Orbán lázba hozta Európát


Magyarország miniszterelnöke egyre népszerűbb!


Hiába kavarta fel az álló vizet Európa egyik legnagyobb gazdasági és katonai ereje, Nagy-Britannia szerdán azzal, hogy Theresa May brit miniszterelnök halasztást kért az unióból való kilépésre, a Google Trends keresési adatokat elemző programja szerint Európa számos meghatározó országában sokkal többen érdeklődtek a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor küzdelme iránt, melyet az Európai Néppárt bevándorláspárti szárnya ellen vívott.


Ami a Brüsszellel kapcsolatos politikai történéseket illeti, nem beszélhetünk egy események nélküli hétről. Kifejezetten igaz ez a szerdai napra nézve: miközben Theresa May brit miniszterelnök újabb fejezetet nyitott a Brexit történetében, addig az Orbán Viktor vezette Fidesz a Néppártból való kiábrándulása okán inkább felfüggesztette a saját tagságát - ezzel pedig ismételten üzenve Európának, hogy semmi sem drága, ha meg kell védeni a magyar állampolgárok érdekeit és a keresztény kultúrát.
Azonban a Google Trends elemző programja szerint, amely a saját keresőmotorjának böngészési adatait elemzi, tisztán kirajzolódik, hogy az alig 10 milliós Magyarországnak a miniszterelnöke, Orbán Viktor nagyobb érdeklődést keltett számos európai országban, mint a 66 milliós Nagy-Britannia kormányfője, Theresa May.
Miről szólt a szerdai nap? A nemzetközi, reggeli híradások arról számoltak be, hogy az előző napi kabinetülésről kiszivárgott hírekkel ellentétben May a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) kifejezetten rövid halasztását kérte az Európai Uniótól. Napközben viszont már attól voltak hangosak a déli híradók, hogy az Európai Néppárt megpróbálja valamelyest kezelni a pártcsaládon belül a Fidesz helyzetét, miután annak kizárását javasolta néhány Soros György befolyása alá tartozó párttag. 
Tekintettel arra, hogy mindkét politikai történés igencsak relevánsnak hat, ami az európai választókat és hírfogyasztókat illeti, megvizsgáltuk, hogy a két érintett országon kívül (Nagy-Britannia és Magyarország), milyen érdeklődést váltott ki az internet felületén Orbán Viktor és Theresa May.
A vizsgálatot március 20-án, este 7 órára időzítettük, számításba véve azt, hogy eddigre a minden érdeklődőnek nagy valószínűséggel volt lehetősége haza érkeznie és az események kapcsán elhangzott információkat begyűjteni.
A számokból pedig kiderült, hogy egy 0-100-ig terjedő kereséseket leképező intenzitási skálán
  • Németországban Orbán 64 pontot, May csupán 28 pontot kapott;
  • Belgiumban Orbán 97 pontot, May mindössze 62 pontot kapott;
  • Franciaországban Orbán nem sokkal maradt le May mögött, csupán 9 ponttal (31-40);
  • Ausztriában Orbán 87 pontot, míg May épphogy két ponttal lépte át a 20-at;
  • Lengyelországban Orbán 29 pontot, May összesen 24-et;
  • végül Olaszországban teljességgel tarolt a magyar miniszterelnök 96 ponttal, míg Theresa May csupán 35-öt szerzett.
Ezek alapján tisztán kirajzolódik, hogy az európai szavazók nemcsak látják, értik és nyomon követik Orbán Viktor értékelvű konfliktusát a Néppárttal, hanem egy meghatározó és szimbolikus csataként tekintenek rá, amely adott esetben jobban érdekli őket, mint Nagy-Britannia Brexitért felelős miniszterelnökének a ténykedése.
Sümeghi Lóránt - www.888.hu


Megjegyzések

  1. A HAZA MINDEN ELŐTT!!!!
    HAJRÁ MAGYARORSZÁG ,HAJRÁ MAGYAROK ,HAJRÁ FIDESZ-KDNP ,HAJRÁ ORBÁN VIKTOR HAZÁNK MINISZTERELNÖKE!!!!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése