Juncker régóta kizárná Orbánt, de mindig pofára esik

Jean-Claude Junker – Szijjártó Péter külügyminiszter szavait idézve „bevándorláspárti brüsszeli főnök” – olyat mondott a német Welt am Sonntagnak, hogy akár bizonytalan lépteivel a szilveszteri Sas-kabaréban is felléphetne vele. Dőlne a közönség a röhögéstől. Mert ugye az alapvetően kereszténydemokratának csúfolt luxemburgi politikus, akinek legfőbb célja, hogy kizárassa Orbán Viktort az Európai Néppártból (EPP), de tervével mindig pofára esik, azt találta mondani, hogy „Szerintem az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékrendet már nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával”.

Szilveszterkor különösen imádni való az a liberális képmutatás, amit ezek a brüsszeli korifeusok – Juncker, Timmermans, Verhofstadt és a többiek – be mernek mutatni. Igaz, Juncker valaha valóban kereszténydemokratának indult, ám a különböző foglalkozási ártalmak, mint a globalizmus hatalmasságainak mániákus kiszolgálása, Soros György hivatásszerű csókolgatása, nem szólva a mértéktelen isiász emberpróbáló hatásairól olyan következményekkel jártak, hogy Jean-Claude ma már annak ellenére vígan vezeti az uniót, hogy alkotmányából maga a keresztény szó is kimaradt. S ez a Juncker tartja magát alkalmasnak arra, hogy eldöntse, ki a keresztény Európában és ki nem az. Mert szerinte a Fidesz ugye nem az. Okot konkrétan nem jelöl meg sosem, de nyilvánvaló, hogy Orbán bevándorlás-ellenes politikája a legkeresztényellenesebb.
Baromira keresztény viszont mindenki más, aki támogatja a bevándorlást. Természetesen az óévbúcsúztató interjúban nem felejtkezett el a migráció „megosztó” témájáról jelezve, hogy a hozzá hasonlóan felelősségteljes politikusoknak türelmesen el kell magyarázniuk az embereknek, hogy nem megoldhatatlan problémáról van szó. Mert Juncker szerint a migráció terjedése, a terrorizmus folyamatos eszkalálódása nem megoldhatatlan probléma. Nem megoldhatatlan probléma, ha ártatlanokat gyilkolnak az utcán, ha „megszokottá” válik a nők elleni erőszak, ha az európai polgárok egyre kevésbé érzik magukat biztonságban saját hazájukban. Az országukban biztonságot teremteni akaró politikusokat a populisták „majmolásával” vádolja, hibának tartva, hogy ez a magatartás a hagyományos európai pártcsaládokban is egyre gyakrabban előfordul.
Mondom, a duma a Sas-kabaréban is vidáman megállná a helyét. Ebben az a szomorú, hogy a műsor névadója a produkciójának szívrepesve helyet is adna. Szijjártó Péter viszont biztosan nem léphetne fel itt a világot jelentő deszkákra, mert az interjúra olyan szívhez szóló választ küldött Junckernek, hogy a fal adta a másikat. Nemcsak arra utalt, hogy Jean-Claude már rég nem kereszténydemokrata, de olyan „bevándorláspárti brüsszeli főnöknek” nevezte, aki megkoszorúzta Marx szobrát, aki megemlékezett Fidel Castróról és akinek az elnöksége alatt a bevándorlók elözönlötték Európát, az angolok pedig elhagyták az uniót. Hozzátette, Juncker a bevándorlókat behozza, aki ezt nem akarja, azt meg legszívesebben kizárná egész Európából.
Ez sajnos nem vicc, nagyon is így van. Őszintén remélem, Juncker úr 2019-ben is gyakran elmondja majd keresztényellenes, migránssimogató álláspontját a különböző médiumokban, hogy az európai emberek minél szélesebb körben tisztában legyenek vele, mit kockáztatnak, ha a Juncker- Merkel-Macron féle politikára szavaznak a májusi EP választáson. S mit nyernek akkor, ha Orbán, a V4-ek és az olaszok napról napra örvendetesen gyarapodó táborának irányvonalát!
A jelenleg még nagyon vicces kedvükben lévő junckeristák akkor majd megláthatják, hogy ki nevet a végén!
Hoprváth K. József - https://leander.blogstar.hu

Megjegyzések