2018.10.11. a nap, amikor Sebestyén Balázs, ha nehezen is, de
megvilágosodott. Ugyanis élő adásban jelentette ki, hogy a liberalizmus
az eszméjével a politikailag korrekt beszédével együtt, és azzal, hogy
soha semmit nem szabad kimondani, mert az másokat sérthet, nos ennek az
egésznek szerinte leáldozott! Hogy nem lehet elmondani, ha egy magyart
cigányok lincselnek meg, és hogy ez probléma, és hogy ezt meg kellene
oldani országos szinten, stb. stb.
JÓ REGGELT, KEDVES BALÁZS! Üdv a nemzeti oldalon.
Azért még kicsit gyakorolj, mert olyat is kijelentettél, hogy a
migrációs probléma egy kamu, nem létezik. De, Balázs, létezik!
Magyarországon azért van biztonság, mert nap mint nap több ezer magyar
honvéd és rendőr védi a határainkat. Mi megállítottuk a migrációt,
viszont vannak városok, országok, ahol már súlyos problémák vannak.
Kedves Balázs, Te sem örülnél annak, ha olyan helyzetek uralkodnának
Budapesten, mint Stockholmban, vagy Bécsben, netán Párizsban, Berlinben
vagy épp Chemnitzben, netán Brüsszelben. Ne akard megtudni, milyen egy
NO-GO zóna mellett, vagy netán annak kellős közepén lakni!
Elindultál egy úton, ami jó, mert rájöttél valamire, valami lényegesre. Üdv a nemzeti oldalon!
De azért azt ne várd, hogy hasra essünk tőled. Mert nem fogunk.
www.mindenszo.hu
JÓ REGGELT, KEDVES BALÁZS! Üdv a nemzeti oldalon.
Elindultál egy úton, ami jó, mert rájöttél valamire, valami lényegesre. Üdv a nemzeti oldalon!
De azért azt ne várd, hogy hasra essünk tőled. Mert nem fogunk.
www.mindenszo.hu

Nekem ettől az embertől hánynom kell!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésAzt hiszem igen sokunknak.
VálaszTörlésettől még minden változatlan. egy féreg
VálaszTörlésBalazs Orvendek ha valaki megter a helyes utra! Szeretnem szivbol ajanlani szamodra mindig mielot valamit kimondanal meggondolatlanul, mikent mar tettel es kuldtem negativ Megjegyzes szamodra amiatt! Jo volna ha adig mig duhongsz valamiert es akkor az ember bolondokat mond amit aztan meg is ban hogy mondta de az mar teny es amiatt a szemelyed imazsod csokkented erre semi szukseged! Mert az okos ember szazszor meggondolja mit kimondana es aztan beszel mikor meg van gyozodve igazarol. Te sokszor bolondsagokat beszeltel es most Nehez lessz az imazsod hejrehozd a koztudatba, .....! Ajanlom eloszor gondolkoz magyarul es aztan duhongj es akkor is csak ha jogosan duhongsz a nemzeted orszagod ellen! Ajanlatos ezt mindig eszedben tartsad es ekent vadoj ,ertekeld a masok teteit, eredmenyeit! Temesvar! Szoke Mate!
VálaszTörlésna, én nem ájulok el ettől. egyébként meg útálom.
VálaszTörlés