Botrány!
Hiába próbálkozik Szögi Lajos családja, október óta nem tudják elérni a végrehajtót, aki a nekik megítélt kártérítés kifizetését intézi. Így már több mint tíz éve húzódik a brutális lincselés ügye.
Szögi Lajos 2006. októberi brutális meggyilkolása miatt tíz évvel ezelőtt 46 millió forint kártérítést ítélt meg családjának a bíróság.
Az összeg azonban kamatozik, így ma már nagyjából 60 millió forintra rúg – írja a Blikk. A nyolc tettes, akik azért verték agyon a tanárt, mert azt hitték, elütötte a rokonukat, mind börtönben ül. Hárman közülük életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, hárman 15-15-17 év fegyházbüntetést, ketten pedig 10-10 évet a fiatalkorúak börtönében.
– fejtegette dr. Helmeczy László, a család jogi képviselője.
Az ügyben 2018 végén fordulat történt. Az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottjának, a 17 évre ítélt ifjabb H. Dezsőnek nem jogerősen 5 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság. A férfi a börtönkörülményeket kifogásolta, ezért perelte be a magyar államot. A pert első fokon meg is nyerte. A hír hatalmas felháborodást keltett.
–
szögezte le dr. Helmeczy László, a Szögi család jogi képviselője,
ugyanis az elítélteknek megítélt összegeknél először az elmaradt
gyermektartási díj és a sértettek vagy azok hozzátartozói polgári jogi
igényének kielégítése élvez elsőbbséget. Az összegre a Szögi család is
igényt tart, de a sátoraljaújhelyi bírósági végrehajtó elérhetetlen. A
telefont nem veszik fel, a levelekre pedig nem válaszolnak.
Hiába próbálkozik Szögi Lajos családja, október óta nem tudják elérni a végrehajtót, aki a nekik megítélt kártérítés kifizetését intézi. Így már több mint tíz éve húzódik a brutális lincselés ügye.
Szögi Lajos 2006. októberi brutális meggyilkolása miatt tíz évvel ezelőtt 46 millió forint kártérítést ítélt meg családjának a bíróság.
Az összeg azonban kamatozik, így ma már nagyjából 60 millió forintra rúg – írja a Blikk. A nyolc tettes, akik azért verték agyon a tanárt, mert azt hitték, elütötte a rokonukat, mind börtönben ül. Hárman közülük életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, hárman 15-15-17 év fegyházbüntetést, ketten pedig 10-10 évet a fiatalkorúak börtönében.
A kártérítésre nagy szüksége lett volna a Szögi családnak, ugyanis Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak. Ők azóta már meghaltak, egy fillért nem láttak a nekik ítélt pénzből. Lajos legnagyobb lánya egyetemre járt, később a középső is továbbtanult, a legkisebb lány pedig még most középiskolás"
Az ügyben 2018 végén fordulat történt. Az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottjának, a 17 évre ítélt ifjabb H. Dezsőnek nem jogerősen 5 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság. A férfi a börtönkörülményeket kifogásolta, ezért perelte be a magyar államot. A pert első fokon meg is nyerte. A hír hatalmas felháborodást keltett.
Valószínűleg egy fillért sem kap majd ebből az összegből"
Ráadásul
az olaszliszkai gyilkosok közül, nem csak H. Dezső indított pert.
Információk szerint, az apja, idősebb H. Dezső és egy másik tettestársuk
is kért kártalanítást a rossz börtönkörülmények miatt. A lap megkereste
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, ahol azt mondták: a
fogvatartottak személyiségi jogai miatt nem adhatnak információt az
eljárásokról.
Csordás Bettina - www.888.hu

Megjegyzések
Megjegyzés küldése