Támadnak a terminátorok...
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Jean-Claude
Junckernek, az Európai Bizottság elnökének mérhetetlenül sunyi politikai
magatartásáról beszélt az Echo Tv-ben vasárnap. A magyarokkal nem
tegnap óta távolságot tartó Soros-csókos nyilván a migránsokkal
kapcsolatos álláspontunk miatt hány epét gyakrabban, hogy az isiászát
most ne keverjük ide. Jóllehet Orbán már a megválasztása pillanatában
tisztában volt vele, hogy ő nem szolgálja a nemzet érdekét, ezért –
David Cameronnal együtt, aki egyszerűen „súlyos hibának” minősítette
Juncker megszavazását – nem is voksolt rá.
Sajnos azonban a Soros-istállóból további terminátorok is újfent előléptek, hogy megpróbálják kitekerni Orbán Viktor nyakát.
Jött ugye Merkel Mutti a Frontex-tervvel, aki a Bundestagban amellett szállt síkra, hogy a külső határral rendelkező uniós tagországok nemzeti hatáskörükből adjanak le, hogy a Frontexet átfogó hatáskörrel rendelkezhessen. Magyarán, hogy náluk legyen a kapukulcs.
Otthon pedig a legnépszerűtlenebb népvezérnek „előlépett” Macron francia államfő viszont egyenesen a schengeni tagság, illetve a kohéziós alapokból származó pénzek megvonását helyezte kilátásba a menekülteket befogadni nem akaró államok számára.
Az önös érdekből egyik napról a másikra köpönyegforgatóvá lett Manfred Weber az EPP frakcióvezetője a jogállami deficitről delirál. S nem érti, miért nem kaphat a CEU privilegizált statust a többi egyetemmel szemben, illetve hogy az NGO-k miért nem segíthetik Magyarországon a migrációt. Így akar ő a ballibek szavazataival az Európai Bizottság elnöke lenni.
Végül a Soros-istálló talán legvisszataszítóbb terminátorát se hagyjuk ki a sorból, a liberális fogtündér Guy Verhofstadtot. Ha rajta múlt volna, már egyetlen keresztény fehér ember sem lenne Magyarországon. Ő egyenesen az Egyesült Államokhoz és a világ egészéhez fordult, felszólítva őket, távolítsák el a térképről ezt a gennyes gócot, amelyet Magyarországnak neveznek.
Amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Látható, nemcsak Juncker sunyi, hanem az egész uniót vezető elit is az, amely még az előtt akarja lezsírozni a migránsok befogadást, mielőtt a EP választáson az európai emberek kimondhatnák neki, hogy egy frászt.
A rohamok visszaverésében Orbán Viktor az ellenzékre természetesen nem számíthat, ők nyilván a „több Európát, kevesebb szuverenitást” elv pártján állnak, ahogy a hazaárulóknál ez már csak lenni szokott. A szövetségesek és a magyarok támogatásának ereje azonban szilárdan mögötte van, hogy a nemzeti érdekek mentén, columbói fineszességgel megtalálja a terminátorok gyenge pontjait.
https://leander.blogstar.hu/ - Horváth K. József
Megjegyzések
Megjegyzés küldése