Tüntivel reklámozzák magukat
Mert nem az ünnepek alatti
karitatív tevékenységeikről, újévi célkitűzéseiktől vagy jövőbe mutató
pártprogramoktól visszhangzott a média.
A Kossuth téri vandálkodás,
pusztítás csak a kezdet volt. Azóta láthattuk Hadházy Ákos aputestét,
Szél Bernadett brazil szappanoperába illő alakítását és Kunhalmi
Ágnesnek köszönhetően betekintést nyerhettünk a Mission Impossible
következő részének kulisszái mögé.
Aztán jött a “SZRTÁJK” és a tejtermékek szabadságjogaira vonatkozó igények (“Szabad sajtot!”).
Ennek fényében nem csoda, ha a
demonstrációk népszerűsége csökkent. Erre a hétre tervezett tüntetés
időpontjában is bizonytalanságok akadtak, ugyanis a munkaadói
képviseletek beszámolói szerint a dolgozók körében nincs olyan mértékű
elégedetlenség, amely megadná az alapját egy országos méretű, több
százezer munkavállalót érintő munkabeszüntetésnek.
Aztán végül sikerült megszervezni a
tünti-sorozatot, főként szombatra. Hadházy lyukas zoknija után pedig
izgatottan várom, most milyen műsorral rukkolnak elő ellenzéki
képviselőink.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése