Nem tudom, megtörténhetne-e bármelyikünkkel, hogy szülei
kirablójának fiát-lányát meghívják egy ünnepi koccintásra a bűntény
akárhányadik évfordulóján, hogy együtt örvendezzenek a gazemberek
leszármazóival? Azt gondolom, normális családban ez még véletlenül sem
fordulhatna elő. Ezért időszerű Erdély Romániához csatolásának ma éppen
kerek 100 évfordulóján föltenni Besenyő Pista bácsi örökbecsű és most is
aktuális kérdését, hogy a volt szocialista miniszterelnök, Medgyessy
Péter normáááális-e? Ő ugyanis – mint jól tudják – 2013. december 1-jén a
magyarországi románok gyalázatos gyulafehérvári nemzetgyűlésének 85.
évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott a
román kormányfővel, Adrian Nastaséval.
Jellemző a román néplélekre, hogy azt a napot tudták megtenni nemzeti ünnepüknek, amely a szomszéd ország kifosztásával egyenlő, amely Magyarország számára nemhogy ünnep, hanem kifejezetten gyásznap. Gyulafehérváron anno 1228 küldött nyilvánította ki azon szándékát, hogy Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 vármegye csatlakozzon a Román Királysághoz.
A tizenöt éve ünneplők között természetesen ott „üdvözölhetjük” Göncz Árpád volt államfőt, akinek a fotón is látható mosolya szintúgy kifejezte az öncsonkító „ünnep” fölött érzett határtalan örömét, hogy Kovács László külügyminiszter önelégült fizimiskáját ne is említsem. Szomorú, de igaz, hogy 2010-ig a magyar diplomaták együtt mosolyogtak a románokkal ezen a napon. Egyedül Szijjártó Péter külügyminiszternek volt vér a pucájában megtiltani számukra a gyalázatos román ünnepen való részvételt.
Medgyessy románölelésében, mint cseppben a tenger, felsejlik az egész magyar balliberális oldal természetrajza. Tudjuk, a látványos nemzetáruló koccintást jellemző módon azóta sem ítélte el senki a politikai hátországból. Abban ők egységesen következetesek, ha a magyar vagy az idegen érdekek között kell választani, akkor még véletlenül sem szavaznak a magyar érdekekre. Medgyessy Péter emlékezetesen röhejes nyelvbotlása is erre utal, amikor egyik parlamenti felszólalásában nem tudta kimondani az ’útelágazás’ szót. Többszöri nekifutásra is csak valami ’útelágasodást’ zagyvált helyette. Könnyen lehet, hogy lelke mélyén ekkor is keményen küzdött benne a jó és a rossz, hogy aztán a magyarok számára ismét csak a csúf bugyogjon ki belőle.
A 2003-ban Medgyessyvel közösen vigyorgó Gönczről és Kovácsról már szóltunk, de a tetteikből nyilvánvaló, hogy a követőik legalább olyan gazemberek, sőt! Mind közül az egyik legkirívóbb nemzetellenes merénylet, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megtagadásával kapcsolatos népszavazás volt, amelyben a Medgyessyt megpuccsoló utódja, Gyurcsány ugye kifejezetten a magyarok ellen kampányolt. Mindössze két évvel az aljas koccintás után. Napjainkban pedig a migránsok oldalán állva szívják nemzetük vérét.
Nincs tehát Medgyessy 2003-as magatartásában semmi meglepő. Ugyanazt tette, mint Kun Béla vérfürdős patkánylázadása, lánynéven Tanácsköztársága, mint Rákosi és Kádár kegyetlen elnyomása, vagy mint a Horn Gyula-i, Pető Iván-i szövetség a rendszerváltozás elárulásával.
Ahogy az Európai Unióval vívott csatában sem áll a nemzeti szuverenitás mellett, hanem hátulról tüzeli Ujhelyit, Niedermüllert, Jávort, Molnár Csabát és a többi hazaáruló gazembert.
Nem véletlenül mondja Tamási Áron, hogy „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Az a szörnyű, hogy a Medgyessy-félék meg sem próbálják bizonyítani az ellenkezőjét. De a vérünket szívni, rovásunkra koccintani sosem felejtenek el.
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu/
Jellemző a román néplélekre, hogy azt a napot tudták megtenni nemzeti ünnepüknek, amely a szomszéd ország kifosztásával egyenlő, amely Magyarország számára nemhogy ünnep, hanem kifejezetten gyásznap. Gyulafehérváron anno 1228 küldött nyilvánította ki azon szándékát, hogy Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 vármegye csatlakozzon a Román Királysághoz.
