Nem azt mondták, Feri!

A demokrácia tisztaságán őrködő DK közleményt adott ki. „Legyen nyilvános a politikusok családtagjainak vagyonnyilatkozata! – követelte a Gyurcsány-párt nevében Oláh Lajos és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő.

Indoklásukban egyebek mellett ezt írták: „Az eloligarchásodó rendszerben bevett gyakorlat, hogy nem a politikus, hanem a felesége, a gyermeke, az édesanyja bankszámlája hízik, így »kimentve« az adófizetőktől ellopott pénzt. A DK azonban nem tűri a törvényesített harácsolást, és ismét be fogja nyújtani a határozati javaslatot (…)”
Nagyszerű ötlet, hajrá! Ha javasolhatom, az akciót kezdje talán mindjárt maga Gyurcsány Ferenc, úgy szólna az a legnagyobbat…
Ráadásul ezzel pártelnök úr családja is tisztázhatná azokat a visszatérő mendemondákat, amelyek szerint állítólag mindenféle disznóságok állnak az Apró–Gyurcsány klán mesés vagyona mögött. (Elrabolt zsidó villáról, a Horn-korszakban még inkább megtollasodott Piroska anyósról, százmilliós kölcsönöket nyújtó Altus-elnök-feleségről meg effélékről beszélnek.)
Megjegyzem, némi ellentmondás is lapul abban a megkapó igyekezetben, amelyet a közélet megtisztulásáért vív egyfolytában a DK. Elnökük néhány napja azt nehezményezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy diktátorral („egy másik diktátorral”) találkozik, jelesül a török elnökkel. Gyurcsány Ferenc még egy maga alkotta versikét is mellékelt a háborgásához, amelyből megtudtuk, hogy „valaki fél” (Orbán Viktorra gondolt a költő).
Az ám, csakhogy percekkel később több portál is fotókat tett fel az internetre, amelyen az exkormányfő Gyurcsány látható, amint 2005-ben szenvedélyesen ölelkezik ugyanezzel a török elnökkel. Meg azokról a mesterlövészekről is láthattunk képeket, akik annak idején a Múzeumkert tetejéről védték az odalent ijedten szónokló Miferinket. Aki most verset ír meg hőbörög. Szegény.
Pilhál György - www.magyaridok.hu

Megjegyzések

  1. Ha Ferink megunná a bohockodást és magamutogatását,mi lenne táskahordozó Zsoltikával és a munkát nagy ívben kerülő Ágikával

    VálaszTörlés
  2. CSak,hogy nekik a munka büdös, talán az apját sem látta munkába menni még biciklivel sem, nem gondolhatjuk, hogy ő mármint a mi Ferink dolgozóba fog járni? Ágicáról már nem is beszélve, na meg a Zsolti gyerek , hát ne viccelődjünk már! Piri mama rögtön intézkedne a Gyula sirjánál,hogy azonnal kelejen fel és csináljon valamit mert ez tarthatalan, Ők ehhez nincsenek hozzá szokva!!!

    VálaszTörlés
  3. legyen nyilvános az is, feri, hogy hogyan jutottatok az apró villához!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése