Kunhalmi Ágika megkapta a magáét Kövértől

Kövér László nyugtatót kért a kiabáló Kunhalmi Ágnesnek
Varju László napirend előtti felszólalására reagált Völner Pál az Országgyűlésben, hozzászólását Kunhalmi Ágnes kiabálással zavarta meg. Kövér László megszólította a sivalkodó szocialista képviselőt. 

Varju László (DK) szerint segíteni kell a devizahitel-károsultakon, tűrhetetlen, hogy hetente 60-80 családot tesznek ki az utcára.
Napirend előtti felszólalásában elmondta, a devizahitelezést még az Orbán-kormány tette lehetővé 2001-ben és hiába figyelmeztetett 2005-ben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a kockázatokra, a saját otthon utáni vágy sokakat elcsábított.
A képviselő szerint súlyos felelősség terheli a bankokat, továbbá bírálta a Kúriát is. Azt mondta, követelik, hogy a kormány mondja fel Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött szerződést, a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül tegye lehetővé, hogy a fizetésképtelen családok bérlőként lakásaikban maradhassanak, és hogy terjesszék ki a családtámogatást a gyermekes nem fizető családokra, hogy azt az összeget a bedőlt hitelre fordíthassák.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy 2002-ben még volt egy lakástámogatási rendszer, amelynek révén kedvezményes forinthitelekhez juthattak az családok. Ezt a szocialista kormányok eltörölték, közben a jegybank aktív segítségével a forint alapkamatát is megemelték, így a forinthitelekhez felelősen gondolkodó család nem tudott hozzájutni.
A világgazdasági válság kezdetén, 2008-ban Gyurcsány Ferenc nem tett semmit – mutatott rá. Elmondta, 2010 után azonban bevezették a kilakoltatási moratóriumot, felállították az eszközkezelőt, elszámoltatták a bankokat, lehetővé tették a végtörlesztést, bevezették az árfolyamgátat. Ezeket az intézkedéseket a DK nem támogatta – idézte fel.
Az államtitkár felszólalása közben Kövér László a bekiabáló Kunhalmi Ágnesnek (MSZP) azt mondta, egy pohár vizet kér a képviselőasszonynak, „meg egy nyugtatót”. Majd azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hallgassák nyugodtan az államtitkár felszólalását.
MTI - www.demokrata.hu

Megjegyzések

  1. Na igen kutyából nem lesz szalonna , ajtóról vissza pattanó-nőstény kecske- lumpen bolsi !

    VálaszTörlés
  2. Ennyi rikácsoló buta nő személy egyetlen ország parlamentjébe sincs

    VálaszTörlés
  3. És közben rojtosra keresi magát a mi pénzünkön!

    VálaszTörlés
  4. 2001-ben kötelező volt a devizahitel bevezetése az EU ba lépésünk miatt. 2002 után az mszp szadesz megszüntette a Fidesz által bevezetett államilag támogatott lakáshitelt és így mindenki a valuta formában kértek milliókat. Fletóék nem ellenezték hanem még reklámokban buzdították az embereket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés

Megjegyzés küldése