Ujhelyi már dörzsöli a tenyerét

Ha az ellenzéki közös listát keresi, megtalálta!” címmel osztotta meg gondolatait szokásos vasárnapi fröcsögése keretein belül Ujhelyi István, aki nagyon optimista pártja esélyeit illetően.
Ujhelyi az Orbán-kormány megroppantásáról ábrándozik, az MSZP-P összeborulást pedig innovatív ellenzéki csodaszerként mutatja be közleményében.

Miközben Orbán Viktort és a fideszes politikusokat már a saját pártcsaládja is kilöki magából, addig az MSZP egyre szorosabb és szélesebb szövetségeket köt
– dörzsöli tenyerét a szoci EP-képviselő, aki büszkén emlékeztet, nemrég vendégül látták Frans Timmermanst és hétfőn hozzájuk érkezik a német igazságügy-miniszter is.
A magyar választók többségi akarata, hogy mielőbb közösen megroppantsuk az orbáni rezsimet és véget vessünk a narancselit szabad rablásának. A május 26-i európai parlamenti választáson lehetőségünk lesz piros lapot mutatni Orbánnak és bűnbandájának!
– álmodozik minden alap nélkül Ujhelyi. Úgy értékel, a szocik meghallották a nép hangját, és óriási lépéseket tettek az ellenzéki összeborulás érdekében:
Meg is teremtettük az egységet az utcán és megteremtettük az egységet a parlamentben. Az MSZP meghatározó és kezdeményező ereje volt az elmúlt hónapok ellenzéki akcióinak és a kormánypártokat leleplező, védekezésre kényszerítő eseményeinek. (…) Kezdeményezésünkre koordinálunk például a pártokkal a szavazóköri delegáltak kiválasztásában. Az, hogy az ellenzéki közös EP-listán nem szerepel mindegyik ellenzéki erő, nem a mi döntésünkön múlt. A Párbeszéddel, a Radikális Európai Demokraták mozgalmával, a diákok érdekeit megjelenítő legfiatalabb EP-képviselőjelölttel, a devizakárosultakkal, valamint a progresszív európai alapítványokkal együttműködve létrehoztuk a legerősebb Európa-párti listát, az egyetlen ellenzéki közös listát. Aki tehát az ellenzéki együttműködés listáját keresi, az MSZP és a Párbeszéd közös listája lesz a választása. Orbán barátai és szövetségesei egyre csak fogynak, mi pedig egyre többen vagyunk
– veri a mellét a szoci politikus.
www.demokrata.hu

Megjegyzések

  1. Hö, hö, hö... Ha Újhelyi Pinocchio lenne, egyfolytában nőne az orra - mivel az Univerzum végtelen.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Péter !

    Igaza van !
    Az Újhelyi nem egy beszámítható alak a politikai életben !
    Csak blöfföl , hazudik !
    Reméljük az EU választások eredménye pozitív lesz és
    véglegesen eltűnik a pártjával együtt a közéletből !
    És elnyeri a büntetését !
    Hazaárulókra nincs szüksége magyar országnak !

    VálaszTörlés
  3. Előbb mosd tisztára a házadat ami szerinted 40 millát nem is ér....
    (Csak meg jegyzem nállunk 520 negyzetméteres telek 40 negyzetméteres vájog házzal 18-2o millát ér akkor a te jakudzis házad még 40-et sem ha ha.)
    Utánna álj ki és mutasd meg, hogy szavahihető és a hazáját szerető ember vagy, aki az EU -ban hazája MELLETT és NEM ELLEN SZAVAZ MIT TE.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Unknown ! / hölgy vagy Úr ! /

      Gratulálunk a SZUPER hozzászólásához !!!

      Törlés

Megjegyzés küldése