Itthon műtik meg a sziámi ikreket.
Újabb állomásához érkezett a magyar orvosi bravúrnak számító műtétsorozat, amelyben sziámi ikreket választanak szét. A bangladesi ikerpár a fejénél van összenőve, ezért szétválasztásukat összetett és kockázatos operációkkal, komoly tapasztalattal rendelkező szakembergárdával lehet csak megvalósítani. Az ikreket most Budapestre hozták, hogy a végleges koponyaműtéthez szükséges vizsgálatokat és előkészítő beavatkozásokat ideális körülmények között végezzék el.
Budapestre hozták a napokban azt a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpárt, akiknek a szétválasztását a világon egyedül egy magyar orvoscsapat vállalta – közölte a Semmelweis Egyetem a honlapján.
Az intézmény tájékoztatása szerint a kétéves Rabia és Rukia most azért érkeztek Magyarországra, hogy a végleges koponyaszétválasztó operációhoz szükséges diagnosztikai és előkészítő vizsgálatokat, valamint a speciális plasztikai sebészeti műtétet, a szövettágítók beültetését elvégezhessék rajtuk a Semmelweis Egyetem klinikáin.
A három fő szakaszból álló műtétsorozat első részét, a fő agyi szállítóér-hálózat érfalon belüli, úgynevezett endovaszkuláris úton történő szétválasztását Hudák István idegsebész vezetésével végezte sikerrel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány háromfős orvoscsapata – Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely – Bangladesben, tavaly februárban és augusztusban.
A fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt azért hozza hazánkba az alapítvány, hogy a műtétsorozat következő, plasztikai sebészeti részét orvosszakmai szempontból ideálisabb körülmények között, a lehető leghatékonyabb eszközökkel folytathassák le.
Az alapítvány és a Semmelweis Egyetem hosszas egyeztetés után jutott arra a döntésre, hogy a következő hetekben és hónapokban Rabia és Rukia kivizsgálása és előkészítése az egyetem klinikáin történik meg.
Az agy és a koponyacsontok végleges szétválasztását alapos – gyermekgyógyászati, aneszteziológiai, radiológiai és infektológiai – vizsgálatokkal szükséges előkészíteni, majd a bőr és a koponyán kívüli lágyrészek nyújtásához speciális tervezésű plasztikai sebészeti szövettágítókat kell beültetni, amit az alapítvány plasztikai sebésze, Pataki Gergely végez.
Az egyetem a műtétsorozat második fő részében diagnosztikai eszközparkkal és támogató orvosteammel segíti az alapítvány orvosait. A harmadik szakaszt, az agy és a koponya végleges szétválasztását jelentő nagy műtétet Csókay András, a Honvédkórház idegsebésze irányítja majd. Az operáció helyszíne egyelőre nem tisztázott.
– A fejüknél összenőtt ikreknek nemcsak az agya van összetapadva, hanem közös óriásvénáik vannak, ez jelenti a legnagyobb kihívást – mondta el korábban lapunknak Csókay András, aki szerint a szétválasztó műtétek csaknem ötven százalékában mindkét gyerek meghal, ezért az ilyen beavatkozások hatalmas kockázatot jelentenek.
Szilágyi Anna - www.magyaridok.hu

Magyar orvosi bravúrok
A Szegedi Tudományegyetemen néhány évvel ezelőtt egy kétéves kislányból operáltak ki egy fél hasát elfoglaló vesedaganatot. A hatórás műtét során egy gyermek- és szívsebészekből álló műtéti team egy tízszer tíz centiméteres daganatot távolított el, hasonló operáció még nem volt korábban Magyarországon. Ugyancsak a Szegedi Tudományegyetemen, annak fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinikáján egy olyan hallássegítő műtétet végeztek nemrég, amely egész Közép-Európában egyedülálló. A magyar eljárás lényege, hogy egy kívülről nem látható középfül-implantátum beültetésével segítenek halláscsökkenéssel élő betegeken, akik így hallókészülék helyett belső implantátumot kapnak. Ugyancsak rendkívüli bravúr, hogy egy daganatos betegnél, akinek áttétek jelennek meg a hashártyáján, majd szétszóródtak a hasüregében, speciális operációt végeztek el Nyíregyházán, így megmentették a páciens életét, akiről máshol már lemondtak.Szilágyi Anna - www.magyaridok.hu

Hatalmas tiszteletem...........
VálaszTörlésElismerés és nagy tisztelet nekik. Nagyon szorítunk, hogy minden rendben legyen és sikerüljenek a műtétek.
VálaszTörlésNagyon drukkolok hogy sikerüljön a a bravúr‼️
VálaszTörlésDrukkolok hogy sikerüljön. Hajrá orvosok.sok sikert
VálaszTörlésDrukkolok,hogy sikerüljön az összes műtét!Tisztelet és elismerés az orvosoknak!Végül egészséges,boldog életet a szétválasztott babáknak!
VálaszTörlésSikerülni fog!!
VálaszTörlés