A tizenöt éve ünneplők között természetesen ott „üdvözölhetjük” Göncz Árpád volt államfőt, akinek a fotón is látható mosolya szintúgy kifejezte az öncsonkító „ünnep” fölött érzett határtalan örömét, hogy Kovács László külügyminiszter önelégült fizimiskáját ne is említsem. Szomorú, de igaz, hogy 2010-ig a magyar diplomaták együtt mosolyogtak a románokkal ezen a napon. Egyedül Szijjártó Péter külügyminiszternek volt vér a pucájában megtiltani számukra a gyalázatos román ünnepen való részvételt.
Medgyessy románölelésében, mint cseppben a tenger, felsejlik az egész magyar balliberális oldal természetrajza. Tudjuk, a látványos nemzetáruló koccintást jellemző módon azóta sem ítélte el senki a politikai hátországból. Abban ők egységesen következetesek, ha a magyar vagy az idegen érdekek között kell választani, akkor még véletlenül sem szavaznak a magyar érdekekre. Medgyessy Péter emlékezetesen röhejes nyelvbotlása is erre utal, amikor egyik parlamenti felszólalásában nem tudta kimondani az ’útelágazás’ szót. Többszöri nekifutásra is csak valami ’útelágasodást’ zagyvált helyette. Könnyen lehet, hogy lelke mélyén ekkor is keményen küzdött benne a jó és a rossz, hogy aztán a magyarok számára ismét csak a csúf bugyogjon ki belőle.
A 2003-ban Medgyessyvel közösen vigyorgó Gönczről és Kovácsról már szóltunk, de a tetteikből nyilvánvaló, hogy a követőik legalább olyan gazemberek, sőt! Mind közül az egyik legkirívóbb nemzetellenes merénylet, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megtagadásával kapcsolatos népszavazás volt, amelyben a Medgyessyt megpuccsoló utódja, Gyurcsány ugye kifejezetten a magyarok ellen kampányolt. Mindössze két évvel az aljas koccintás után. Napjainkban pedig a migránsok oldalán állva szívják nemzetük vérét.
Nincs tehát Medgyessy 2003-as magatartásában semmi meglepő. Ugyanazt tette, mint Kun Béla vérfürdős patkánylázadása, lánynéven Tanácsköztársága, mint Rákosi és Kádár kegyetlen elnyomása, vagy mint a Horn Gyula-i, Pető Iván-i szövetség a rendszerváltozás elárulásával.
Ahogy az Európai Unióval vívott csatában sem áll a nemzeti szuverenitás mellett, hanem hátulról tüzeli Ujhelyit, Niedermüllert, Jávort, Molnár Csabát és a többi hazaáruló gazembert.
Nem véletlenül mondja Tamási Áron, hogy „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Az a szörnyű, hogy a Medgyessy-félék meg sem próbálják bizonyítani az ellenkezőjét. De a vérünket szívni, rovásunkra koccintani sosem felejtenek el.
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu/
Én először veszek tudomást erről a gyalázatos megtörtént eseményről. De annak ellenére kérdezem, miért enged büntetlenül ilyes valamit egy demokratikus Magyarország? Mert nem hiszem el, hogy minden ok ennek a HAZAÁRULÁSNAK csak a 45 éves interregnum. Nem, a jelenlegi MARADÉK Magyarországban elterjed egy betegség amely nem csak hazaárulással jellemző, hanem további szétesést jelent. Ilyen emberekből álló csoportok vagy egyesek, minden más országban összehasonlítva a rákot jelenti, amely jellemzője a metastaza. Ha terjesztését egy emberi testben akarjuk megakadályozni, akkor a csirurg késhez nyúlunk! Akkor ha a beteget védni vagy megvédeni akartjuk. De ki itten alkalmas hasonló esetben az országot ilyen fajta ráktól megvédeni, ha a Törvényhozó semmit nem tesz ez rák ellen?
VálaszTörlésItten ebben a cikkben szintén egy nagy hiba is rejtőzik. A szerző összehasonlítja ezt a románokra koccintő bandát Kun Bélával és elfelejti, hogy Kun Béla és a Tanács Köztársaság a románokkal és a többi okkupansokkal felvette a harcot. Ez nem vonatkozik erre a koccintó bandára. De lehetőség létezné még mindég a túlelő hazaáruló banda ellen megfelelő eljárásokat egyszer már beindítani! Miért nem történt ez eddig meg?