Heinz-Christian Strache és Matteo Salvini is Orbán Viktort méltatta Bécsben.
Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke találkozott pénteken az olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel Bécsben. Közös sajtótájékoztatójukon Salvini és Strache is közölte, hogy szolidárisak Orbán Viktorral a héten elfogadott Sargentini-jelentés és a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása miatt.
Salvini elmondta, hogy a magyar nép elleni szankciókat elutasítja és őrültségnek tartja. Megjegyezte, hogy úgy látja, mindez csak megerősíti majd Orbán Viktort és kormányát.
– mondta Salvini, az EP-választásokra utalva.
– tette hozzá.
Heinz-Christian Strache szintén méltatta Orbán Viktort.
–
mondta Strache utalva arra, hogy Magyarország EU-s szankciókkal néz
szembe, mivel a brüsszeli Soros-bérencek szerint "rendszerszintű"
probléma van a demokráciával és az alapvető jogokkal az országban.
Strache hozzátette, hogy a határvédelemnek nem csak papíron kellene léteznie, hanem a valóságban is meg kell, hogy valósuljon.
Tóth Dalma - www.888.hu
Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke találkozott pénteken az olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel Bécsben. Közös sajtótájékoztatójukon Salvini és Strache is közölte, hogy szolidárisak Orbán Viktorral a héten elfogadott Sargentini-jelentés és a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása miatt.
Salvini elmondta, hogy a magyar nép elleni szankciókat elutasítja és őrültségnek tartja. Megjegyezte, hogy úgy látja, mindez csak megerősíti majd Orbán Viktort és kormányát.
Meg vagyok győződve róla, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktorral együtt fogunk kormányozni"
A következő évben sorra kerülő választáson meg fogjuk változtatni Európát és kiűzzük a szocialistákat az európai kormányból. Sok párttal, országgal, és kormánnyal dolgozunk együtt, hogy a kontinens történelmét májusban megváltoztathassuk"
Heinz-Christian Strache szintén méltatta Orbán Viktort.
Ha visszagondolunk 2015-re, a magyar miniszterelnök megérdemli, hogy köszönetet mondjunk neki és tiszteletünket fejezzük ki. [...] A migránsválság csúcspontján, számos EU-s ország elvesztette a kontrollt, ameddig a magyar kormány megvédte a határainkat"
Strache hozzátette, hogy a határvédelemnek nem csak papíron kellene léteznie, hanem a valóságban is meg kell, hogy valósuljon.
Tóth Dalma - www.888.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése