Manfred Weberből is rettentő gyorsan ócska alkoholista lesz

Junckeri út.
Weber, néppárti „vezető” elképesztő csicskáztatását látva értettem meg, hogy Juncker miért lett rövid úton idült alkoholista. Ép ésszel és józanon nem lehet kibírni, amit velük művelnek azok, akik a háttérből irányítják őket.
 
Weber nagyon szeretne az Európai Bizottság vezetője lenni. Amikor Angela Merkel erre áldását adta, gyakorlatilag nyeregben érezte magát. Minden bizonnyal ő maga sem gondolta még akkor, hogy már a tisztség elnyeréséhez vezető úton le kell vetkőznie magáról mindent, amit hitelessé tehetne egy politikust. Nem lehet önálló gondolata, véleménye. Cselekedete meg pláne nem. Elveit - ha voltak egyáltalán – már a kezdet kezdetén a szemétdombra kellett hajítsa.
Tudomásul kellett vennie, hogy ha a mögötte állók azt kívánják, akkor gondolkodás nélkül föl kell köpnie és alá kell állnia. Mint tette ezt az Orbánnal kapcsolatos ügyben. Nem bocsájtották meg neki, hogy partnerként kellett tárgyalnia Orbánnal. Nem bocsájtották meg neki, hogy Budapesten még azt mondta, hogy „tárgyaltak” a magyar kormányfővel. Ráadásul nyilvánosan, nemzetközi sajtótájékoztatón.
Majd hazament és ott ráripakodtak, hogy mást kell mondania. El kell játszania a kemény legényt, hogy Orbánra nem partnerként tekintett, hanem „ráncba szedni ment”. És Weber szemrebbenés nélkül eljátszotta. Alig néhány órával a budapesti sajtótájékoztatója után már nem azt mondta, hogy tárgyalt Orbánnal, hanem azt állította, hogy „nem tárgyalt, hanem csak a feltételeket közölte…”
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy mennyire hiteles is a német média, hogy ilyenkor nem kérdeznek rá, hogy de hát Budapesten még pont az ellenkezőjét tetszett mondani alig néhány órával ezelőtt. Dehogy, a német hírfogyasztó már csak azt kapja az arcába, hogy Weber „megfelelően lekezelően” bánt Orbánnal, a gonosszal…
Hogy Weber magától vált ilyen hirtelen ennyire ocsmány gerinctelen féreggé, az nem hihető. Erre kapott utasítást, és ő szolgaian végrehajtotta. De most már ő is tudja, hogy ez még csak a kezdet. Hogy ennél sokkal nagyobb ocsmányságokra fogják utasítani nap mint nap, amit ő kénytelen lesz szó nélkül végigcsinálni, különben eldobják, mint egy használt, undorító taknyos zsebkendőt.
Úgyhogy Weber minden bizonnyal már elkérte Junckertől a kellően diszkrét udvari akoholbeszállító elérhetőségeit… Másképp ezt ő sem fogja bírni.
Jól nézzék meg Weber mai arcát! Hat év múlva egy idült alkoholista képével kell majd szembesülnünk, amikor összehasonlítjuk a mostani arcával.
https://demagog.blogstar.hu/

Megjegyzések