszi az ideológiai, erősen jobboldali kijelentéseket. Ezt is lehet persze, de akkor ne várja el, hogy a baloldali pártok támogassák, akkor alapítson egy politikai mozgalmat – mondta egy másik forrás.
Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felmerültek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle. Korábban Dömsödi Gábor tévés újságírót, Pásztó volt polgármesterét nevezték ki a kommunikációs feladatok elvégzésére, de ő szintén semmilyen segítséget nem kapott ehhez az operatív igazgatótól, még a Mozgalom Facebook-oldalát sem szerkeszthette, így egy idő után visszaadta a megbízást.
A szervezet megalakulásakor az Azonnali.hu-nak adott interjúban Márki-Zay Péter egyébként arról beszélt, ők fognak „hitelességi pecsétet adni” a leendő ellenzéki jelölteknek az őszi önkormányzati választásokra, de a legtöbb helyen úgy valósult meg a pártok közötti együttműködés, hogy abba az MMM-et egyáltalán nem vonták be. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a Kossuth Körök országos hálózatának létrehozása nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, jóval kevesebb településen alakultak meg ezek, mint remélni lehetett.
www.origo.hu


Megjegyzések